Bérces Edit: az ultrafutás újjászületés

Hétvégén huszonnégy órás úszóversenyen indult?
Igen, egy jótékonysági rendezvényen szerepeltem Zalaegerszegen, de nem úsztam végig a huszonnégy órát. Igaz, az úszásban sem álltak távol tőlem a hosszabb távok. Egyszer úgy töltöttem a szilveszteremet, hogy leúsztam huszonegy kilométert. Lentiben az uszoda vezetője szervezett óévbúcsúztató mulatságot, és én is vettem rá jegyet, de nem is találkoztam azokkal, akik a büfénél ünnepeltek. Az enyém volt az egész medence, egyedül róttam a hosszokat. Az igazgató meg is kérdezte, szóljon-e a médiának, de nem akartam felhajtást.

Akkor megmaradt a kapcsolat az úszással, dacára annak, hogy hétévesen elküldték egy zalaegerszegi klubtól, mert már túl idős a sportághoz.
Akkoriban – és talán ma is – az idősebb edzőgeneráció egy része hajlamos nagyon olimpiaközpontúan gondolkodni, és egy kisvárosban is már a pici gyerekben is az olimpikont keresni, annak ellenére, hogy akkortájt csupán két éve működött városunkban a fedett uszoda. Életre szóló sebet okozott, hogy elküldtek. Igaz, végül ultrafutásban nyerhettem világbajnokságot, ez talán biztató lehet azoknak, akikre hasonlóan nem voltak kíváncsiak, hogy igenis, mindenki megtalálja a maga útját.

Tudatosan lett ultrafutó, azaz keresett olyan műfajt, amelyben nem az olimpia határozza meg a gondolkodásmódot?
Nem, különben is, nem én választottam az ultrafutást, hanem az ultrafutás engem.

Hogy érti?
Évekig triatlonoztam, és a hosszú távú versenyek megmutatták, fáradtan is tűrhetően futok, ez az Ironman esetében 3:15-ön belüli maratoni részeredményt jelentett. Aztán az első ultrafutóversenyen, a Bécs–Budapest Szupermaratonin a fokozatosság elvét felrúgva értem el olyan eredményeket, amelyeket később már nehéz volt felülmúlni. Olyan mezőnyben nyertem, amelyben indult a száz kilométeres futás világbajnoka. Akkoriban, ha nem is méretében, de minőségében nagyon erős mezőny jött össze, sokakat motivált a díjazás is.

 

 

Önt mi hajtotta?
A futás szabadságot jelent, beteljesedést és katarzist. A huszonegy kilométeres úszásban is a megtisztulás volt a fontos, amely ráadásul az új évvel kapcsolódott össze. A futásban mindig ott van a pillanatnyi halál és az azt követő újjászületés. Persze nehézsége is van, mert mindig újra kell kezdeni az építkezést. A háromszázötvenkét kilométeres Bécs–Budapest Szupermaratoni egyébként kicsit olyan volt, mint a Tour de France a kerékpárban, a szakaszok között aludtunk is, de a huszonnégy vagy negyvennyolc órás futások már sokkal inkább meditatív jellegűek. És mindig érdekes kihívást jelentett, hogy ezeket a távokat nem lehet teljesíteni az edzésen.

Aktív versenyzőként érezte, micsoda eredményeket produkál?
Amikor ment a futás, nem voltam tudatában, mit érek el. Nyilván a számokkal, az eredményekkel tisztában voltam, de valahogy a jelentőségét, az értékét nem fogtam fel, és ez így volt jó, mivel ajándékba kaptam. Ezt Pál apostol úgy mondja korinthusbeliekhez írt első levelében: „Mid van, amit nem kaptál?” (1. Kor 4,7) Pedig ha belegondolok, már húsz éve tartjuk Bogár Janival – akit egyébként nagyon nagyra becsülök – a száz kilométeres futás magyar csúcsát, és több más rekordom is él. A futás szeretetéért futottam, pedig akkortájt sokakat a megnyerhető pénzdíjak érdekeltek – joggal, hiszen családot tartottak el.

Sokat változott a világ, sokakat a felszínes sikerek és a gyors csúcsra jutás iránti vágy hajt, de szerencsére sok olyan sportolót is látok, aki valóban a futás szeretetéért fut.

Hogyan távolodott el a hosszabb távoktól?
Nagyon egyszerűen történt, kétezerhétben védtem meg a doktori értekezésemet, és már előtte is nehezen egyeztettem össze a kutatást a futással. Kétezerhattól visszaesett a versenyképességem, mivel megváltoztak a prioritások az életemben, sőt már négy évvel korábban, a veronai verseny után éreztem, más dolgok lesznek fontosak az életemben. A testvéreméknél megérkeztek a kis Bércesek, azaz a gyerekek, és kiderült, mi az igazán lényeges. Amikor pedig édesapámat daganattal diagnosztizálták, nem volt kérdés, hogy harminc kilométert fussak vagy vele sétáljak kedvenc tópartján. Szellemileg azonban nem szakadtam el a futástól.

 

 

Milyen értelemben?
Több nyelven készítettem világeseményekre ultrafutó társalkodási gyűjteményt, és folyamatosan tartom a kapcsolatot a versenytársakkal, -rendezőkkel és -szervezőkkel. Hívnak előadásokra Graztól Pekingig, és folyamatosan segítem a nemzetközi ultrafutó statisztikusok és versenyszervezők munkáját, szakmai tanácsadója és ötletgazdája vagyok jótékonysági futásnak, továbbá tavaly Don Ritchie emlékére elit edzőtábort szerveztem a magyar válogatottnak.

Fut még?
Élményfutásokat teszek. Zalaegerszegen amolyan panorámaellenőrzésként felfutok egy közeli dombra, megnézem, megvan-e a város minden tornya, de ezek nagyjából félórás futások. A Balaton a másik kedvenc futóhelyem. Amikor komolyabban futottam, nem volt időm a természet szépségeit figyelni, most viszont le sem tudom venni a szememet róluk. Kétezertizenhétben első hosszú futásom emlékére elfutottam Zalaegerszegről Nagykanizsára ahhoz a gimnáziumhoz, amelyben tanári pályafutásomat kezdtem. Még kérdés, hogy a futópados világcsúcsom tizenötödik évfordulójára szervezünk-e valamit márciusra.

 

(Nyitókép: a IX. Zalaegerszegi Sajtófotó Kiállítás zsűrizett pályaműve, címe: Beethoven, készítette: Bérces Edit)