A Zúzmara-fesztivállal indult a 2024-es hazai futószezon

Múlt vasárnap rendezte meg a Budapest Sportiroda (BSI) 2024-es szezonnyitó sporteseményét, a 8. Zúzmara Futófesztivált.

Január 21-én rendezték meg 2024 első hazai futófesztiválját, a Zúzmara-fesztivált. A rendezvény különlegessége, hogy idén teljesen új helyszínen és környezetben futhattak a résztvevők, hiszen az útvonal az Omszki-tó és a Megyeri híd egyedi környezetében kanyargott – derül ki a rendező Budapest Sportiroda beszámolójából. A szezon első futófesztiválján az ország 354 településéről 2200 amatőr és profi futó vett részt.

Igazi téli időjárásban, –2 fokban, de verőfényes napsütésben indult el 9.30-kor a nap hosszabb távja, a félmaraton, amelyen több mint 1100 lelkes amatőr és profi futó vállalkozott a 21 kilométeres táv megtételére. Az indulók között ott volt Bazsinka József, Liszt Ferenc-díjas tubaművész és Kapu Tibor fejlesztőmérnök, aki egyike a négy magyar űrhajósjelöltnek.

Nagyjából öt kilométerig együtt haladt a mezőny, utána Vásárhelyi Máté (1:09:07) ellépett a többiektől, és meg is nyerte a férfiak versenyét. Zvekán Zsombor (1:13:29) végzett a második, Takács Balázs (1:20:47) a 3. helyen. A hölgyek versenyében a holland triatlonista (világranglista-77.) Barbara de Koning (1:17:58) győzött, aki fantasztikus futásával abszolútban is harmadik lett, míg húga, Sonja de Koning (1:24:34) második lett a hölgyek között, harmadikként pedig Hercsel Adél (1:29:57) ért a célba.

A nap következő és egyben utolsó versenyszámaként az Auchan 10 km rajtolt el 13.30-kor. Akkorra az idő már enyhült, de még télies körülmények között, 2 fokban indulhattak el a futni vágyók, mintegy ezren. Az indulók között volt Adorján Richárd, költségvetésért felelős helyettes államtitkár és dr. Zacher Gábor toxikológus is. A férfiaknál Molnár Patrik (35:44) nyert, őt követte Balázs Levente (35:46), míg a harmadik Beszélt Tibor (35:48) lett. A hölgyek mezőnyében Juhász Dorottya (38:43) győzött, Tóth Dorka Sára (40:25) futott át a célvonalon másodikként, a 3. helyen pedig Kovács-Toperczer Kinga (40:35) végzett.

Az esemény célba érkezőit minden versenyszámban egyedi éremmel és a szponzornak köszönhetően gazdag befutócsomaggal várták a szervezők. A célba érés után kicsik és nagyok a Budakalászi Sportcsarnok melegedőjében pihenhették ki magukat.

Fotók: BSI

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Bogár Jánost 366 km-nél igazságtalanul kizárták, befutni sem engedték
Szabó Nóra szédületes magyar csúcsa maratonon, tovább faragta a saját rekordját
Kihasználta, hogy a többiek eltévedtek, és győzött a 23 kilométeres versenyen
A gumicsizma otthon maradt, először lépett fel kisbabájával a dobogóra
Egyedülálló sícirkusz a Berni-Alpokban

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak
18 évesen 14 nyolcezres: a tinédzser szerint ideje, hogy elismerjék a serpákat
A magyar hegymászás legsűrűbb éve: a tragédiától a sikerig minden benne volt

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.