Fogarasiné Veres Krisztina az Ultra Tisza-tó 130 kilométeres távján aratott sikere után életében először lefutotta az Ultrabalatont, ráadásul remek eredménnyel. A Svédországban élő sportoló most kizárólag a verseny miatt utazott haza családjával Magyarországra, s 25:04:48 idejével a nők között az ötödik helyen zárt.
„Óriási élmény volt a verseny, nagyon örülök az eredményemnek, a rajt előtt csupán az volt a célom, hogy beérjek a célba – mondta a Csupasportnak Fogarasiné Veres Krisztina. – Először vettem részt az Ultrabalatonon, nagyon feküdt a pálya. Főleg az északi part, a dombos részek tetszettek, viszonylag könnyű is volt ez a szakasz nekem, mivel Svédországban is hasonló körülmények között futok. Nagyon élvezetem azt a részt, aztán a pálya második felétől elkezdődött számomra az Ultrabalaton. Előtte nem volt meg bennem az igazi versenyszellem, most elkezdett motiválni, hogy minél jobb helyezést érjek el. Nem számítottam ilyen időre, nagyon meglepődtem amikor láttam. Boldog vagyok, hogy sikerült.”
Pedig a 38 esztendős futó úgy teljesített ilyen remekül, hogy a verseny elején megsérült a jobb bokája.
„Ötven kilométernél egy rossz lépés után megsérült a jobb bokám, egyből be is dagadt. Természetesen folytattam a versenyt, igaz egy kicsit lassított, nem tudtam azt a tempót futni, amit szerettem volna. Ha nincs a sérülés, talán tudtam volna időt javítani, százhatvan kilométernél eléggé éreztem a sérült lábam. A lényeg az volt, hogy haladok. Az UTT-n a gyomrom nem volt jó, mivel nem tudtam szilárd szénhidrátot bevinni, most találtam olyan folyadékot, amelyben van szénhidrát, így remekül sikerült a frissítés is.”
Készített egy előzetes tervet, amelyet meg is tudott valósítani, ráadásul sajátos módszerrel motiválta magát futás közben.
„A rajt előtt készítettem egy tervet, ahova bejegyeztem öt, háromszáz méter hosszú sétát. Az elsőt százharminc kilométernél iktattam be. Néhányan, akik látták a tervemet, csodálkoztak, hogy ilyen hosszú táv után jelöltem be az első sétát.
Háromszáz méternél nem is tudtam volna többet sétálni, mivel elkezdtem fázni éjszaka. Apró, biztató üzeneteket is készítettem magamnak, amelyek nagy motivációt jelentettek. Tudtam, amíg tudom tartani az előzetesen készített tervet, addig minden rendben van. Sok hullámhegyen és hullámvölgyön mentem át, ha mélyponton vagyok, nem szólok senkihez, ha jól érezem magam, kimondom hangosan, hogy nagyon jól vagyok. Remekül reagált a kísérőcsapatom, érezték, mikor nem szabad hozzám szólni. Kíváncsi voltam, hogy fejben miként tudom kezelni a versenyt, utólag elmondhatom, hogy remekül sikerült.”
CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!
