Az Öregfutó utcai mesék egy senkifutó történetei lesznek, a hétköznapi, kissé elhízott újságíróé, akinek a hobbisportolás kapcsán eredményei nincsenek, viszont nagy álmai vannak – amelyek már vagy tíz éve makacsul repítik előre, de elég keservesen és lassan, mivel jelentős (túl)súlyt cipel a láb és persze a lélek is…
Most éppen a nyári, Budapest környéki ötven kilométeres verseny felé (Ultra Lupa-tó, rajt július 15-én 16:55-kor) „száguld” – egyelőre tele optimizmussal.
Ezt az ULT-t amúgy 2022-ben már lefutottam (illetve: „lefutottam”), és szokás szerint tökutolsó lettem, ugyanakkor a statisztikagyártóknak hála az időeredmény (6:22:33 óra) felkerült az Ultrafutódicsőségek Magasztos Csarnokának számító DUV (Deutsche Ultramarathon-Vereinigung) oldalára, azzal a felütéssel, hogy bizonyos Andras Vincze nevű magyar korosztályos második lett.
Hahaha!
No igen: a rajtolók között két ötven feletti manus volt az indulók között – jómagam ebben az összevetésben a legfiatalabb öregként vágtam neki, ergo az öregebb öreg is megelőzött… No de a lényeg, hogy a „nemzetközikorosztályosmásodikkal” már lehet sztorizgatni, sőt legendákat szőni a Nagy Futásról, leginkább akkor, amikor arra terelődik a szó, hogy ez vagy az a menő ultrás 4:40-es vagy 5:20-as tempóban futja az ezreket száz, kétszáz kilométeren át, amely konstellációban a 6:50–7:20-as tíz kilométeres, vagy félmaratoni stáció enyhén szólva is elég ciki – igaz, innen (legalább) van feljebb…
Az persze más kérdés, hogy miért akarok én gazella lenni, amikor a legutóbbi UltraBalatonon készült egy lesifotó Alsóörsön valami füves placcon (körülbelül 21 órányi kocsikázás, nem evés, nem ivás, esőben ázás és napsütötte izzadás után, de legalább már közel a balatonfüredi célhoz), ahogyan a Nemzeti Sport/Csupasport-csapat tagjaként a váltásra várva a leterített pokrócon fekve hömpölygök ide és oda (lásd a címlapkép!), hogy valahogy kikergessem a belső combomba harapó görcsöt, és kocogást imitálva nekivágjak a maradék 4.5 kilométeremnek Csopakig.
Emberek: mintha bálna vetődött volna a Balatonpartra!
Ezzel a tényképpel alátámasztva viszont máris megvan az ULT-felkészülés első és nem elhanyagolható tanulsága – és akkor legyen ez az Öregfutó utcai mese első fejezetének vége is –: viszlát, ujjatlan, hasra feszülő futótrikó!
(Amúgy jó kérdés: vajon tényleg a testszerkezeten és futódizájnon múlik, hogy júliusban sikeres legyen az ULT-ötvenes?)
