Pihent már valamennyit?
Elvittek doppingra, úgyhogy csak tizenöt perce vettük át a szállást, most dőltem ki – szó szerint – válaszolta honlapunknak kevéssel a lefekvés előtt Csécsei Zoltán szombat délelőtt.
Milyen gondolatok kavarognak önben az elalvás előtt?
Hogy az apukák közül én vagyok az első a Spartathlonon, hiszen Bódis Tominak nincs gyermeke, más pedig nem végzett előttem. Aztán az jár még a fejemben, hogy az utóbbi néhány hónapban hatvanfős futócsapatot raktam össze, keményen dolgoztam az építőiparban, megszületett a kislányom, és még így is felkészültem a Spartathlonra – azt hiszem, eléggé pluszosan zártam az eseményt. Persze, az az álmom, hogy egyszer megnyerjem, de teljesen elégedett vagyok ezzel az eredménnyel, hiszen másfél hete még beteg voltam, szinte pont a kezdésre jöttem ki belőle, ráadásul hétfőn nem aludtam, mert dolgoztam.
Ez mondjuk még mindig egészen tűrhető volt a tavalyihoz képest, amikor szintén betegeskedtem a verseny előtt, a pénteki indulást megelőző szerdáig antibiotikumot szedtem, ami nem is használt. Egy éve lázasan futottam Korintoszig.
Hozzá sem tette, hogy például a térdhajlat-fájdalma miatt milyen nehezen alakult az év eleje…
No igen, a tavaszi idény eléggé kuka lett. Kőkemény kitartás és alázat kellett, hogy visszajöjjek, folyamatosan motiválnom kellett magamat. Az egyik motiváció éppen a Spartathlon volt, a másik pedig a nagyjából egy hónap múlva következő huszonnégy órás világbajnokság.
fotók: archív
Belülről hogyan alakult a verseny?
Nem számítottam rá, hogy ennyire meleg lesz, így kicsit talán túl is óvatoskodtam az elejét, de nem bánom, mert így meglehetősen problémamentesen haladtam végig. Délután négy-ötig nekem nagyon meleg volt, ám sikerült feltalálnom magamat: felszedegettem a félig, negyedig lévő elszórt ásványvizes üvegeket, és azokkal locsoltam magamat. Elég szemetes az út, de örültem neki, mert kapóra jöttek a hűtéshez. Egyedül a talpam fájt, mert olyan cipőben álltam rajthoz, amely eléggé az utolsókat rúgja, és nem volt időm újat beszerezni. Az utolsó húsz kilométeren már csillagokat láttam a fájdalomtól, de mennem kellett, mert az öcsémék mondták, jön fel a cseh srác.
A végére azért jelentős különbség alakult ki.
Az utolsó tizenöt kilométert nagyon megnyomtam, a lejtőn pedig viszonylag alacsony maradt a pulzusom. A combizmaim persze nagyon fájtak a hegymászástól, meg a talpam.
Minden nehezítő körülményt ismerve hitte volna, hogy második lehet a Spartathlonon, ráadásul nagyot javít a tavalyi idején?
Őszintén, néhány hete még az volt az álmom, hogy megnyerhetem, de Tomi remekül felkészült sportoló, szerencse is kellett volna ahhoz, hogy megelőzzem. Azt tudtam, hogy elöl leszek.
Amikor hűvösebb lett, el tudtam indulni, ám addigra Tomi már nagyon távolra került, esélytelen lett volna utolérni. Talán kevés szintet futottam, bár ebbe a felkészülésbe több nem is fért bele.
Majd jövőre?
Jó lenne, ám meglátjuk, hiszen a családomtól veszem el az időt. Igyekeztem úgy megoldani a felkészülést, hogy minél többet legyek velük, így vasárnaponként például hajnali kettőtől futottam. Most képzelje el, fél kettőkor csörög az óra… Ugyanakkor nagyon jó volt átélni a befutót, rendőrautók kísértek be minket, sok ember várt a célban. Klassz az egész, úgy érzem, megérte. Ráadásul este kétszer is meghallgatjuk a Himnuszt, hiszen Maráz Zsuzsi is nyert! Úgy tűnt, Simonyi Balázs talán befut harmadiknak, az nagyon durva lett volna, ha tisztán magyar a dobogó a férfiaknál, de így is kettős győzelmet arattunk, és összességében az érmes helyek felét mi vittük el. Szuper este lesz!
Itt olvashatja összefoglalónkat a versenyről. Természetesen törekszünk arra, hogy a hétvégén a két győztest is megszólaltassuk a csupasport.hu oldalon.
