Szabó Imre öt évvel ezelőtt határozta el, hogy lefutja a maratonit, az idén a legidősebb sportolóként már a MyWay240 leghosszabb távját teljesítette – egyik legnagyobb célja, hogy részt vegyen egy hatnapos versenyen.
„Szinte egész életemben hobbifutó voltam, húsz-harminc perceket sportoltam – mondta a Csupasportnak a 62 éves Szabó Imre. – Egészen ötvenhét éves koromig így volt, akkor az egyik közösségi oldalon olvastam, hogy az emberek két százaléka tudja csak lefutni a maratonit. Ekkor azt gondoltam, közéjük kell tartoznom, így újévkor megfogadtam, hogy lefutom a maratonit. Február végén teljesítettem a félmaratonit, két hónap múlva megvolt a maratoni is, három óra ötvenperces idővel. Végem volt, nagyon rosszulesett. Ugyanakkor rájöttem, hogy ez kell nekem, edzésen vagy versenyen, de szenvedni akarok.”
Innentől folyamatosan feszegette a határait, és ahogy növekedett a távolság, úgy érezte, hogy egyre nehezebb – ám élvezte az érzést. Abban az időben Makai Viktóriáék a Mária Maratont teljesítették, s lehetett hozzájuk csatlakozni. Szabó Imre a 67 kilométeres Galyatető–Eger szakaszt lefutotta velük, de a teljesítés után azt sem tudta, milyen rendezvényen van. Olyan nagy hatással volt rá, hogy eldöntötte, a két hét múlva rendezendő békéscsabai hatórás versenyen biztosan ott lesz.
„Furcsa volt, hogy a hatórás versenyen voltak igazi futók. Rutintalanul érkeztem, próbáltam ellesni ezt-azt a többiektől. Nem ment rosszul, ám mondanom sem kell, hogy a végére teljesen kicsináltam magam. Akkor ismét bebizonyosodott, hogy jó nekem ez az érzés. Ezután tovább feszítettem a húrt, így jutottam el a kétszáznegyven kilométerig.”
Az Ultrabalatont kétszer párban már teljesítette, s úgy érezte, szintet akar lépni, így jött képbe az idén először megrendezett MyWay240. Korábban sohasem dolgozott edzővel, ám ezúttal felkérte Makai Viktóriát, hogy készítse fel a versenyre, illetve a június közepi One Way Ticketre. Fél éve dolgoznak együtt.
„Tavaly találkoztam a MyWay240 hirdetésével, és egyből nagy kihívást láttam benne. Azt mondtam: nem maradhatok ki belőle. Eldöntöttem, ha nem érek be szintidőn belül, az sem szomorít el, mindenképp végigmegyek. Azelőtt százhatvan kilométer volt, amit egyben lefutottam, így nagy kihívás várt rám. Nagyon tetszett a verseny, óriási élmény volt. A feleségem kísért biciklin, nagy hálával tartozom neki. Nehéz volt, rögtön a rajt után kemény emelkedőkkel kellett megküzdeni, figyelnem kellett, hogy ne fussam el magam.
A végén szenvedtem, az utolsó húsz kilométer nem volt egyszerű. Fizikailag semmi problémám sem volt, de mentálisan kétszer is megborultam, egyszerűen sírva fakadtam.
Akkor megmagyaráztam magamnak, hogy minden rendben van, be kell érnem a célba. Mindkétszer túllendültem a holtponton, sikerült a harminchat órás szintidőn belül beérnem, 34:17:48 lett az eredményem. Messze a legidősebb voltam a mezőnyben, örültem az időmnek. Mindenképp meg kell említenem Baranyai Mátét, le a kalappal előtte és a csapata előtt. Minden versenye nagyszerű, mindig mindent beletesznek, hatalmas élmény részt venni ezeken az eseményeken. Libabőrös leszek, ha ott vagyok az általa szervezett versenyeken.”
Célja, hogy a One Way Ticketen jól szerepeljen, valamint hosszú távú tervei között szerepel egy hatnapos verseny teljesítése.
Fotó: Tillasphoto
CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!
