Csécsei Zoltán: megvan az egyéni rekord!

A magyar ultrafutók egyik legjobbja is indult a Privát Ultrabalatonon, sőt két és fél órával döntötte meg az egyéni csúcsát – 19 óra 25 perc alatt teljesítette a 221 kilométeres távot.

„Ha nem döntök egyéni csúcsot, akkor nincs is értelme”jegyezte meg Csécsei Zoltán a privát Ultrabalaton előtt, amelyet Takács Krisztián után másodikként teljesített a pünkösdi hétvégén. Bár az előjelek nem voltak tökéletesek, sérülés is nehezítette a felkészülését, a 22:01 órás idejét megjavította.

Nem is kevéssel, sőt a 20 óra alatti titkos vágya is teljesült: 19:25:41!

Csécsei Zoltán futását az Ultrabalaton honlapján és Csécsei Zoltán Facebook-oldalán is lehetett követni, utóbbin élő bejelentkezéseken keresztül láthattuk, hogy éppen mi történik a pályafutása 16. kétszáz kilométer feletti versenyét teljesítő Csécseivel. Érdekesség, ebből a tizenhatból mindössze egyet kellett feladnia, az viszont éppen az Ultrabalaton volt, amelyen emellett két negyedik helyet ért el eddig.

„Három egy ide – mondta közvetlenül a befutó után Csécsei Zoltán. – Elfáradtam és nagyon éhes vagyok. Igazából a fájdalomtól fáradtam el, minden összejött, amit el lehet képzelni, most úgy érzem, ez volt életem legnehezebb kétszázas versenye. Nagyon sokat segítettek a szurkolók, mindenkinek köszönöm, aki kijött és biztatott, azok a fél percek, egy percek elfeledtettek minden fájdalmat.

Ami biztos, hogy többet nem eszem a verseny előtt csípős magyaros pizzát, nagyon nehezen indult a futásom, négy és fél óránál még a feladás is eszembe jutott.”

Szerencsére azonban Csécsei túllendült a kezdeti nehézségeken és remek tempóban haladt végig az úton, s bár a lábfejemelésben részt vevő, a lábujjakat a boka felé húzó ín (extensor digitorum longus) fájdalma ismét nehezítette a futását, egy pillanatra sem adta fel. S noha a pályacsúcsról le kellett mondani, így is elképesztő egyéni rekordot futott.

Le a kalappal Csécsei Zoltán előtt!

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Könnyek között sikítva ért célba a tizedik maratoniján
Maga is meglepődött, de 490 kilométer után is tökéletes állapotban érezte magát
Van értelme télen futni? Megnéztük!
A vb-ezüstérmes Nagy László sikere adhat lendületet a pétanque-nak
Nem bízott magában, árokba borult, mégis szintidőn belül futotta le a 490 km-t

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői
Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.