Az Alpokban versenyezne a Téli Börzsöny Trail győztese

Az erdőjárásból és a hegymászásból lett szerelem a terepfutás, Petrovics Ádámot legjobban a külföldi versenyek motiválják.

A természet iránti szeretete Ádám fiatal felnőtt korából ered, amikor is, nagyjából tizenöt évvel ezelőtt, elkezdte bejárni a közeli erdőket és hegyeket a barátaival.

„A Bükk vidékéről, Miskolcról származom, és mivel ott volt tőlünk nem messze a hegység, így adva volt a terep. Egy-két barátommal vágtam neki, ők már jártasabbak voltak az túrázásban. Eleinte még hobbiszinten űztük, minden komolyabb felszerelés nélkül, csak a saját szórakoztatásunkra.”

Ádám később külön utakon folytatta, a hobbiból szerelem lett, és mindig újabb erőpróbákat tűzött ki magának. Belekóstolt a teljesítménytúrázásba, majd egy idő után már nemcsak hazai, hanem magasabb külföldi hegyeket is megmászott. Többször járt a Tátrában és kétszer Erdélyben is.

„A magasabb hegyek komolyabb felszerelést kívánnak, illetve hozzáállást fejben és fizikailag is természetesen. Pár évvel ezelőtt az Alpokban is túráztam, ami szintén elvarázsolt, rendkívül különleges, teljesen rabul ejtett a világa, még a Tátrát is túlszárnyalta az én szememben.”

A természetjárással és a hegymászással párhuzamosan a futás is egyre jobban előtérbe került Ádám életében. Korábban ugyanis éveken át versenyszerűen vízilabdázott, emellett kiegészítő sportágként futott, amit hobbiból, a városban űzött. Pár évvel ezelőtt azonban egy hirtelen ötlettől vezérelve kipróbálta magát terepen is, eleinte rövid távokat, először öt, majd tíz kilométereket ment, majd ez rendszeressé vált. Nagyon megtetszett neki a terepfutás légköre, vonzóbb kihívást látott benne, mint az aszfaltos futásban.

„Fiatalabb korom óta jelen volt az életemben a versenysport és az azzal járó kihívások, valamint a túrázásnak köszönhetően a hegyek és a természet szeretete, így adta magát a terepfutás, ami egy új impulzus volt, mert ebben a mozgásformában megtaláltam mindkettőt. Másfél évvel ezelőtt beneveztünk az Ultrabalaton Trail 114 kilométeres távjára, amit hármas váltóban teljesítettünk a barátaimmal. Sajnos nem voltam eléggé felkészülve, nagyon elfáradtam, mégis adott egyfajta lendületet a folytatáshoz.

Így került végül a terepfutás az első helyre, ami azóta az életformámmá vált, s hozzá kapcsolódnak más sportok.”

Ádám rendszeresen versenyez, havi szinten egy-két megméretésen szokott részt venni, amelyek rendkívül motiválják, mert ilyenkor tudja felmérni, hol tart épp a versenyzőtársaihoz képest, és megpróbál mindig szintet lépni. Idén már benevezett az Ultra Trail Hungary harminc kilométeres távjára, amely május végén lesz, majd rá egy hónapra Olaszországban, a Lavaredo Ultra Trailen is indul az egyik barátjával.

„Az első olyan versenyem, ahol úgy éreztem, beérett a munka gyümölcse, a tavalyi Boldogkőváralja Trail volt – válaszolja arra a kérdésre, hogy melyik esemény volt számára a legemlékezetesebb – Tavaly első alkalommal rendezték meg, és ennek az egyik rövidebb, 18 kilométeres távját nyertem meg, ez volt az első komolyabb eredményem, emiatt ez áll közel a szívemhez.”

Emellett a nemrégiben megrendezett Téli Börzsöny Trailt is kiemelte, ahol a 11 kilométeres S-távon sikerült az aranyérmet megszereznie. Eleinte úgy volt, a hosszabb útvonalon indul, mert általában félmaratonokat szokott menni terepen, ám a verseny előtti nap lefutotta a Mátra 25 kilométeres teljesítménytúráját, így inkább maradt a rövidebb távnál.

„Ez igazából egy sprintverseny volt, hárman elszakadtunk a mezőnytől és végig az élen haladtunk. Nagyon felkészültek voltak a versenyzőtársaim, jól futottak, de sikerült végül megelőznöm őket. Pedig menet közben többen is eltévedtünk, tettünk bele egy kis pluszt, szóval lehetett volna még jobb az időeredményem.”

Ádámot jelenleg a külföldi versenyek motiválják a legjobban, elsősorban az Alpokba szeretne eljutni. Tavaly már járt kint hegyet mászni Olaszországban, Dél-Tirolban és Szlovéniában is, de most terepfutóversenyeken is megméretné magát hasonló környezetben.

„Franciaországban is kipróbálnék több versenyt, rövidebb távokon. Elsősorban az Alpok környezete az, ami nagyon vonz, és ami kellő lendületet ad a futásaimhoz.”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Kanadától Japánig: a világ leghosszabb túraútvonalai
Minden vágyát túlteljesítve, egyéni rekorddal nyert a szegedi félmaratonin
Megszerette a futást, immár száz kilométeren vannak jelentős céljai
Vadkempingezés télen – tippek a hóban, erdőben alváshoz
11 vármegyét érint, az Őrségtől a Zemplénig kanyarog 2025-ben a Ring-sorozat

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak
18 évesen 14 nyolcezres: a tinédzser szerint ideje, hogy elismerjék a serpákat

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.