Kezdjük a legfrissebb élménnyel, az Európa-bajnoksággal. Hogyan értékeli a csapat ötödik és az egyéniben elért tizenharmadik helyét?
Vegyes érzésekkel, mert talán többet is kihozhattunk volna ebből a versenyből – mondja Makai Viktória. – Jó esélyekkel utazott a csapat a versenyre, ám sajnos „megkóstoltak” bennünket a körülmények. Furcsa időjárás volt, fülledt, párás meleg, amikor kevés az oxigén. Megviselt bennünket ez a helyzet, akadt, aki elájult, akadt, aki álmosságról, aluszékonyságról panaszkodott.
Mit lehet tenni ilyen helyzetben?
Természetesen erre is megvan a praktika, jegelés, plusz koffein- vagy kávébevitel. De egy ilyen versenyen eljut az ember arra a pontra, amikor már nem biztos, hogy a gyomra elbírja ezeket az extra adagokat. Utólag sokat gondolkodtam ezen a versenyen, és arra jutottam, hogy a jobb helyezés szempontjából kihagytunk egy ziccert.
Mit?
A belső motivációt. Egy ultraverseny hetven százalékban a mentális felkészültségen, harminc százalékban pedig az edzettségen múlik. Szerintem a jó állapottal, a megtervezettséggel nem volt gond, inkább ez a belső tartalom hiányzott a sikerhez. Ami engem illet, úgy érzem, középkategóriát futottam, ami azért természetesen bántja az embert.
Mitől függ, hogy tökéletes napja tud-e lenni az embernek?
Az adott naptól, hogyan ébredt, hogy tudott aludni, hogy áll a női ciklusa éppen, mennyire tud összpontosítani, milyen állapotban van a gyomra, az emésztőrendszere. Ezek apró részletek, amelyek kellenek a teljes egészhez. Ha ma futnánk az Európa-bajnokságot, lehet, teljesen más eredmény születne.
Ha a 214.55 kilométert középkategóriaként értékeli, mi volt pályafutása legjobb pillanata?
Remélem, hogy az még várat magára. Két esztendővel ezelőtt Sárváron futottam egy nagyon küzdős versenyt, ami a végén elégedettséggel töltött el. 225.6 kilométert teljesítettem úgy, hogy a nehéz külső körülmények elvonták a figyelmemet a belső szenvedésekről, s csak kikerekedett belőle ez az eredmény.
Ha valami nem áll össze, nem úgy megy, ahogyan elképzeli, miként reagál?
Nem vagyok dühöngő, marcangoló típus. Nyolc-kilenc éve ultrázom már, s ezalatt a belső nyugalom és a higgadtság vezérelte az utamat. Egyet megtanultam: nem szabad, hogy az eredményeimmel azonosítsanak vagy azonosítsam önmagam. Attól, mert szuper időt futok, nem vagyok szuper, és ha esetleg elrontok egy versenyt, nem kell, hogy tökéletlennek érezem magam.
Aki a blogját olvassa, látja, hogy sokat polemizál az anyaság és a futás kapcsolatán. Nehéz összeegyeztetni az életét, a gyerekeivel töltött időt ezzel a szenvedéllyel?
Két gyermekem van, négy- és hétévesek, a legcukibb korban, amelynek a pillanatairól az ember nem akar lemaradni. De néha adódnak helyzetek, amikor nem tud ott lenni az ember, pengeélen táncolós a minőségi idő megteremtése, ami nálunk alapvetően a szeretetnyelvet jelenti. Az egyensúly megtartása kemény munkával és figyelemmel jár, de általában a család felé billen a mérleg nyelve. És természetesen ebből a családi közegből rengeteget tudok töltekezni a futáshoz. Azt hiszem, most abba a fázisba került az életem, amikor olyan nagy célok kellenek, amelyek motiválnak, de nem túl nagyok ahhoz, hogy elérhetetlenek legyenek. Vagyis jól kell tudni választani ahhoz, hogy egyensúlyban maradhassak, maradhassunk.
Tavaly például ezért döntött úgy, hogy kihagyja a huszonnégy órás világbajnokságot, és közös családi programként lefutja az ezernégyszáz kilométer hosszú Mária zarándokutat?
Ez az óriási élmény a két évvel ezelőtti Európa-bajnokságnak „köszönhető”. Az a verseny olyannyira aláásta a motivációmat, hogy bár kvalifikáltam magam a belfasti világbajnokságra, az agyam ledobott mindent, képtelen voltam rajthoz állni azon a versenyen. Helyette a zarándokutat választottuk a családommal, a férjemmel váltásban átlag napi 38 kilométereket futottunk, a gyerekeink és az édesanyám pedig lakóautóval kísértek minket végig ezen az egy hónapos csodás utazáson. A gyerekek hol futottak, hol kerékpároztak, csodálatos pillanatokat éltünk meg együtt, s végre nekik is megmutathattuk, mi is valójában a futás – nemcsak tőlük ellopott idő, hanem egy közös, összetartó, gazdag lelkiségű családi élmény.
Kivont karddal 100 km
A 24 órás Európa-bajnokság után még egy nagy kihívás vár Makai Viktóriára, méghozzá a 100 kilométeres világbajnokság. Amely ugyan nem az ő specialitása, de mint fogalmazott: „B-szintű” eredménnyel is elmegy, és rajthoz áll a versenyen.
„Kivont karddal indulok egy olyan versenyen, amely nem a sajátom, de mivel maratonistáink valamilyen oknál fogva távol maradnak, én igyekszem magamhoz képest felgyorsultan, felkészülten helytállni és védeni az ultramundér becsületét.”
