Rutinos Spartathlon-résztvevőnek számít, pontosan hányadik alkalommal lesz ott edzőként Görögországban?
Egy pillanat, nekem is vissza kell számolnom és emlékeznem… – mondta Barát Gabriella, a Gizionok nevű futócsapat edzője a Csupasportnak. – Először feleségként voltam kint 2005-ben, edzőként először 2017-ben vettem részt a Spartathlonon, akkor Evetovics-Balla Hajnalkát kísértem, majd a férjemet, Korányi Balázst segítettem, tavaly pedig Földi Zsuzsannát kísértem edzőként.
Idén hány futója lesz ott a görög versenyen?
Evetovics-Balla Hajnalkát és Földi Zsuzsát segítem, előbbit kísérem, de természetesen Zsuzsát is folyamatosan követem, kapcsolatban leszünk egymással.
Rengeteg futó mondta már el a Csupasportnak, miképp élte meg a Spartathlont, de edzői szemszögből hogyan néz ki?
Hadd kezdjem először ott, hogy nagy elkötelezettje vagyok a Spartathlonnak.
Megvan a nagy történelmi múltja, s engem kifejezetten érdekel ez a része, eléggé megérint.
Fontos, hogy ha tehetem, mindig ott legyek a helyszínen a futóimmal, próbálom teljes mértékben átélni a versenyt, az életemben kiemelt helyen van.
Tehát érzelmileg is kötődik a Spartathlonhoz, így még érdekesebb a kérdés, hogyan éli meg a kihívást a helyszínen.
Különféle stációk vannak, és már az érkezés is különleges esemény. Szeretek néhány nappal a rajt előtt már kint lenni, akklimatizálódni, felvenni a görögös életmódot és a mediterrán életstílust. Bejárom a várost, megnézem a már sokszor látott nevezetességeket és romokat. Sőt a versenyre készülődésem már a kiutazás előtt elkezdődik. A futóimmal átvesszük a frissítést, a taktikát és minden egyebet, megbeszéljük a teljes tervet.
Görögországban aztán részt veszünk a technikai értekezleten, ahol is elmondják a szabályokat, és azt, mire kell számítani az útvonalon – idén például lesz változás, ugyanis a verseny történetében először nem pénteken, hanem szombaton van a rajt.
Talán így jobb és nyugisabb mindenkinek, a közlekedés szempontjából biztosan kedvezőbb lesz, hogy nem a csúcsforgalomban kell araszolni. Az első maratoni táv alatt nem találkozhatunk a futókkal, ezalatt mindenkinek saját magának kell megoldania a frissítést. Amúgy elvárható, hogy egy ultrafutó a maratoni távot külső segítség nélkül megoldja. Az első találkozás amolyan gyors ellenőrzés, lecsekkoljuk, hogy minden fel van-e töltve, majd legközelebb nyolcvankét kilométer körül, a Korinthoszi-csatorna után találkozunk. Ott van egy nagy frissítőpont, ám figyelni kell rá, hogy ne pihenjen többet a futó, mint amennyire szüksége van, a kísérőnek észnél kell lennie, hogy ne pazaroljon el sok időt. Ezek után már gyakrabban lehet találkozni, de szükség is van rá, ugyanis a versenyzők száz kilométer után annyira fáradtak, hogy nem feltétlenül gondolkodnak reálisan – ekkor már felértékelődik a kísérő szerepe. Látom például, hogy a futóm mennyi hulladékot ad nekem, ebből megtudom, hogy mennyit evett és ivott.
Ilyenkor a kontroll abszolút átkerül a kísérőhöz: GPS-en követem a tanítványaimat, figyelem, nincs-e lassulás vagy egyéb figyelmeztető részlet, elképesztően izgulok, jobban, mint maguk a futók.
Köztudott, hogy a frissítésnek kifejezetten fontos szerepe van a Spartathlonon. Erről mi a tapasztalata, a véleménye?
A Spartathlon a frissítés művészete is. Elképesztően fontos, hogy mikor, mivel, mennyit és hogyan frissít a versenyző. Nyilván nem tud annyi folyadékot, zselét magával vinni senki, hogy kétszáznegyvenhat kilométerre és hetvenöt frissítőpontra elegendő legyen, így előre el kell készíteni a csomagokat és elküldeni a pontokra. Mivel nem találkozhatunk mindegyiknél, muszáj előreküldeni és készülni, ez pedig alapos felkészülést, logisztikát és megbeszélést igényel. A futókkal egyesével végigvesszük a pontokat, és megbeszéljük, hogy hova mit és mennyit küldünk. Fontos, hogy ne távra, hanem időre frissítsünk. Van ugyanis egy reális időtervünk, hogy miképp halad a futó, és mikor mit kell fogyasztania.
