A rekorddöntés volt a célja a rajt előtt?
Nem, inkább az, hogy a privát Ultrabalaton és a Hegyestű Trail után a privát Ultra Tisza-tó is meglegyen – mondta Képesi Attila. – A szervezők a közelmúltban bejelentették, hogy akinek mind a három privát kihívása megvan, az kap egy szép érmet ajándékba, én pedig mindképpen szerettem volna egyet, ez motivált. Aztán láttam, hogy kedvező időjárást mondanak, és tudtam, hogy így képes lehetek a pályacsúcsra. Szerencsére összejött, de egyáltalán nem ez hajtott.
Habár még csak a tavasz elején járunk, máris remek formában van. Érezte, hogy ilyen jó lesz?
Tavaly nyártól egyre jobb formában vagyok, egyre csak gyorsulok a rövidebb távokon, ám azt nem tudtam, hogy ilyen hosszún mire vagyok képes. Ez számomra is nagy kérdés volt, ám igyekeztem pozitívan és optimistán hozzáállni a dolgokhoz.
Milyen volt a futás?
Nagyszerűen éreztem magam, nyugodt voltam végig. Tudtam, hogy a százharminc kilométert séta nélkül is meg tudom tenni, így nem stresszeltem egy pillanatig sem.
Ráadásul két kerékpáros kísérő jött velem, mindent a kezembe adtak. Az időjárás szuperül alakult, nulla fokban rajtoltam el, majd egyre melegebb lett, rövidujjúra is váltottam. Poroszló és Tiszafüred környékén eléggé melegem lett, ám ez sem lassított, nem gátolt a haladásban. Fizikailag semmilyen problémám nem volt, csupán mentálisan fárasztott egy kicsit. A forduló kizökkentett, a biciklis kísérőim előrementek, egyedül haladtam, ami valószínűleg egy kicsit rányomta a bélyegét a mentális állapotomra. Visszafelé menet Poroszló felé aztán „visszatöltődtem”, innen minden ugyanolyan remekül ment, mint azelőtt.
Mi volt a taktikája?
Már régóta kíváncsi voltam, meddig tudok öt perc körüli tempóban menni, ez pedig jó lehetőség volt rá. Nem érdekelt, ha elfáradok, hiszen tudtam, hogy onnantól is tudom a megfelelő tempóban folytatni. Nyolcvanöt kilométerig ment az öt perc körüli futás, utána éppen csak visszaesett, száz kilométerig öt tíz és öt húsz között mozgott, majd onnantól öt harmincban mentem, de akkor is előfordult, hogy néha gyorsultam.
Mi volt a legnagyobb kihívás a százharminc kilométer alatt?
Megmondom őszintén, nagy kihívás nem volt ebben a futásban, főleg azért, mert az időjárással nagy szerencsém volt, ez volt a legjobb, sokat segített. Ám ha a kérdésre valamit mégis válaszolnom kellene, akkor azt mondanám, hogy hetven-nyolcvan kilométertől keveset tudtam enni. A szükséges felét vittem csak be, tudtam, hogy kevés, de ez nem akadályozott a haladásban.
Milyen céljai vannak még 2025-ben?
Ebben az idényben ez volt a főversenyem, nem tervezek ehhez hasonló nagy kihívást, ám lehet, hogy az októberi velencei backyard-megméretésen ott leszek. Illetve a hétvégén rendeznek egy Bős–Csorna közösségi futást, azon jó eséllyel részt veszek.
