Bódi Istvánnak all inclusive ellátásban volt része a PUB alatt

Bódi István 27 óra 48 perc alatt teljesítette a privát Ultrabalatont.

Volt valamilyen konkrét célkitűzése a versenyre?

Három célom volt, a fő az, hogy körbeérjek, a második a huszonnégy órás idő, a harmadik az esetleges huszonhárom óra negyven perc – mondta Bódi István, aki 27 óra 48 perc alatt teljesítette a privát Ultrabalatont. – A PUB-ot kétezerhuszonegyben már teljesítettem, kifejezetten szeretem a privát kihívásokat. A Kört tízszer futottam le, szeretem ezeknek a hangulatát, szeretem azt, amikor csak én vagyok és a pálya. Egyébként főleg terepen futok, aszfalton ritkán. Az Ultrabalatont egyéniben kétezertizennyolcban teljesítettem, majd ezt követően elhatároztam, hogy a privát felé fordulok. Az Ub-nek egyébként van egy spirituális varázsa, magával ragadó az útvonal, a Balaton és az egész miliő. Minden évben egyszer meg kell csinálni.

Milyen volt a futás?

Végig fantasztikusan éreztem magam. Természetesen voltak hullámvölgyeim, éjszaka pláne szenvedtem. Éjjel volt egy ötórás idősáv, amikor nagyon lelassultam, nehezen tértem magamhoz, de menni kellett előre. Aztán feljött a nap és ismét szépen tudtam hozni a magamtól elvárt futást. Alapvetően nem tartom magam gyorsnak, szeretek stabil, egyenletes tempóban kezdeni, és ezen az úton haladni. Életemben először volt kerékpáros kísérőm, három barátom segített, az egyik biciklivel jött mellettem, a másik kettő autóval, ők húsz kilométerenként bevártak. Akkor ettem és ittam, amikor csak akartam, valósággal all inclusive ellátásban volt részem. Furcsa volt, korábban rendre magamnak cipeltem a cuccokat, például a Körön reggel bepakolok harminc órára elegendő ételt és italt.

Mi volt a legnagyobb nehézség?

Az éjszakai hullámvölgyből visszajönni, ismét motivációt találni és megint felvenni a ritmust. Át kellett billennem és be kellett fejeznem a futást. Volt olyan óra, amikor öt és fél kilométert tettem meg, de a kísérőimmel közösen sikerült ismét lendületbe jönni.

Milyen céljai vannak még ebben az esztendőben?

Idén „csak” egy Kört teljesítettem, kilátásban van decemberben még egy. Eddig tíz különböző hónapban teljesítettem a tízet, így már csak kettő maradt ki, a szeptember és a december. Most remek formában érzem magam, jó felkészülésen vagyok túl, a frissítésem is rendben van, így minden adva van, hogy megpróbáljam. A privát Ultrabalaton után mondtam a barátaimnak, hogy nem megyek a decemberi Körre, de másnap már változott a véleményem, így ha minden rendben lesz, az év végén szeretnék még egy Kör-teljesítést letudni. És akkor már csak a szeptemberi marad…

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Kanadától Japánig: a világ leghosszabb túraútvonalai
Minden vágyát túlteljesítve, egyéni rekorddal nyert a szegedi félmaratonin
Megszerette a futást, immár száz kilométeren vannak jelentős céljai
Vadkempingezés télen – tippek a hóban, erdőben alváshoz
11 vármegyét érint, az Őrségtől a Zemplénig kanyarog 2025-ben a Ring-sorozat

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak
18 évesen 14 nyolcezres: a tinédzser szerint ideje, hogy elismerjék a serpákat

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.