„Akkor vált rendszeressé a futás, amikor a szülés után visszamentem dolgozni – mondta Pistyur-Kocsis Ágnes. – Tizenkét éve született a gyermekem, én pedig meghíztam, túl kényelmes voltam, keveset mozogtam. Majd amikor ismét az irodában dolgoztam, rosszul éreztem magam a sok csinos kolléganő mellett a nagy méretű ruhákban. Vettem egy biciklit, s egy héten háromszor azzal jártam be dolgozni. Elkezdtem fogyni, majd jött a tél, s megijedtem, hogy megfázom a bringán, de mivel már nagyon megszoktam a mindennapi mozgást, elkezdtem futni. Annyira megszerettem, hogy az életem részévé vált. Nemegyszer előfordult, hogy futva mentem dolgozni.”
Egyre jobban megkedvelte a mozgást, s mindig jött valamilyen kihívás, versenyzési lehetőség. Nem ismert senkit ezekben a körökben, így a közösségi oldalakon belépett egy-két csoportba, új emberekkel találkozott, egyre inkább bekerült a futás forgatagába. Az a cég, ahol akkor dolgozott, az egyik támogatója volt a Vienna City Maratonnak, s minden évben lehetőséget adott a dolgozóinak, hogy részt vegyenek a versenyen, így Ausztriában futotta az első jelentősebb versenyeit, az első félmaratoniját és maratoniját.
„Nagyon komolyan vettem a felkészülést.
Nem edzővel készültem, hanem a BSI által kiadott maratoni felkészítő programból tanultam. Betartottam mindent, pontosan úgy készültem, ahogy le volt írva.
A maratoni hatalmas élmény volt, a rajtnál alig hittem el, hogy ott vagyok. Még akkor is valószínűtlennek tűnt, hogy lefutok negyvenkét kilométert. Futás közben nem volt holtpont, szépen végigmentem, büszke voltam magamra. Vicces, mert utána a lépcsőn alig bírtam lemenni, manapság pedig már száz kilométereket teljesítek. Változnak az idők.”
A következő évben ismét részt vett a bécsi maratonin, ám akkor egy órával jobb időt ért el. A cégen belül harmadik lett a nők között, ez pluszlöketet adott neki a folytatásra. Az aszfaltos évek után rájött, hogy a terep az igazi.
„Az erdő sokkal közelebb áll hozzám. Az egész terepszerelem úgy kezdődött, hogy Budakalászon laktunk, s amikor HÉV-vel utaztam, egyszer csak megpillantottam egy hegyet. Addig nem vettem észre, ám akkor kitaláltam, kipróbálom, milyen ott futni. Nem tudtam erről semmit, tíz éve nem volt annyira népszerű a terepfutás, mint ma. Kimentem a csendes, gyönyörű környezetbe, jó volt a levegő, csiripeltek a madarak, remek volt minden. Azt vettem észre, hogy minden alkalommal egyre mélyebben merészkedtem be az erdőbe, egyre több új útvonalat próbáltam ki. Szép lassan, de folyamatosan növeltem a távolságokat, az útvonalak nehézségét, és próbáltam a technikámon, a tempómon is javítani. Mára már oda jutottam, hogy adott esetben százhatvan kilométeres versenyen is elindulok.
Nagyon fontosnak tartom a futásban a fokozatosságot. Minden megtett méter több, mint amit nem teszünk meg. Az első, egyben lefutott kilométer is lehet óriási teljesítmény.
Másrészt azt gondolom, hogy nem kell mindenkinek ultráznia. Sokkal fontosabb, hogy megtaláljuk a hozzánk legjobban passzoló távot.”
Ágnes nem edzővel dolgozik, saját terv szerint készül, ám vannak olyanok, akiknek a tanácsát szívesen elfogadja a felkészülésben. Szépen lassan növelte a távot, ám nem volt egyértelmű, hogy az ultrafutásban leli legnagyobb örömét.
„Egyetlenegy aszfaltos ultrát futottam, még Sárváron a hatórás versenyen. De gyorsan rájöttem, hogy nekem a terep a kedvencem, az áll a szívemhez a legközelebb, ott érzem jól magam. Egyre magabiztosabb lettem az ösvényeken és egyre erősebb is, így ki mertem próbálni a hosszabb távokat is. Az Ultra Trail Hungaryn az első rendezés óta ott vagyok. Az elején még csak két táv volt, az ötvenöt és a száztizenkét kilométer. Itt futottam életem első terepultráját is. Kipróbáltam az ötvenötöt, és egyből magával ragadott a terepultra izgalmas világa. Azóta múlhatatlan a szerelmem iránta.”
Az UTH-n korábban az 55 kilométeres táv mellett részt vett a 30-ason, a 85-ösön, s idén harmadszor a 112-esen, ahol 17:22:41-es időt ért el.
„Nem hiszi el senki, de a száztizenkét kilométert végig flow-ban tettem meg. Lazán ment, végig könnyű volt a futás. Úgy éreztem, a legjobb helyen vagyok a legjobb időben, remek volt. Ez volt a legjobb Ultra Trail Hungarym az összes közül. Olyan jól ment, hogy azt sem bántam volna, ha megyünk még egy kört. Jól osztottam be az erőmet, sok kis célt tűztem ki magam elé futás közben, ezeket rendre teljesítettem. Nem görcsöltem rá, úgy haladtam, ahogy jólesett. Óriási buliként éltem meg az elsőtől az utlsó méterig.
Szeretem ebben a versenyben, hogy éjszaka van a rajt, mivel nagy hajnalrajongó vagyok. Gyönyörű a napfelkelte, csodás érzés, ahogy a kivilágosodik, s közben csicseregnek a madarak.”
CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!
