Biztosan sprintelni kell elsőre is?

Június elsejével megkezdtem „beszoktatásom" a futóközösségbe, célom, hogy az ősszel félmaratonit fussak, 42 évesen, anyaként, szertelen-rendszertelen énnel és élettel – és egyelőre titokzoknival… Blog, 2. hét.

Név: Lipiczky Ágnes

Kor: 42 év

Cél: Félmaratoni

Mottó: „Kis lépés az emberiségnek, de hatalmas ugrás egy embernek”, avagy botladozásaim a kilométerek világában

Amilyen a kutya, olyan a gazdája – tartja a mondás, és ezt az állítást, bizony, tudományos kutatásokkal is alátámasztották már az etológusok. Az én jellemrajzomat (kutya híján) leginkább az első futólépéseim mutatják, de mint korábban is írtam, ebben a vállalkozásban minden tekintetben a „fejlődőképesség” a cél – fizikai és mentális megerősödés, élet közepi rendrakás, jellemformálás – lecsupaszítva: kézbe vettem kicsit azt az ostort, hogy csapkodjam vele a saját hátamat.

S ti „übercukik” (vagy netán szadisták?) vagytok, mert mint a visszajelzéseitekből kiderült: sokan, nagyon sokan támogattok ebben a vállalkozásban.

De kezdjük azokkal a bizonyos első futólépésekkel… Egy reggel hat órai nyargalászással a Bikás park rekortánján, ahol magamat is meglepve sikerült 6 percen belüli kilométerekkel előrukkolni 5 kilométeren. Csatakra izzadva, lógó nyelvvel, megmámorosodva kocogtam hazafelé még vagy két kilométert – már-már a Nike motivációs reklámfilmjében éreztem magam –, amikor egyik exem, egyben kedvenc „intrikusom” megcsörgetett: most láttalak a Tétényin, jó szarul néztél ki…

Itt van a kutya elásva! Két mentorom, Andris és Dóri is fejcsóválva magyarázták: nem az a cél, hogy már elsőre „odacsesszem magam”, hogy már az elején kicsavarjam magam, mint egy citromot, hanem tessék szépen felépíteni azt a 21 kilométert, hogy amikor elérkezik a nagy pillanat, megtervezetten, magabiztosan tudjam megtenni minden méterét.

A múlt hétvégi Panoráma kör teljesítése már a visszafogottság, de semmiképpen sem az alaposság és megtervezettség jegyében telt. Két cipőt vittem magammal, nyilván a fapados, rosszabbikat vettem fel (most mi van már, Király Gábor is szürke trenyában védett!), a vizem természetesen a kocsiban maradt, és a végén talpig extrába öltözött mentoraim szimplán kiröhögtek a titokzoknim láttán.

Az első másfél hét tehát „vidámszínpad” volt a javából, de a hülyeséget szerencsére megúsztam sérülés, horzsolás, dörzsölődés és vízhólyag nélkül.

Képzeletben tehát felraktam a T betűt (tanulófutó) a hátamra, s lelkesen nyomom a programom, ami talán most még kicsit egysíkú: jóleső, jó érzéseket adó 50 percek, 1 órák, amelyekben a gyorsaság egyelőre nem tényező (hiszen még nem is tudna az lenni…). Inkább afféle türelmes, szemlélődő, „ZENélmény”, azért rendesen megizzadva, de elégedetten, széles mosollyal.

Úton vagyok!

 

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Könnyek között sikítva ért célba a tizedik maratoniján
Maga is meglepődött, de 490 kilométer után is tökéletes állapotban érezte magát
Van értelme télen futni? Megnéztük!
A vb-ezüstérmes Nagy László sikere adhat lendületet a pétanque-nak
Nem bízott magában, árokba borult, mégis szintidőn belül futotta le a 490 km-t

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői
Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.