Miért esett a választása éppen a holland versenyre?
Már egy ideje megfogalmazódott bennem, hogy szeretnék huszonnégy órás körözős versenyen részt venni – mondta Erős Tibor, aki 260.535 kilométert megtéve pályacsúccsal győzött a sittardi huszonnégy órás versenyen. – Több eseményt megnéztem a tél folyamán, de márciusban kevés huszonnégy órás versenyt rendeznek még, ahol népesebb mezőny is van és nem csak nyolc-tíz ember. Örültem, hogy rátaláltam a hollandiai helyszínre. Szerettem volna az első egynapos futóversenyemet igazán emlékezetessé tenni, ahogy mondani szokták, az elsőre mindig emlékszünk. Azt hiszem, ez így lesz nálam is. Mivel Hollandiában, Sittardban rendezték a belga huszonnégy órás országos bajnokságot is, a mezőny jóval erősebb volt, hiszen az ország legjobb futói indultak el, de voltak például hollandok és németek is, körülbelül száz résztvevő, ami tapasztalatom szerint nem kis létszám ilyen típusú viadalon, azonban magyarként egyedül indultam. Ahogy az eredmények is mutatják, hetvenhét futó fejezte be az egyéni versenyt, de voltak csapatok is, továbbá volt tizenkét, hat- és háromórás betétfutam is. Igazán népes eseménynek számít.
Nem volt könnyű dolga, ugyanis a jégeső és a hatalmas szél extrém kihívást jelentett…
Kijelenthetem, életem legnehezebb futását teljesítettem. Sajnos a körülmények okozták, nem az edzettségem hiánya. Olyan vihar volt szinte egész nap, hogy a szembeszélben és a jégesőben levegőt is alig lehetett venni. A széllökések olyan erősek voltak, hogy elképesztő erőre volt szüksége minden futónak már az első tíz órában is az újabb és újabb körök teljesítéséhez. Ennek pedig mindig ára van… A hideg időben az izomzatnak is több energiára van szüksége, nem beszélve arról, hogy a széllel való küzdelem mentálisan is nagyon-nagyon megterhelő. Aki futott már akár egy órát is ötven-hatvan kilométer per órás szélben és hidegben, az tudja, hogy milyen extra kitartás kell, hogy az edzést végigcsinálja. Nálam ez körülbelül tizennyolc-tizenkilenc órán keresztül tartott. A gél szinte megfagyott, még kinyomni is nehéz volt a tasakból, hogy a kellő energiapótlás meglegyen. A szél feltépte a frissítőpontok sátrait és a chipszőnyeget, szóval a segítőknek is volt dolguk szinte folyamatosan. Nem is tudom, kinek volt nehezebb, a futónak vagy a segítőnek ezt az ítéletidőt végigélni huszonnégy órán keresztül. Annyiszor csapta össze a lábszáraimat a szél, hogy már fájt, a verseny végén a zuhanyzáskor pedig láttam, hogy be is lilult… Ekkor már csak mosolyogtam magamon, hiszen akkor már „jó volt”, mert az elszántságomnak, kitartásomnak köszönhetően győztem, és nem csak a versenyen, hanem magammal szemben is. Az első huszonnégy órás versenyem egyből rendkívüli módon próbára tette a kitartásomat, akaraterőmet.
Ez volt az első ilyen futása: a nehéz körülményeket leszámítva összességében azt várta, amire számított?
Az időjárási körülmények miatt ezt objektíven nem tudom értékelni. Biztos jobb lett volna kedvezőbb időben, de a huszonnégy órás körözős verseny a királytáv az ultrafutásban. Nekem meglett elsőre, ráadásul nehéz körülmények között, s már elképzeltem, milyen jó lesz majd a következő, ahol ezek az anomáliák nem lesznek, ám könnyen lehet, hogy akkor lesz más nehézség. A huszonnégy órás sohasem könnyű.
Az extra nehéz körülmények ellenére pályacsúcsot ért el, ez nyilván sokat jelent önnek…
Egy verseny befejezése, teljesítése mindig erőt ad. Ha pedig győzelem a vége, az csúcs, de ha még a pályarekordot is megfutod, vagyis senki sem teljesített ennyit azon a versenyen, az extra szuper. Egy ilyen erőpróbát nem igazán lehet összehasonlítani más teljesítéssel, hiszen a körülmények nagyban befolyásolják az eredményt. Az adott versenyen mindenkinek azonosak a körülmények, így talán az a helyes, ha csak az azon elért eredményeket vetjük össze. A győztesnek is ugyanúgy fújt a szél, neki is ugyanolyan meredek egy emelkedő, a kanyar neki is ott jön, mint a többinek. De kétségtelenül jól hangzik, hogy pályacsúcsot értem el, ami már „történelem”, de nekem persze jó érzés, hiszen visszaigazolja a sok beletett munkát.
Volt egy „becsempészett” rajz a bőröndjében. Ez mekkora motivációt jelentett?
A kilencéves kislányom az anyukájával becsempészett egy olyan rajzot a bőröndömbe, amelyen egy dobogószerű hármas hegycsúcs van, és középre, a legmagasabbra az én nevemet írta – Erős Tibor. Bevallom, megkönnyeztem, nagy meglepetés volt, és nagy érzelmi töltetet adott. Elérzékenyülve nézegettem, aztán felvettem egy kis videót, amelyen megköszöntem neki, és elküldtem. Sokat jelentett, de tudtam, hogy akkor sem lesz semmi, ha nem nyerek, hiszen neki mindig az apukája maradok, aki igyekszik jó példát mutatni.
Hogyan néz ki a közeljövő?
Most regenerálódom, ilyen megterhelést ki kell pihenni rendesen, hogy legyen erő a következő, nagyobb kihíváshoz. Képlékeny még a kétezerhuszonnégyes versenynaptáram, hiszen minden a regenerációtól függ. Szerencsére egyre jobban megy ez is, valószínű a testem kezdi megszokni a nagyobb terhelést. Ott leszek az Ultrabalatonon, még ha nem is futok, hiszen jótékony nagykövet és egy szenzációs Charity program közreműködője vagyok, így igyekszem minél több jótékonysági futót toborozni, hogy a támogatás összege minél nagyobb legyen, és az idén is a legjobb helyre kerüljön. De tervben van az Ultra Tisza-tó nyáron, azon még sohasem futottam és a nagy meleg ellenére szép kihívásnak látom a százharminc kilométeres táv teljesítését. A Korinthosz búcsúversenye is a naptáramban van, és ősszel talán egy újabb huszonnégy órás, mert azt érzem, több van bennem, mint 260.535 kilométer.
