Aszfaltos futóként elsöprő győzelem a vörös bauxiton

Sass Diána szuperbajnok lett az idei Fight! Baby, Fight! futóversenyen, és még a leggyorsabb kör is az ő nevéhez fűződik

Mindent vitt a második alkalommal kiírt Fight! Baby, Fight! futóversenyen. Az utolsó kör megnyerésével szuperbajnok lett, a negyvenből a legtöbb kört, tizenhármat nyert meg, valamint a leggyorsabb kör is az ön nevéhez fűződik.

Remek verseny volt! mondta Sass Diána a viadalról, amely Backyard típusú kihívás, félóránként kellett egy-egy kört teljesíteni, de minden kör önmagában is egy kisebb verseny volt. Már tavaly eldöntöttem, hogy idén ez lesz a főversenyem, így felkészülve vártam a rajtot. Tavaly is ott voltam az első Fight! Baby, Fight!-on, akkor tíz kört megnyertem, majd kiszálltam. Most minél tovább bent akartam maradni, és mivel alapvetően sprinter vagyok, a gyorsaság az erősségem, vissza kellett fognom magam, taktikáznom kellett. Ha őszinte akarok lenni, nem gondoltam volna, hogy az utolsó, negyvenedik körig bent leszek a versenyben. Ráadásul a pályacsúcs megdöntésével a saját rekordomat írtam felül, ugyanis tavaly én futottam a leggyorsabb kört. Nagyon boldog vagyok, hogy mindent megnyertem az idei eseményen.

Mi volt a legnehezebb?

Alapvetően aszfaltos futó vagyok, ez pedig nem aszfaltos verseny. Mivel a pálya a Nyirád Racing Center területén volt, vörös bauxit borította, ez pedig valamelyest szokatlan volt. Ráadásul korábban sohasem futottam száz kilométert, ez volt az első százasom. Egy kör két és fél kilométer volt, és mivel mind a negyvenet teljesítettem, így jött ki a száz. Nehéz volt visszafognom magam, nem volt szabad elfutnom az elejét.

Remek visszajelzések érkeztek tavaly az első Fight! Baby, Fight! után. Idén is kiváló volt a hangulat?

Ahogy tavaly is, úgy most is kiváló volt a hangulat. Az első körökben csak bandáztam a többi lánnyal, és kísérgettem az aktuális futamgyőztest.

Ötven kilométernél aztán sokan kiszálltak, besötétedett, jöttek a fejlámpás körök, elkezdtem gyorsítani, ami még így is lassabb volt, mint a szokott tempóm, de ezzel együtt sikerült sorozatosan megnyernem a köröket.

A huszonnegyediktől a harmincharmadik körig győzelmi sorozatot építettem, majd tudatosan visszavettem, hogy tudjak spórolni az utolsó körre.

Hova helyezné el ezt a sikert karrierjében?

Korábban értem már el nagy eredményeket, de az összeszedettségem miatt ez futókarrierem eddigi legnagyobb sikere. Ezen a versenyen egyszerre kell kitartónak és taktikusnak lenni, kilencvenhét és fél kilométer után pedig a leggyorsabban megtenni az utolsó kört annak, aki szuperbajnok akar lenni. Büszke vagyok rá, hogy az utolsó körben négy tizennyolcas átlagot hoztam.

Lefutott száz kilométert, majd két hét múlva már a 1 Way Ticketen is teljesített ugyanennyit. Hogy bírta?

Brutális körülmények voltak. Szakadt az eső, többször szétáztunk, hatalmas dagonya hátráltatott minket. Nagyon kellett egyensúlyozni, hogy ne essünk el. Tavaly nyolc kört tettem meg ott, idén mindenképpen többet akartam. Most tizenöt kört, azaz száz kilométert teljesítettem. Mivel a Fight! Baby, Fight!-on is ennyit tettem meg, így valóban, két héten belül kétszer futottam száz kilométert. Előbbi versenyen három nap alatt regenerálódtam, ám a 1 Way Ticket után a folyamatos egyensúlyozás miatt rendesen bekeményedtek az izmok a térdhajlatomban. Ez a száz kilométer jobban megviselt.

Milyen céljai vannak erre az évre?

Most rövidebb versenyek vannak célkeresztben, öt kilométertől egészen a félmaratoni távig. Idénre már nem tervezek ultrát, de könnyen előfordulhat, hogy október végén a Balatoni Ultrafutó Fesztiválon lefutom az ötven kilométeres távot. Amennyiben így lesz, időt szeretnék javítani.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Könnyek között sikítva ért célba a tizedik maratoniján
Maga is meglepődött, de 490 kilométer után is tökéletes állapotban érezte magát
Van értelme télen futni? Megnéztük!
A vb-ezüstérmes Nagy László sikere adhat lendületet a pétanque-nak
Nem bízott magában, árokba borult, mégis szintidőn belül futotta le a 490 km-t

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői
Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.