Teljesítményével és kritikájával is felhívta magára a figyelmet a svéd Nils van der Poel.
A 25 éves, tavaly Heerenveenben 5000 és 10 000 méteren is világbajnoki címet szerző klasszis a most zajló pekingi téli olimpián is véghezvitte a duplázást. Előbb ötkarikás csúccsal győzött 5000-en, majd pénteken már világrekorddal szerezte meg a második aranyát a kínai fővárosban a hosszabb távon. Saját 12:32.95-ös csúcsát több mint két másodperccel múlta felül, az ellenfelek egyáltalán nem tudták tartani vele a lépést.
A kettő között pedig a nagymamája révén magyar származású sportoló éles kritikával illette a hollandokat. A holland szövetség honlapján megjelent egy cikk, amelyben az egyik sporttudományos szakemberük azt magyarázta el, hogyan lobbizik a pekingi pályamesternél a narancsmezeseknek kedvező jégminőségért. Nils van der Poel ezt nemes egyszerűséggel szégyenletesnek, a sportág botrányának nevezte.
Mi viszont egy harmadik szempontból írunk róla, ugyanis az irunfar.com nevű honlap idézte fel vele kapcsolatban, hogy az ultrafutótávokat sem veti meg.
Történt ugyanis, hogy négy évvel ezelőtt, a pjongcsangi játékokon 14. helyen végzett 5000 méteren. Később úgy fogalmazott, hogy a sportága „szívás”, ezért egy időre felhagyott a versenyszerű korcsolyázással. A játékokat követő első évében csatlakozott a svéd hadsereghez, ez idő alatt tízórás kerékpár- és hosszú, kimerítő túrákon vett részt a bázis körüli erdőkben.
Aztán 2019 tavaszán belekóstolt az ultra- és terepfutásba. Májusban 4:07-tel ötödikként végzett az 50 kilométeres utcai versenyen, a svéd Aros Marathonon, majd júliusban részt vett a Bergslagsleden Trail nevű eseményen, öt nap alatt 280 kilométert tett meg, az ötven óra körüli idő egyébként újabb ötödik helyet ért. Októberben egy 127 km-es viadalon indult (Kvinnersta Backyard Ultra), és lett nyolcadik.
A runnersworld.com holland kiadásának ő maga is beszélt arról, mennyit számított, hogy abban az évben az ultrafutásra koncentrált, és néha hivatalos versenyeken, máskor csak egyedül akár 160 km-t is futott. Nem is elsősorban azért, mert az edzésmunkában vagy a gyorskorcsolyában erre a típusú tréningre, terhelésre van szüksége, hanem mert inspirációt adott neki. Még a sérülésveszély tudatában is.
Felidézte, hogy gyerekként is futott, de gyorsan elfáradt, hamar elkezdte érezni a mellkasában a szúró fájdalmat. És ahogyan a kisebbek általában, akkortájt sokkal vonzóbbnak találta a labdajátékokat. Később, már élsportolóként azonban megváltozott a viszonya a futással, egyfajta kihívásként élte meg. „Pedig semmi tehetségem hozzá, egész jó kerékpáros vagyok, ám a futás az más” – fogalmazott még tavaly az immár kétszeres olimpiai bajnok.
A versenyek, a húszórás futások után sokszor vetődött fel benne a kérdés, hogy egyáltalán miért csinálja, és ha nem is találta meg a választ, az biztos: a kíváncsiság is hajtotta.
Mindenesetre az ultrafutás után ismét a gyorskorcsolyára koncentrált, s ennek láttuk az eredményét Pekingben.
CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!
