1984 és 2012 után harmadszor látogatott el hazánkba a kilencszeres olimpiai bajnok atléta, az amerikai Carl Lewis, aki a nyolcvanas és kilencvenes évek egyik legnagyobb sztárjaként száz méteren és távolugrásban aratta legnagyobb sikereit, utóbbiban például tíz éven át (1981 és 1991 között) verhetetlen volt.
Azt azonban kevesen tudják róla, hogy sikereiben döntő szerepet tulajdonít egykori vegán életmódjának, étrendjéből 1990-ben, még harmincéves kora előtt száműzte az állati eredetű termékeket. Érdekes azonban, hogy ez a fajta táplálkozás nem meggyőződésből fakadt nála, hanem tudatosságból, mivel tudta, hogy ehhez van szüksége a sikerekhez.
„Azóta már nem vagyok vegán, bár mostanság sem eszem sok húst, de akkoriban ez kuriózumnak számított – mesélte lapunknak az 57 éves Carl Lewis, aki csütörtök este az Év Sportolója Gála díszvendége volt. – A nyolcvanas években az emberek nem figyeltek annyira az étkezésre, nem tartották fontosnak, de én idővel rájöttem, ahhoz, hogy formában tartsam magam, és egészséges maradjak, másképp kell táplálkoznom.”
„Engem csak az motivált, hogy a legjobb legyek. Távolugróként rengeteget számít a testsúly, nekem is nagyon kellett figyelnem rá, hiszen minél nehezebb valaki, annál nagyobb súlyt kell mozgatnia a levegőben, annál nehezebb a földtől elrugaszkodnia.”
Íme, minden idők legnagyszerűbb távolugróversenye Carl Lewis és honfitársa, Mike Powell főszereplésével az 1991-es tokiói atlétikai világbajnokságról, ami egyben szemlélteti is, miről beszélt Lewis:
„Ma a versenyzők másképp gondolkodnak, mint annak idején mi – fogalmazott. – A fő mozgatórugó mára a pénz lett, az atléták már nem azért mennek versenyekre, hogy nagyot ugorjanak, hanem hogy nyerjenek, és több pénzt keressenek. Jelenleg nem látok senkit, aki azt vallja: nekem az a célom, hogy kilenc métert ugorjak. A legtöbb embert az motiválja, hogy kijusson az olimpiára vagy a világbajnokságra, és ez elég is nekik.”
Carl Lewis elmesélte, hogy annak idején neki teljesen más volt a motivációja, ami az egyik oka lehet annak, hogy ma már nem ugranak olyan nagyokat a távolugrók, mint ők tettek a nyolcvanas, kilencvenes években. Lewis például pályafutása során 71 (!) alakalommal ugrott 850 centi felett versenykörülmények között.
Neki versenyzőként ugyanis az töltötte ki a gondolatait, a szívét és a lelkét, hogy világcsúcsot ugorjon (ami akkor 890 centi volt), és nem az volt a célja, hogy olimpiát vagy világbajnokságot nyerjen, mint a maiaknak.
„Emlékszem, tizenhét éves koromban odaálltam az edzőm elé, és azt mondtam neki, hogy én 890 centit akarok ugrani, ő pedig azt válaszolta, rendben, mindent megteszünk ezért” – mondta végül, hozzátéve, hogy ma nem nagyon lát olyan edzőt sem, aki elmagyarázná a tanítványainak, hogyan kell nagyot ugrani.
Carl Lewis egyébként változtatni akar ezen a tendencián a versenyszámban, ugyanis 2014 óta edzőként dolgozik a houstoni egyetemen. Története pedig rávilágít arra, milyen központi szerepe lehet céljaink elérésében a motivációnak és a helyes táplálkozásnak.
Fotó: Szabó Miklós
