Csak a felénél vette át a vezetést, és elég volt a komfortzónáján belül maradnia

Beda Szabolcs 6 óra 7 perces idővel nyerte meg az első alkalommal megrendezett Bács-Kiskun Ultra nyolcvan kilométeres távját.

Magabiztosan győzött az első alkalommal megrendezett Bács-Kiskun Ultra nyolcvan kilométeres távján. Alapvető elvárás volt a győzelem?
Terveim szerint edzőversenynek szántam, nem volt kifejezett célidőm – mondta a Csupasportnak Beda Szabolcs, aki hat óra hét perces idővel győzött. – Edzésnek remek volt, felszabadultan futottam.

Az ismert nagy nevek közül Csécsei Zoli szerepelt a rajtlistán, de sajnos egy nemrég történt baleset miatt ezúttal csak egy futótársának segített a kitűzött célidő elérésében.

Egyértelműen szerettem volna megnyerni a versenyt, ehhez most elég volt a komfortzónámon belül maradnom.

Milyen volt a futás?
Óvatosan kezdtem, négy negyven körüli átlagot hoztam körülbelül huszonöt kilométerig. Felváltva a második-harmadik helyen haladtam, majd a harmincadik kilométer előtt előztem meg Csengő Istvánt és folytattam másodikként, negyven körül pedig átvettem Szabó Csabától a vezetést. Ekkor négy húsz körüli tempóban haladtam, majd a vége felé, amikor már láttam, hogy nem forog veszélyben a győzelem, visszavettem négy harmincra. Ezt tartottam a végéig, végül sikerült kicsit több mint félórás előnnyel célba érnem.

Kelemen Anett és Pozderka Attila szervezésében ez volt az első Bács-Kiskun Ultra. Milyen volt az esemény?
Valóban ez volt az első, és nagyon jó volt a szervezés. Anett volt az ötletgazda, ő Kiskőrösről származik, ott volt a versenyközpont. Rengeteg szponzort szereztek, volt expo, a frissítés pedig remek volt, bőséges választékkal. A verseny előtti nap tésztapartit is rendeztek, utána pedig gálavacsorával egybekötött eredményhirdetésen adták át díjakat. A vacsora után DJ gondoskodott a zenéről és a jó hangulatról egészen éjfélig. Az útvonal is tetszett, klasszikus alföldi pálya volt szintkülönbség nélkül. Nagyjából négy kilométeren át tartott egy homokos terepszakasz, még ezt is élveztem, sokat nem lassított a tempón. Gratulálok Anettnek és Attilának, odatették magukat, remélem jövőre is megrendezik a versenyt.

Kiváló éve van, sorrendben nyert a hatórás, a száz kilométeres és a tizenkét órás országos bajnokságon, majd harmadik lett az Ultrabalatonon, most pedig a Bács-Kiskun Ultrán ért be elsőként a célba. Mi jön még?
A következő nagy versenyem az augusztus közepén megrendezendő negyvennyolc órás világbajnokság lesz Angliában, majd jön a szeptemberi hatnapos világkupa Balatonfüreden. Ezeken kívül lesznek még kisebb-nagyobb edzőversenyeim, így nagy célokkal várom a következő időszakot.

Képek: Váry Nilla

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Könnyek között sikítva ért célba a tizedik maratoniján
Maga is meglepődött, de 490 kilométer után is tökéletes állapotban érezte magát
Van értelme télen futni? Megnéztük!
A vb-ezüstérmes Nagy László sikere adhat lendületet a pétanque-nak
Nem bízott magában, árokba borult, mégis szintidőn belül futotta le a 490 km-t

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői
Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.