Gyakran beszélgetünk futótársaimmal a hosszú futás örömeiről és fájdalmairól. Mi vesz rá minket, hogy rendszeresen elinduljunk 100-200 km-es vagy ennél is hosszabb versenyeken? Külső szemmel őrültségnek tűnik kitenni a szervezetünket ekkora megterhelésnek, mind fizikailag, mind mentálisan. Mégis csináljuk, és évről évre egyre többen fordulnak az ultratávok felé. Szeretjük önmagáért a futásért, a sikerélményért, mert önbizalmat ad, hogy újra és újra legyőzhetjük önmagunkat. De van, amit nem tudunk megmagyarázni, és lehet, nem is kell.
Igazából mindenkinek mást ad az ultra, mert annyira személyes: egy igazi belső utazás, amit sokszor nehéz szavakkal leírni.
Én az alábbiakért szeretem leginkább a hosszútávfutást…
Közösségi élmény családias hangulatban
Bár a futást sokan magányos sportnak tartják, sokféle módon meg lehet élni benne a közösséghez tartozást. Ami szó szerint beszippantott az első, maratonnál hosszabb távú futásom alkalmával (egy 56 km-es közösségi futáson), illetve az első 6 órás körzős ultraversenyemen, az a családias hangulat volt. Ismeretlenekből egy perc alatt váltunk ismerőssé, azóta is alkalomról alkalomra mélyülnek kapcsolatok, szövődnek barátságok. Vannak, akikkel évente csak egyszer-kétszer találkozunk, mégis ott tudjuk folytatni a beszélgetést, ahol abbahagytuk. A kevesebb induló miatt – eltekintve a nagyobb tömegeket megmozgató versenyektől – egy ultrán sokkal közvetlenebb a légkör. A pályán (akár körözős verseny, akár A-ból B-be tartó futás) mindenki figyel mindenkire, végig biztatjuk egymást. A segítők, kísérők sokszor nem csak a saját futójuknak segítenek, bárkitől lehet kérni egy pohár vizet, és mindenkinek van egy jó szava a másikhoz.
Szabadság minden tekintetben
Ha egy szóban kellene megfogalmazni, mit ad nekem az ultra, azt mondanám, szabadságot.
Mindegyik hosszú futás egy olyan út, amelynek nem látom a végét, és útközben bármi megtörténhet. Szabadságot élek meg a gondolataimban: vagy agyalok egy problémán, vagy csak nézem a tájat. Szabadságom van a döntéseimben: megállok-e, vagy nem, gyorsan vagy lassan, társakkal vagy egyedül haladok… Útközben minden egyes km-nél le lehet tenni egy nehéz érzést, magam mögött lehet hagyni az elvárásokat, a teljesítménykényszert. Megélem benne, hogy önmagam lehetek, nem kell szégyellni a gyengeségeimet vagy a fájdalmaimat sem, hisz az is én vagyok.
Az egyik legnagyobb tanító
Mennyi mindenre tanít a hosszú futás… Nehéz is felsorolni. Nekem leginkább türelmet, alázatot és elfogadást tanít. Türelmet magammal, a testemmel, a távval, a futótársakkal szemben. Tanít újrakezdeni, alázattal elfogadni a sikereket és a kudarcokat. Segít kizárni a külvilágot, megtanít lelassulni, a jelenben lenni és figyelni a belső jelzésekre. Segít legyőzni a pánikot, a tehetetlenség érzését és döntéseket hozni egy váratlan helyzetben. Sokszor ezek adnak erőt a mindennapokhoz. Ez az, amiért újra és újra elindulok, és ami értelmet ad egy végtelennek tűnő útnak is.
Cseke Lilla blogsorozatának részei
1. A legszebb szigetkör
2. A legszükségesebb feladatok verseny előtt
3. Amikor a legnehezebb…
4. A legbosszantóbb bakik
5. A legnagyobb áldozatok
6. A legnagyobb félelmek
7. A verseny legjobb része
8. A világbajnokság legfontosabb pillanatai
9. A legfontosabb dolgok, amiket a futásnak köszönhetek
10. A legjobb tippek a regenerálódásra
11. A legjobb zenék aszfaltra vagy körözős versenyekre
12. A legjobb futócuccok az őszre
13. A legösztönzőbb ötletek futásra a hidegben
14. A kedvenc keresztedzések
15. A legjobb futótippek karácsony előtt
16. A leghasznosabb tudnivalók edzőválasztás előtt
17. A legjobb könyvek a teljesítmény javításához
18. A legjobb kifogások a bemelegítés és nyújtás mellőzésére
19. A legjobb applikációk futáshoz
20. Tippek hétvégi hosszabb futásokhoz
21. Futótippek a versenyszezon elé
22. Hogyan érdemes futóversenyt választani?
CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!
