A szandálban futás nagymestere

Heike Bergmann az egyik legismertebb német futó, remek eredményeit ráadásul nem cipőben, hanem szandálban éri el. Hogyan lehet szandálban futni? Interjú.

Hogyan kezdett ultrázni?

Mint minden futó, én is maratonival kezdtem, de hallottam egy versenyről, amelyen hetvenhárom kilométert futnak, és vannak olyan futók, akik jóval többet is megtesznek egy maratoninál – mesélte Heike Bergmann, az 56 esztendős német ultrafutó. – Ez felkeltette az érdeklődésemet, és részt vettem egy ötven kilométernél hosszabb távon, aztán felkészültem a rennsteigi szupermaratonira, amelyet 2007-ben teljesítettem először. Azóta is indulok ultraversenyeken, hiszen a futás az a sport, amelyet bárhol és bármikor, barátokkal vagy nélkülük is lehet űzni. Szabadságot, boldogságot ad, és a természettel egyesít. Fitten és egészségesen tart.

A Spartathlonon egyszer harmadik is volt…

Igen, 2013-ban, de nagy sikernek tartom azt is, hogy ötször teljesítettem a görög versenyt. Ugyanígy nagyon emlékezetes, hogy egy huszonnégy órás világbajnokságon 224.932 kilométert futottam.

Eddig öt huszonnégy órás világbajnokságon és ugyanennyi Európa-bajnokságon vettem részt, büszkén mondhatom, minden részvételem jutalmául kaptam csapatérmet is. A korosztályomban a huszonnégy órás német női csúcsot tartom.

forrás: spartathlon.gr

A futásai amúgy is különlegesek: miért kezdett el szandálban futni cipő helyett?

Gyakran láttam futókat szandálban, a tévében pedig adtak egy riportot a világ legjobb futóiról, a tarahumara indián törzs tagjairól. Ezután olvastam a Born to run, Futni születtünk című könyvet. Ez annyira lenyűgözött, hogy ki kellett próbálnom a szandált. A müncheni maratonin, a vásáron találtam meg a megfelelő kereskedőt. Luna szandálom van, az említett könyvben szereplő Manuel Lunáról kapta a nevét.

Mennyiben más így futni?

A különbség számottevő. A lábnak meg kell tanulnia, hogy a fej jelzéseit kövesse, ezáltal sokkal rugalmasabbá és alkalmazkodóképesebbé válik. A lábfej izomzata megerősödik. Egy teljesen új futóstílust kell elsajátítani a viseléséhez.

Vannak veszélyei a szandálnak?

A szandál egy második bőrként simul a talphoz, kavicsok nem jutnak be a talphoz, és sérülések sem keletkeznek. De mindenképpen figyeljünk a lassú, fokozatos kezdésre, hogy ne terheljük túl izomzatunkat, először három kilométernél ne fussunk többet.

A szandált túrázáshoz is hordom a mindennapokban. Csak hat havi edzés után vállalkoztam az első maratonira. Nagyon fontos, hogy a lábunkat lassan szoktassuk hozzá a viseléséhez.

Melyek a további tervei?

Szeretnék indulni ebben az évben is a Spartathlonon. Júniusban futok száz mérföldet New Yorkban, és augusztusban Berlinben a száz mérföldes Mauerweglaufon veszek részt az egykori berlini fal mentén.

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

A vb-ezüstérmes Nagy László sikere adhat lendületet a pétanque-nak
Nem bízott magában, árokba borult, mégis szintidőn belül futotta le a 490 km-t
Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői
Kanadától Japánig: a világ leghosszabb túraútvonalai
Minden vágyát túlteljesítve, egyéni rekorddal nyert a szegedi félmaratonin

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak
18 évesen 14 nyolcezres: a tinédzser szerint ideje, hogy elismerjék a serpákat

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.