Akadályverseny újratöltve: a hétvégén Fighters' Runt rendeznek Sirokon

A jól ismert Spartan Race erőpróba magyarországi felelősei közül többen Zelcsényi Miklós csapatához szegődtek.

A Heves megyei Sirokot sokan ismerik a váráról, de ezen a hétvégén más miatt válik érdekessé a szabadidő- és extrém sportokat kedvelők számára. A település ad otthont szombaton és vasárnap a Fighters’ Run versenynek, amely néven már 2012-ben rendeztek akadályfutó-viadalt, s most újjáéled. Az esemény ügyvezető igazgatója a temérdek futóverseny, leginkább az Ultrabalaton szervezése révén ismert Zelcsényi Miklós, és kollégái olyan emberek, akik korábban a Spartan Race körül dolgoztak, vagyis pontosan tudják, mire van szükség egy jó akadályversenyhez.

A versenyközpont már pénteken 16 órától nyitva áll, tehát felvehető a rajtcsomag, akik nem csak a versenyre érkeznek Sirokra, körülnézhetnek az expóterületen is. A helyszín egy nagy szabadidőparkban található, csoda szép völgyben fekszik. Az akadályok elhelyezkedése meglehetősen koncentrált, vagyis egyáltalán nem kell unatkoznia annak, aki csak érdeklődőként érkezik a versenyre; nem csak a rajtnál és a célban lehet majd látni a sportolókat.

„Ami különlegesség lesz, az a csapatverseny – válaszolta a Csupasport érdeklődésére Sisak Zsófia, a Fighters’ Run egyik szervezője.

Olyan rendszer kialakítására törekedtünk, amelyben a csapatok ténylegesen együtt mennek végig a pályán, és teljesítik az akadályokat.

A legtöbb szabályrendszer teljesítménycentrikus, a legjobb összidejű csapat nyer, és ilyenkor általában nem együtt haladnak a tagok, hanem különböző sávokban vagy futamokban. Ennek is megvannak az előnyei, de mi olyat szerettünk volna, amely kifejezetten csapatépítő jellegű, és mindenki egy időben indul. Nincsen váltófutás, sőt az akadályokat is együtt kell teljesíteni, sok esetben ezekre más szabályok vonatkoznak, mint az egyéni verseny esetében. Aki szombaton elindul egyéniben, másnap csapatban, két különböző élményben részesülhet. Természetesen a hagyományos egyéni versenyt is megrendezzük, öt korcsoportban hirdetünk első három helyezettet, és díjazzuk az abszolút kategória legjobbjait.

A nyílt futamon nincs eredményhirdetés. A legtöbben ezt választják majd, és az első versenynapon nem maradhat el a gyerekverseny sem a »Farkaskölyköknek«, ezen szintén lesz időmérés, ami nem szokványos.”

Zelcsényi Miklós régóta szeretett volna saját szervezésű akadályversenyt rendezni, de neki és a cégének ebben korábban nem volt tapasztalata, mert elsősorban aszfaltfutó-, terep- és triatlonversenyeket szerveztek. Ennek következtében egy embert leszámítva ismét összeállt a magyarországi Spartan-versenyek szervezéséért felelős csapat, amely fuzionált azokkal, akik korábban is a Maratonmannél ténykedtek.

„Elég nagy az átfedés, nagyon sok indulót ismerünk, sokan jönnek a korábbi spartanos közösségből, amit mi építettünk éveken keresztül – folytatta Sisak Zsófia. Nagy elismerés és megtiszteltetés, hogy ők kíváncsiak rá, amit most csinálunk. Az indulók másik jelentős része a Maratonman további versenyeiről kerül ide. Szuper lehetőség, hogy a rendezvények egymásnak is teret biztosítanak a népszerűsítésre. Összességében nyolcszáz körüli résztvevőre számítunk, hatalmas az érdeklődés, ami annak is köszönhető, hogy sokan szeretnék megtapasztalni, a Fighters’ Run miben lesz más az ismert akadályversenyeknél. Egyelőre nagyon jó visszajelzéseket kapunk, szeretnénk, ha igazi futóünnep lenne ez is és a következő eseményeink is!”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Bogár Jánost 366 km-nél igazságtalanul kizárták, befutni sem engedték
Szabó Nóra szédületes magyar csúcsa maratonon, tovább faragta a saját rekordját
Kihasználta, hogy a többiek eltévedtek, és győzött a 23 kilométeres versenyen
A gumicsizma otthon maradt, először lépett fel kisbabájával a dobogóra
Egyedülálló sícirkusz a Berni-Alpokban

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak
18 évesen 14 nyolcezres: a tinédzser szerint ideje, hogy elismerjék a serpákat
A magyar hegymászás legsűrűbb éve: a tragédiától a sikerig minden benne volt

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.