Elképesztő teljesítményt nyújtva a 2023-as verseny után idén is harmadik lett a legendás amerikai terepultrán. Ráadásul egy évvel ezelőtt 17:07:55-ös idővel végzett a harmadik helyen, míg most fél órát javítva 16:42:17-es eredményt ért el. Tavaly azt mondta a Csupasportnak, hogy életre szóló élményt jelentett a verseny, gyanítom, ez most is így van.
Ahogy a tavalyi, úgy az idei is fantasztikus élményt adott – mondta Csillag Eszter. – Igaz, teljesen másként éltem meg, mint egy évvel ezelőtt, ugyanis már ismertem a körülményeket, de ismét életre szóló élménnyel gazdagodtam.
Ezúttal milyen céllal rajtolt el?
A női terepversenyek általában eléggé kompetitívek, mára már úgy futjuk a száz mérföldet, mintha száz kilométert tennénk meg. Egyre fejlődik az ultrafutás, szóval az idei sokkal intenzívebben alakult, mint a tavalyi. Nem csak az én időm lett jobb, hanem mindenkié, elképesztő eredmények születtek.
Elég csak megnézni a statisztikát, hogy a tavalyi harmadik helyet hozó időm akkor a Western States történetének negyedik legjobbja volt a nők között, most viszont csak a nyolcadik helyen értem volna be vele.
Igaz, tizenkét perccel lassabbat futottam, mint az előzetesen kitűzött, de verseny közben sok minden változott. Nyilván jobbat akartam futni, mint tavaly, de más kérdés, hogy ez a versenyen helyezésben miben nyilvánul meg. Most ugyanazt a helyezést értem el jobb idővel, de sokkal erősebb mezőnyben. Ez szuper érzés, maximálisan elégedett vagyok.
Máshogy készül a versenyre, figyelembe véve, hogy tavaly már indult rajta?
Mivel más edzővel, Jason Kooppal készülök, a felkészülésem stílusa is változott. A tréningblokkok különböztek a tavalyitól, és sokkal többször futottam hosszabbat, ami értelemszerűen több kilométert jelent. Mivel fél órát javítottam a tavalyi időmön, az edzőm is elégedett, de még nem régóta dolgozunk együtt, így ez csak a kezdet, ennél csak jobb lesz. Egyébként az első és a második helyezett lánynak is ő az edzője.
Hogyan értékelné a futását?
Tavaly lassan kezdtem, ám akkor az első ötven kilométeren hatalmas hóval kellett megküzdeni. Előfordult, hogy lecsúsztam egy lejtőn, ám idén egy szem hó sem borította a pályát, végig szárazon futottunk. Persze, előfordultak folyóátkelések, de ezek velejárói a Western Statesnek. Szóval tavaly a hó miatt lassan kezdtem, és ezt követően gyorsultam fel, ötven kilométernél a tizenkettedik helyen haladtam.
Most mindenképpen gyorsabban akartam kezdeni, tudtam, hogy a verseny első részén tudok jócskán javítani az időmön, és ha ezt követően tudom tartani a tempót, merészebb céljaim is lehetnek.
Sajnos egy mélypont huszonöt kilométeren keresztül lelassított: nyolcvan kilométernél a második helyen futottam, ám visszacsúsztam az ötödikre… Egy folyóátkelés aztán meghozta az áttörést, akkor elkezdtem zárkózni, és nem sokkal később már a harmadik helyen haladtam. Nagy dolog, hogy vissza tudtam kapaszkodni, a helyi kommentátor is azt emelte ki, hogy nem sokan tudnak visszajönni egy ekkora mélypontról.
Az a hír járja, hogy a pálya nyomvonala környékén sok állat él. Tapasztalt ebből valamit?
Köztudott, hogy az útvonal mentén előfordulnak medvék, pumák és csörgőkígyók is, így észnél kell lenni. A verseny előtti hat hétben a helyszínen edzettem, de sem akkor, sem a versenyen nem találkoztam állattal. Mivel az esemény alatt elég nagy a hangzavar, ez is távol tarthatta őket. Egyébként a helyiek segítettek, elmondták, miképp kell viselkedni, ha mégis megjelennek. Tudni kell, hogy ezek az állatok alapvetően nem keresik az ember társaságát. Van egy hatvanéves ismerősöm, aki a verseny útvonalához közel él, ő már négyszer is találkozott pumával, egyszer meg is kergette, de szerencsére nem lett baj belőle… De szerencsére nekem nincsenek sztorijaim velük kapcsolatban.
Egy ilyen hosszú és kemény versenynél akarva-akaratlanul előfordulnak kisebb-nagyobb nehézségek. Ezúttal mi okozta a legnagyobbat?
A hullámvölgyből való kilábalás. A második helyről csúsztam vissza az ötödikre, nem egyszerű onnan visszaverekedni magát az embernek, és ha sikerül is, még meg kell tartani a dobogós helyezést. A hajrában nem lehet hibázni, az már helyezésekbe került volna. Nagy kihívást jelentett nekem is, hogy mentálisan és fizikailag kezelni tudjam a helyzetet.
A befutó képein látni, ahogy a férjével és két gyermekével önfeledten ünnepel a célban. Sokat jelent önnek, hogy a családja is ott van az ilyen pillanatoknál?
Nagyon fontos, hogy a családom is velem legyen egy-egy ilyen alkalommal.
Nagyon vártam már, hogy lássam őket és azt, hogy együtt fussunk be a célba. Nagyszerű érzés visszanézni a fotókon, ahogy mosolyognak és élvezik a befutó pillanatát. Ez nagy élmény nekik és nekünk, szülőknek is. A képeken is látszik, hogy megy az idő, a tavalyi fotókon még cumiztak… Ameddig kellett, nyomtam neki, mivel nem tudtam, mennyire van mögöttem a negyedik helyezett, de amikor biztossá vált a bronzérem, már önfeledten örültem és pacsiztam a szurkolókkal. Hihetetlen élmény volt az utolsó néhány száz méter, amikor együtt futsz a segítőiddel és a családoddal.
Jövőre ismét ott lesz a Western Statesen?
Még nem döntöttem el. Egyelőre a regenerálódásra koncentrálok, a lényeg, hogy fizikailag és mentálisan is helyre jöjjek, ezt követően döntök.
A következő nagy versenye az UTMB lesz. Hogyan készül rá?
Tavaly az utolsó pillanatban döntöttem el, hogy részt veszek az UTMB-n, de akkor a felkészülés és a körülmények sem alakultak megfelelően. Most már régóta tudom, hogy elindulok a versenyen, bár nem egyszerű két hónap alatt két százmérföldest teljesíteni, ugyanis fizikailag és fejben is topon kell lenni. Remélem, minden összejön és sikerül a magamtól elvártat hoznom. Sokat tanultam az egy évvel ezelőtt történtekből, most jobban szeretnék teljesíteni.
