Magabiztos futással új pályacsúcsot döntött a százharminc kilométeres privát UTT-n. A rekorddöntés volt a célja a rajt előtt?
Nem, inkább az, hogy a privát Ultrabalaton és a privát Hegyestű Trail után a privát Ultra Tisza-tó is meglegyen – mondta Képesi Attila, aki 11 óra 19 perces idővel pályacsúcsot döntött a százharminc kilométeres privát Ultra Tisza-tó eseményen. – A szervezők a közelmúltban bejelentették, hogy akinek mind a három privát kihívása megvan, az kap egy szép érmet ajándékba, én pedig mindképpen szerettem volna egyet, ez motivált. Aztán láttam, hogy kiváló időjárást mondanak, és tudtam, hogy így adott esetben képes lehetek a pályacsúcsra. Szerencsére összejött, de egyáltalán nem ez hajtott.
Habár még csak az esztendő elején járunk, máris remek formában van. Érezte, hogy ilyen jó lesz a futás?
Tavaly nyártól egyre jobb formában vagyok, egyre csak gyorsulok a rövidebb távokon, ám azt nem tudtam, hogy ilyen hosszún mire vagyok képes jelen pillanatban. Ez számomra is nagy kérdés volt, ám igyekeztem pozitívan és optimistán hozzáállni a dolgokhoz.
Milyen volt a futás?
Nagyszerűen éreztem magam, nyugodt voltam végig. Tudtam, hogy a százharminc kilométert séta nélkül is meg tudom tenni, így nem stresszeltem egy pillanatig sem.
Ráadásul két kerékpáros kísérő jött velem, mindent a kezembe adtak. Az időjárás szuperül alakult, nulla Celsius fokban rajtoltam el, majd egyre melegebb lett, rövidujjúra is váltottam. Poroszló és Tiszafüred környékén eléggé melegem lett, ám ez sem lassított, nem gátolt az előrehaladásban. Fizikailag semmilyen problémám nem volt, csupán mentálisan fárasztott egy kicsit. A forduló kizökkentett, a biciklis kísérőim előrementek, egyedül haladtam, ami valószínűleg egy kicsit rányomta a bélyegét a mentális fáradásra. Visszafelé menet Poroszló felé aztán visszatöltődtem, innen minden ugyanolyan remekül ment, mint azelőtt.
Mi volt a taktikája?
Már régóta kíváncsi voltam, hogy meddig tudok öt perces körüli tempóban menni, ez pedig remek lehetőség volt rá. Nem érdekelt, ha elfáradok, hiszen tudtam, hogy onnantól is tudom jó tempóban folytatni. Nyolcvanöt kilométerig ment az öt perc körüli futás, utána éppen, hogy visszaesett, száz kilométerig öt tíz és öt húsz között mozgott, majd onnantól öt harmincban mentem, de akkor is előfordult, hogy néha gyorsultam.
Mi volt a legnagyobb kihívás a százharminc kilométer alatt?
Megmondom őszintén, nagy kihívás nem volt ebben a futásban, főleg azért, mert az időjárással nagy szerencsém volt, ezen az útvonalon ez volt a legjobb, sokat segített. Ám ha a kérdésre valamit mégis válaszolnom kellene, akkor azt mondanám, hogy hetven-nyolcvan kilométertől keveset tudtam enni. A szükséges felét vittem csak be, tudtam, hogy kevés, de ez nem akadályozott az előrehaladásban.
A jövőt tekintve milyen céljai vannak még ebben az esztendőben?
Ebben az idényben ez volt a főversenyem, nem tervezek ehhez hasonló nagy kihívást, ám lehet, hogy az októberi velencei backyard-megmérettetésen ott leszek. Illetve a hétvégén rendeznek egy Bős-Csorna közösségi futást, azon jó eséllyel részt veszek majd.