A ruházatban is előre kell gondolkodni, hideg és meleg időjárásra alkalmas felszereléssel egyaránt készülni kell.
A rajt előtt még van egy nagy ellenőrzésünk, megnézzük, hogy minden a megfelelő zsákba került-e, megvan-e minden.
Nyilván hosszú évek munkája, amíg valaki eljut a Spartathlonra. Milyen út vezet idáig?
Hosszú évek alatt lehet felkészülni a Spartathlonra. Aki elkezd futni, először a félmaratoni, majd a maratoni távot teljesítheti, de a kihívásokkal kapcsolatos alkalmasság mindenkinél más és más idővonalat jelent. Ha valaki többet érez magában, belekóstol az ultrába.
Ezután két irány van: a terep és az aszfalt, s ha valaki az utóbbit választja, akkor a Spartathlon akarva-akaratlanul felkerül a horizontjára.
Barát Gabriella a Spartathlonon induló futóinak minden rezdülését figyeli
Nem véletlenül vannak a Spartathlonra szigorú kvalifikációs szabályok, ez nem olyan verseny, hogy ha nem sikerül, akkor majd a következő hónapban ismét megpróbálom. Itt sokkal nagyobb a nyomás, muszáj teljesíteni és helytállni, ne lehessen úgy érezni, hogy valaki elvette a másik elől az országoknak biztosított kvótát. Mindez persze pluszmotivációt is ad.
A Spartathlonra nem lehet úgy menni, hogy majd lesz valami. Aki részt vesz ezen a legendás versenyen, az ismeri a fáradtság fokozatait, tudja, hogy meg kell küzdeni a belső hangokkal.
Van, hogy a fáradtságtól a test már rég beborulna az árokba, de a fej átveszi az irányítást, és nagy adag elszántsággal és megfelelő mentális felkészültséggel a futó halad a cél felé. Fontos, hogy teljesen képben kell lenni az útvonallal, tudni kell, hogy hol mire lehet számítani.
Miért a Spartathlon az egyik legnehezebb ultraverseny a világon?
Nyilván ad egyfajta nehézséget a terep, a hőmérséklet- és a szintkülönbség, a táv. Persze ezek nem egyedülálló nehézségek, sőt rengeteg olyan ultraverseny van, amely sokkal nehezebb, mint a Spartathlon, de a legenda ezt a versenyt mégis felruházza egyfajta misztikummal is. Ugyanakkor az ultrafutók egyre „éhesebbek” a nagy kihívásokra, ezáltal egyre nehezebb versenyeket rendeznek a szervezők világszerte. A Spartathlonnak tehát a történelmi háttere különleges, és az, hogy viszonylag kevesen tudják teljesíteni. Szóval biztos vagyok benne, hogy nem ez a világ legnehezebb ultrája, de az a mítosz és legenda, amely körülveszi, páratlan.
Szeptember 30-án edző és tanítvány is nekivág a 246 kilométernek
Jelen állás szerint 23 magyar futó lesz ott idén a Spartathlonon, lesznek köztük edzők és tanítványok. Cikkünk főszereplője, Barát Gabriella ugyebár Evetovics-Balla Hajnalka és Földi Zsuzsanna futását követi és figyeli majd Athén és Spárta között (korábban mindkét futónő teljesítette már a Spartathlont). Evetovics-Balla Hajnalka ráadásul nemcsak ultrafutóként, hanem edzőként is izgulhat a csapattársakért, egyben tanítványaiért, hiszen Máté Mónika és Virág Pál a Hanka Teamet képviseli a legendás versenyen. Rajtuk kívül Fogarasiné Veres Krisztina, Zétényi Szvetlana, Bazsó Tibor, Boros Richard, Cserpák Tamás, Csingár István, Erős Tibor, Gáspár Péter, Horváth Péter, Horváth Tamás, Mihalik Norbert, Nemes László, Prantner Gábor, Rottler Zoltán, Simon György, Simonyi Balázs, Szekeres Tibor, Toldi Péter és Vajda Zoltán képviseli hazánkat a legendás görög versenyen. A rajt szeptember 30-án, szombaton magyar idő szerint reggel hat órakor lesz Athénban az Akropolisz lábánál, a leggyorsabb futók vasárnap hajnalban érnek Spártába, hogy megérintsék Leonidász király szobrának talapzatát. Sok-sok dobogós helyezés mellett magyar győzelmek is születtek a Spartathlon dicső történelmében, a nőknél Lubics Szilvia 2011-ben, 2013-ban és 2014-ben, Maráz Zsuzsanna 2018-ban és 2019-ben, az amerikai színekben versenyző Nagy Katalin 2015-ben végzett az élen, a férfiaknál Bogár János 1991-ben, Bódis Tamás pedig 2019-ben lett első.
