Már 2017-ben indult az UTH-n, amikor szintén első lett, mennyiben volt más a mostani megméretés?
Sok idő eltelt azóta, így kicsit nehezebb visszaemlékezni – mondta Vincze Zsófi, aki 14:30:04 órával győzött a 111 kilométeres Salomon Ultra-Trail Hungaryn. – Akkor tizenöt óra öt perc alatt mentem végig ugyanezen távon, és valahogy rövidebbnek tűnt az éjszaka, csak arra emlékeztem, hogy nagyon jó buli volt. De most, amikor hirtelen ott találtam magam, rájöttem, nem is telik el olyan gyorsan, mert mégiscsak öt órát kell sötétben futni, így sokkal hosszabbnak tűnt, mint amire emlékeztem.
Hogyan zajlott a felkészülés a napi munka és az edzői tevékenység mellett?
Az a szerencsém, hogy a Covid óta otthonról dolgozom, így több időm van nem csupán a futásra, hanem a regenerációra is. Ez nagyon nagy előny ahhoz képest, mint amikor még be kellett járnom az irodába. Hat éve, 2017-ben még nem edzettem annyira tudatosan, de most már konkrét edzéstervvel készültem, lévén ez volt a célversenyem.
Milyen volt a verseny, úgy sikerült, ahogy tervezte?
Korábban is és az idén is nagyon küzdelmes volt, de teljesen máshogy, most inkább hajnali kettő és öt óra között voltam a legnagyobb mélyponton. Sajnos már a verseny előtt gyomorfájdalommal küzdöttem, aminek nem tudom, mi volt az oka, mert a verseny közben jól ment a frissítés, nagyon jó tempót tudtam hozni a futásban is.
Viszont a gyomorfájdalom megijesztett, mert bár az első helyen voltam, attól féltem, hogy az egész versenyt fel kell adnom, és ezáltal rossz lett a hangulatom.
Szerencsére napkelte után ez már rendeződött. A verseny közepét nagyon élveztem, bár egy kis izomrándulás miatt az utolsó harminc kilométeren lassabban haladtam. Ezt kicsit sajnálom, mert úgy érzem, még ennél is jobb időt tudtam volna futni.
Nagyon szép útvonalakon haladt a pálya. Melyik volt a kedvenc szakasz?
A Dömösről a Prédikálószékre mászás tetszett a legjobban, ami két és fél kilométeres szakasz ötszáz méter szintkülönbséggel, ez egyébként az előző napi Vertikál verseny pályája volt. Ekkor már jól éreztem magam, egyrészt mert túl voltam a mélyponton, másrészt itt, a dömösi ponton találkoztam először a férjemmel, aki az éjszakai szakaszt leszámítva végig segített a frissítésben.
Egy ekkora ultraversenyen mi szokta átsegíteni a holtpontokon?
Jó kérdés, mert úgy készülök egy versenyre, hogy tisztában vagyok vele, lesznek nehézségek – de más tisztában lenni vele, és más, amikor átélem.
Amikor nagyon nehéz, mindig az jut eszembe, hogy ha most feladom, akkor sem fogom jobban érezni magam, ráadásul az első helyről nehezebb kiszállni.
Természetesen ha sérülés vagy rosszullét miatt nem tudnék haladni, nem kockáztatnék.
Végig első volt, számított rá, mielőtt elindult, hogy dobogó lesz a vége?
Nem számítottam rá, mert volt egy elitregisztráció, ahol feltűnt egy-két külföldi lány neve, akikről tudom, hogy nagyon gyorsak, de végül nem indultak. A verseny közben tudtam meg, hogy az élen haladok, ami az első néhány ponton még nem számít, mert még bárhogy alakulhat, de nagyon örültem neki.
Most a regenerálódás időszaka van, utána jöhet a Mont Blanc?
Igen, nyár végén az UTMB ötven kilométeres távján indulok. Szeretnék jó erőben lenni, de inkább az a lényeg, hogy jól érezzem magam, hiszen annyit hallottam már a versenyről, a hangulatáról. Sohasem voltam még ott, mindig is ki akartam jutni, és most végre rajthoz állhatok.
Fotók: Vincze Zsófi/Salomon Ultra-Trail Hungary
CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!
