A győzelem reményében vágott neki a távnak?
Fontos elmondani, hogy ez nem hivatalos verseny volt, azt a nyáron tartották, ám Márkus Öcsi főszervező ismét lehetőséget adott azoknak, akik azt nem tudták befejezni, és így érmet sem szerezhettek – mondta Csingár István. – Sőt, nemcsak azok vehettek részt ezen a futáson, hanem gyakorlatilag bárki. Közösségi eseménynek indult, végül százhuszonöten jelentkeztek… Úgy kezdtem, mintha bulifutáson lennék, ám ahogy ilyenkor lenni szokott, elkapott a gépszíj és mentem előre kőkeményen. A száztizenöt kilométeres Ultrabalaton Trail után három héttel rendezték ezt az erőpróbát, nem voltam teljesen kipihenve, én lepődtem meg a legjobban, hogy elsőként értem célba. Azt tudni kell, hogy ez a verseny nem volt egyenértékű a nyári Korinthosszal, teljesen más a kettő, de én büszke vagyok a teljesítményemre. Míg nyáron a hatalmas meleggel kell megküzdeni, addig most nulla és négy fok között alakult a hőmérséklet.
Ha már a nyári Korinthoszt említette, hányszor vett részt azon az eseményen?
Hétszer, kétszer a százhatvan kilométeres, ötször a nyolcvanasat teljesítettem, egyet pedig sajnos fel kellett adnom. Az az egy feladott versenyem van egész életemben, nem örülök neki, de egyszer bizony „megfőttem”… Azonban kellett az a feladás, rengeteget tanultam belőle. A nyári versenyeken rendre nyolc–nyolc és fél óra alatt értem be a nyolcvanason, most hét óra tizenkét perc lett az időm. Persze sokkal hűvösebb volt, más körülmények uralkodtak, más hangulatot lehetett tapasztalni. A szervezők előtt le a kalappal, ahogy mindig, most is szuper csapat jött össze a Korinthoszon. Minden percét nagyon élveztem.
Milyen volt a futás?
Tíz kilométer után egy kis kanyart követően visszatértünk a rajthoz, majd megelőzött Horváth Tamás, ötven kilométerig látótávon belül ment előttem néhány perccel. Aztán valami problémája adódott, megelőztem, majd hetven kilométernél Reicher Norbert utolért, meg is ijedtem kissé, mert olyan tempót diktált, hogy azt hittem, elszálltak a győzelmi esélyeim. Aztán összeszedtem magam, az utolsó tíz kilométert igyekeztem megnyomni, végül néhány perccel előtte értem be. Vicces volt, mert mondták, hogy az első helyezett telefonáljon a cél előtt nem sokkal, nem tudtam, miért. Én későn jeleztem, hallottam a telefonban, hogy kisebb pánikhangulat alakult ki. A kaput későn kezdték el felfújni a célban, amikor odaértem, nem volt még kész, ketten fogták két oldalról, hogy ne görnyedjen össze. Aranyos jelenet volt. Nagyszerű futáson vagyunk túl, jó volt sok ismerőssel találkozni, Márkus Öcsiék előtt ismét le a kalappal a rendezés miatt.
Az év végéhez közeledve aktuális a kérdés: milyennek értékeli a futóidényét?
Januárban a Szederkény–Bóly száz kilométeres versennyel kezdtem, ami jól sikerült, majd jött a Bodri Trail. Az Ultrabalatonon egyéniben ötödik alkalommal értem be a célba, ezúttal huszonöt és fél óra alatt. A Korinthosz 80 mellett két UTMB-s megméretésen álltam rajthoz, a Mozart 100-on és a Julian Alps Trailen. Aztán jött a már említett Ultrabalaton Trail, amelyen tizedik lettem, nagyon jó élményt adott az a verseny, majd pedig most a Korinthosz The Final Dance.
Milyen célokat tűzött ki a következő esztendőre?
Szerencsére sikerült bekerülnöm, így a Projekt 422, azaz a dupla Ultrabalaton lesz a főversenyem, és a kétszáznyolcvan kilométeres Ultramaratona Milano Sanremo is a tervek között van. Tavaly részt vettem a Spartathlonon, idén sajnos nem kerültem be, jövőre jó lenne megint ott lenni a rajtnál Athénban.
Fotók: Jakabházy Miklós és Abai Róbert
