A várólistáról a világbajnokságra – Kovács-Garami Katalin is indul a maratonon

A szám országos csúcstartója, Szabó Nóra mellett másik szereplője lesz a budapesti esemény maratoni számának.

Kovács-Garami Katalin személyében újabb magyar maratonista tekinthető biztos indulónak az augusztusi budapesti atlétikai világbajnokságon – derült ki a csütörtökön Budapesten és vasárnap Nyíregyházán sorra kerülő nemzetközi viadalok felvezető szerdai sajtótájékoztatóján.

A magyar szövetség (MASZ) sajtóeseményén Spiriev Attila, a Budapest 2023 Zsivótzky Gyula Programiroda sportszakmai vezetője jelentette be Kovács-Garami indulását. Hozzátette, hogy az utcai versenyzők (maraton, gyaloglás) kvalifikációjának május 31-i zárásakor négy magyar hely volt biztos, gyaloglásban Helebrandt Máté, illetve Madarász Viktória és Récsei Rita, valamint a maraton országos csúcstartója, Szabó Nóra révén.

A nemzetközi szövetség azóta dolgozza fel az adatokat, értesíti a nemzeti szövetségeket, és az esetleges visszalépések után kiosztja a felszabadult helyeket a „várólistán” szereplő sportolók között. Így jutott kvótához Kovács-Garami Katalin.

„Friss, ropogós hír, hogy Kovács-Garami Katalin kvalifikált női maratonfutásban, így két magyar lesz ebben a versenyszámban – mondta Spiriev, aki azt is megjegyezte, jó esély van rá, hogy az utcai versenyeken végül nem is csak öt, hanem hat magyar rajtolhat a világbajnokságon. – Azért reméljük, hogy hat lesz az az öt, mert férfi maratonfutásban reális esély van rá, hogy a nemzetközi szövetség technikai delegátusa elfogadja a legjobb magyar nevezését, amire van lehetőségünk bizonyos számokban. A magyar szövetség sportigazgatójával történt egyeztetés alapján Szemerei Leventét fogjuk nevezni.”

A sportszakmai vezető a kontinentális sorozat bronzkategóriájú magyar versenyeire térve azt emelte ki, hogy tavaly és tavalyelőtt is rendeztek már két-két ilyen viadalt, amelyek remekül illenek bele a magyar versenyrendszerbe. Azon túl, hogy kiváló lehetőség a hazai sportolóknak a jó eredmények elérésére és arra, hogy közelebb kerüljenek a világbajnoki kvalifikációhoz, nélkülözhetetlen tapasztalatokat is szerezhetnek nemzetközi szinten.

Oldalunkon olvashattak a női maraton országos csúcsát a télen megdöntő Szabó Nóráról, a budapesti világbajnokság maratoni számának másik magyar indulójáról is.

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Könnyek között sikítva ért célba a tizedik maratoniján
Maga is meglepődött, de 490 kilométer után is tökéletes állapotban érezte magát
Van értelme télen futni? Megnéztük!
A vb-ezüstérmes Nagy László sikere adhat lendületet a pétanque-nak
Nem bízott magában, árokba borult, mégis szintidőn belül futotta le a 490 km-t

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői
Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.