Cseke Lilla legjei: futótippek a versenyszezon elé

Az Ultrabalaton győztese szokásos blogjában ezúttal a reális célok kitűzésére, a kellő rugalmasságra, valamint fontos apróságokra hívja fel a figyelmet.

A tavasz beköszöntével indul a versenyszezon. Szerencsére a lemondásoktól nem kell úgy tartanunk, mint az elmúlt két évben, így kedvenc versenyeinkre, de újakra is bátran nevezhetünk. Sokan már ősszel-télen kitűznek maguknak egy célversenyt, amelyen megmutathatják, hogyan sikerült felkészülniük az alapozó időszakban, mások most kezdenek keresgélni az aktuális állapotukhoz passzoló verseny után.

Bármelyik táborba tartozol is, akár kezdő, akár rutinosabb versenyző vagy, érdemes több szempontot is figyelembe venni, mielőtt odaállsz a rajtba.

Amikor maratonra készültem, alig vártam, hogy induljanak a versenyek és nevezhessek, persze nagy fejtörést okozott, hol is fussak, mert szerettem volna, hogy az első 42 km igazi élmény legyen. Nem az időeredmény motivált, inkább a teljesítés. Sokat tanultam abból az időszakból, ami a maratonig vezetett, hiszen edző nélkül készültem, rendszertelenül futottam, nem voltak megtervezve a futásaim, így örülök, hogy tényleg élmény lett a maraton, és nem sérültem le előtte. Azóta sokkal tudatosabb vagyok, ami nem árt, akár távot növelsz, akár az időeredményeden szeretnél javítani.

Reális célok

A célverseny előtt érdemes átgondolni, valóban felkészültél-e, és reálisak-e az elvárásaid. Ha van edződ, vele is megbeszélheted a kétségeidet, lehet, kevesebb az önbizalmad, és ő meg tud erősíteni. Ha edző nélkül készülsz, beszélgess tapasztalt futótársakkal, ők is sokat tudnak segíteni. Gondold át, van-e elég kilométer a lábadban, sikerült-e teljesen kijönnöd egy sérülésből. Mennyire stresszes az életed, belefér-e, hogy egy versennyel nyomasztod magad, vagy éppen a verseny ad erőt és motivációt egy nehezebb helyzetben?

Újratervezés

Legyél rugalmas: ha úgy érzed, nem vagy 100%-osan felkészülve, de semmiféleképp sem akarod elengedni a célodat, tervezd újra!

Például nevezz be egy későbbi versenyre, vagy kalkulálj hosszabb befutóidőt az adott távon. Ne keseredj el, a befektetett munka nem vész el, sőt meg tud térülni, ha türelmesebb és engedékenyebb vagy. Adj magadnak néhány hetet, hogy mentálisan is erősödj, így sokkal nyugodtabban állsz majd a rajtba. Ügyelj rá, hogy se fizikailag, se pszichésen ne terheld túl magad, bár ez az egyik legnehezebb, főleg, ha hónapok óta készültél.

Technikai „apróságok”

Szeretnéd a versenyen felavatni az új futócipődet vagy a spéci hátizsákodat? Vettél néhány gélt, amit még nem próbáltál ki? Akár félmaratonon, akár maratonon vagy ultrán vetnéd be a legújabb szerzeményeidet, már korábban tesztelgesd őket. Előfordult, hogy a kompressziós zoknit kellett levennem féltávnál, mert annyira szoros volt, vagy egy ismeretlen izo okozott gyomorproblémát hosszú kilométereken át… Ne hagyd ezeket a versenyre. Hetekkel előtte is ellenőrizheted, hogy működik-e a fejlámpád, nem ereszt-e a soft kulacsod stb. Tervezd meg alaposan a frissítésedet, és szerezd be a szükséges dolgokat. Írhatsz listát is, ami később is jól jön.

Következő alkalommal a versenyek kiválasztásához adok tippeket. Addig is jó felkészülést!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Könnyek között sikítva ért célba a tizedik maratoniján
Maga is meglepődött, de 490 kilométer után is tökéletes állapotban érezte magát
Van értelme télen futni? Megnéztük!
A vb-ezüstérmes Nagy László sikere adhat lendületet a pétanque-nak
Nem bízott magában, árokba borult, mégis szintidőn belül futotta le a 490 km-t

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői
Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.