„Nagyon örülnék, ha sikerülne annyit futnom, mint tavaly, amikor minden lépés tökéletesen kijött, ami azért ritka” – ezt mondta a Csupasportnak a hatórás országos bajnokság előtt. Végül ismét országos csúcsot futott Tapolcán, és adódik a kérdés: ismét minden stimmelt?
Érdekes, mert szerintem nem – mondta Garai Ágnes Szonja, aki országos csúccsal, 80.093 kilométerrel megnyerte a hatórás országos bajnokságot. – Éppen azt mondtam az edzőmnek, Szabó Gábornak, hogy tavaly az akkori formám mellé minden lépés kijött, és a maximumot hoztam, de most nem jött ki minden lépés. Rosszabb futás volt, mint egy évvel ezelőtt, a végére valamelyest megborultam, az utolsó egy óra nem volt jó, gyomorproblémával küzdöttem. Nem tudtam az előre eltervezett frissítést végigvinni, ami kihatással volt a futásomra, a célom pedig az lett, hogy végigcsináljam a versenyt. Próbáltam a nyolcvan kilométeres álomhatárt szem előtt tartani, és a legeslegutolsó pillanatig nem tudtam, hogy sikerült-e. A végén azt sejtettem, hogy jobbat mentem, mint tavaly, de nem tudtam, meglett-e a nyolcan kilométer. Mivel a végére lassultam, és rosszul éreztem magam, nem vártak rám könnyű percek a célba érkezést követően… Kellett egy kis idő, hogy magamhoz térjek. Amikor kiderült, hogy meglett a nyolcvan kilométer, elképesztően boldog voltam, minden fájdalom és szenvedés megérte. Külön köszönöm Tóth Szabolcs csapatvezetőnknek, akinek közbenjárásával elég gyorsan kint voltak a Magyar Atlétikai Szövetség oldalán az eredmények, így az országos rekordom is. Jó érzéssel töltött el.
Milyen volt a futás?
Öt óráig tudtam tartani a tempóm, addig remekül ment minden, sőt egy kicsit gyorsabban is haladtam a vártnál. Aztán lassabb kilométerek jöttek, négy huszonöt és négy harmincöt közöttiek, majd ennél is lassabbak. Nem volt hatalmas a csökkenés, de éreztem, hogy lassabban haladok. Az utolsó órában volt négy negyvenötös tempóm is, de ezt annak tudtam be, hogy a rossz frissítés mellett az izmaim is elkezdtek fáradni. A végére összeszedtem magam, éreztem, hogy nagyon kicsin múlik a dolog, ekkor megpróbáltam a körülményekhez képest mindent beleadni. Az kifejezetten jó volt, hogy egy pillanatra sem kellett megállnom, utólag már tudom, ha csak félperces szünetet tartok, nem lett volna meg a nyolcvan kilométer. Sokba került volna egy mosdószünet…
Az említett nehézségeken kívül volt még hátráltató tényező?
A szél okozott kis nehézséget. Mivel a pálya nem szabályos kör, voltak olyan szakaszok, amelyek az erős szembeszél miatt rosszabbul estek, alig vártam a fordítót. Egyébként ideális volt a három kilométeres pálya – nem monoton, de nem is hosszú, a frissítést éppen ideálisan meg lehetett oldani.
A nagyszerű győzelem, a fárasztó futás után hogyan telt a másnapja?
A versenyt követően hazajöttünk, vasárnap csak pihenésre vágytam, fáradtak voltak a lábaim, de azért egy kis séta belefért a programba. Hétfőn már futottam is egy rövidet.
