Amy Palmiero-Winters kétgyermekes anyuka, a futás szerelmese, a Szaharában is remekül helytállt, ami azért rendkívüli, mert egy 1994-es motorbaleset alaposan megváltoztatta az életét – de nem mindenben. Huszonöt műtét után úgy-ahogy felépült, elkezdett megint sportolni. Eleinte gyaloglóprotézist használt, de így is remek eredményeket ért el: 2004-ben öt hónapos terhesen, még mindig nem futóprotézissel kategóriájában a második helyet szerezte meg az egyik maratoni versenyen, egy évre rá – még mindig amatőr protézissel – kölcsönkerékpárral lett harmadik egy triatlonversenyen.
Ekkor döntötte el, hogy még komolyabban veszi a sportolást, csatlakozott a One Step Ahead nevű csapathoz, amelyben amputált végtagú sportolók edzettek a névadó, protéziseket gyártó cég jóvoltából.
Amy a következő évben a New York-i maratonin 3:24 órás időt futott, ami huszonöt perccel jobb, mint a kategóriájában érvényben lévő világrekord; még ugyanabban az évben Chicagóban 3:04 órát teljesített, ami az amputált sportolók – férfiak és nők – körében is minden idők legjobb ideje lett. Ultramaratonikat 2009-től teljesít, ebben az évben megnyerte a nők versenyét a Heartland 100 Mile-on, majd Arizonában 24 órás futóversenyen az abszolút kategóriát is megnyerte 209 kilométerrel – ilyesmire korábban még nem volt példa. Hősünk ezzel kivívta, hogy részt vehessen 2010-ben a 24 órás világbajnokságon az épek között, amiben szintén rekorder, valamint abban is, hogy az első amputált lábú sportoló, aki lefutotta a legendás Western States Endurance Runt, amely száz mérföld, azaz kicsivel több mint 160 kilométer. A világ egyik legkeményebb versenyének tartott, 217 kilométeres Badwatert 2011-ben teljesítette, nemrégiben pedig a Marathon des Sables-en ért célba sikeresen, amivel – az előzőekhez hasonlóan – egyedülálló tettet hajtott végre.
„A sport magabiztosságot ad. Ha bármi rossz történik velem, kimegyek futni, és minden borút magam mögött hagyok.”
Családja is tudja, mennyire fontos neki a futás, a sivatagi verseny előtt rövid üzenetet nyomtak a kezébe:
„Sok szerencsét. Szeretlek. Ne halj meg!”
Amy a teljesítés kapcsán a következőket mondta:
„Kemény volt a felkészülés, közben Eminemet hallgattam. Senki sem hitt benne, ahogy bennem sem…”
A hatnapos verseny nem volt egyszerű, az első napon allergiarohamot kapott, a harmadikon a protézis feltörte a lábát, a befutó előtt nem sokkal elesett.
„Hasra estem, sírtam, majd nevettem, aztán felálltam, és mentem tovább.”
Szabadidejében Spartan-versenyeken is indul, példája sokakat ösztönöz, hogy elkezdjenek sportolni. Kihívásai kapcsán a legjobban gyermekei motiválják – nem csoda, hogy ekkora tettekre képes.
