Nagyszerű futással teljesítette a 215 kilométeres ó Authentic Hyper Athlos görög versenyt, amelyen végül a nők között a második helyen ért célba, ám nem sokkal maradt le az aranyéremről. Milyen célokat tűzött ki maga elé a rajt előtt?
A helyszínen tudtam meg, hogy négy női versenyző vesz részt az eseményen, előzetesen nem nézegettem a rajtlistát – mondta Balázsiné Boros Linda, aki 30:44:23-as idővel második lett a hölgyek között a 215 kilométeres Euchidios Hyper Athlos: Delfi–Platea–Delfi görög versenyen. – Különösebb célom nem volt, teljesíteni akartam a távot. A fordítónál, százhét kilométernél néhány perc különbség volt köztem és az első helyezett között, ekkor úgy voltam vele, hogy még bármi lehet. A kísérőim aztán százötven kilométernél mondták, hogy eléggé megnőtt a távolság, másfél órával előttem halad a görög futó. A saját tempómban haladtam, az utolsó tíz percet pedig rendesen megnyomtam. A csapatom a célban várt, látták, hogy igencsak rossz állapotban, csupán hét perccel előttem ért be a győztes. Mérgesek voltak, amiért nem nézték az élő közvetítést, és amiért már korábban elengedtük az első helyet. Ha tudom, hogy ennyire lelassul a végére az ellenfelem, akár szoros is lehetett volna a hajrá, volt még bennem annyi. A hajrára erőre kaptam, nagyon szerettem volna már beérni, azonban egy pillanatig sem bosszankodom, örülök a második helynek.
Az előzetes tervek szerint haladt?
Eléggé szintes volt a pálya, kétezer méter pozitív és kétezer méter negatív szintkülönbséget tartalmazott, ráadásul két nagy hegyet is meg kell mászni oda-vissza. Mivel nem vagyok hegyifutó, így tudtam, hogy jelentős kihívás lesz , pláne éjszaka. Előzetesen kitűztem magamnak egy időeredményt, százhatvan kilométerig még jobban is haladtam, de a végére kicsit rosszabb lett., még úgy is, hogy az utolsó tíz kilométert eléggé megnyomtam. Annak örülök, hogy sokáig tartottam az előzetesen eltervezett tempót.
Milyen volt a futás?
Szakaszokra osztottam fel a távot, a hegyek pedig alapvetően meghatározták a futást. A legnehezebb rész százhatvan és száznyolcvan kilométer között volt, éjszaka haladtam, ezalatt a húsz kilométer alatt gyakorlatilag folyamatosan emelkedett a pálya. Fáradtan a hidegben nem volt egyszerű. Koncentráltam annyira, amennyire csak lehetett, de tényleg nehéz volt. Amint átértem ezen a szakaszon, ismét erőre kaptam, a segítőimnek sokat köszönhetek, nem hagyták, hogy sokat időzzek a frissítéseknél, egyből hajtottak tovább, ez pedig igencsak kellett. Jóval több kóbor kutyával találkoztam, mint a Spartathlonon, éjszaka többször is előfordult, hogy agresszívan morogtak rám, az autós kísérőimnek kellett odajönniük, hogy el merjek menni mellettük… Nem bántottak, de nem éreztem biztonságban magam.
Mi okozta a legnagyobb nehézséget?
Fáradt combokkal az utolsó hegy. Alapból is nagy kihívást jelentettek az emelkedők és a lejtők, a comboknak kemény terhelés volt a folyamatos fel-le futás, de jobban esett felfelé menni, mint lefelé. Ami az időjárást illeti, első nap szerencsénk volt, nem tűzött a nap, felhős volt, éjszakára pedig lehűlt a levegő, tíz fokot mutattak a hőmérők. Kimerülten nagyon fáztam.
Milyen céljai vannak az esztendő hátralévő részére?
A dupla Spartathlonon szerettem volna részt venni, de korábban bejelentették, hogy idén is elmarad, aztán azt lehetett hallani, hogy mégis megtartják… Egyelőre még semmi információ nincs ezzel kapcsolatban, és közben a Spartathlonon második voltam a várólistán. Aztán amikor hazaértünk az Authentic Hyper Athlosról, akkor jött az e-mail, hogy bekerültem a Spartathlonra, benyújthatom a nevezésem. Annyira megörültem, hogy mondtam is a többieknek, ne is szálljunk le a gépről, ősszel úgyis megyünk vissza Görögországba. És mivel a dupláról, az Authentic Phidippides Runról semmi hír nincs, a Spartathlonon pedig bekerültem a mezőnybe, így egyértelmű, hogy nem várok, utóbbin indulok. Nagyon boldog vagyok, hogy ott lehetek a versenyen, egyelőre a felkészülésről semmit sem tudok mondani, hiszen nagyon friss még ez a dolog.
