Csere Gáspár megszabadult az olimpia terhétől, és előrelépett

Bár a BEAC kiváló hosszútávfutója idén nem lehetett ott a tokiói játékokon, megdöntötte egyéni csúcsát a maratoni távon, és megnyert több félmaratoni viadalt is.

Meglehetősen mozgalmas évet zárt az olimpikon maratoni futó, Csere Gáspár. A BEAC atlétája tavasszal vírusfertőzésen esett át, ezért felborult az edzésterve, és rövidebb távokkal kezdte az évet. Kénytelen volt kihagyni az olimpiát, de hamar kárpótolta magát a „veszteségért”, megnyerte – többek között – a félmaratoni országos bajnokságot, az október 17-i amszterdami maratonin pedig egyéni csúcsot futott.

„Vegyes érzelmekkel tekintek vissza az évre – kezdte értékelőjét Csere Gáspár, akivel az esztendő utolsó maratoni versenye után beszélgettünk. – Mivel a hosszútávfutás nehéz műfaj, ritka, hogy egy év csak sikerekből álljon. A téli alapozás valóban jól sikerült, de a betegségem némi törést okozott a felkészülésemben. Tavasszal szerencsére újra megnyíltak a határok, ami kétezerhúsz után kifejezetten megkönnyebbülést jelentett, hiszen ismét külföldi versenyeken próbálhattam ki magam. A rövidebb távokon kevésbé sikerült elérnem, amit terveztem, de nem bánom, mert továbbra is a maratonira összpontosítok. Annak azért örülök, hogy júniusban ötezer méteren harmadik lettem az országos bajnokságon.”

Bár idei legutolsó maratoni versenyét – amelyet Valenciában rendeztek – a berlinihez hasonlóan fel kellett adnia, úgy érzi, összességében jól alakult az éve. Két legnagyobb sikere a félmaratoni országos bajnoki cím és az amszterdami nemzetközi maratonin elért egyéni csúcs volt. Mindkettő feledtette vele az esztendő megpróbáltatásait, ezért előrelépésként éli meg 2021-et.

Fotó: Tumbász Hédi / Nemzeti Sport

Bármennyire is szeretett volna ott lenni a tokiói játékokon, nem sikerült, de a 2024-es párizsi olimpiáról nem mondott le.

„Tervben van, és jó taktikának bizonyult, hogy sikerült megszabadulnom az olimpia jelentette tehertől. Rendkívül büszke vagyok, hogy versenyezhettem a nyári játékokon, és bár folytatnám ezt a hagyományt, a következő években inkább arra helyeznék nagyobb súlyt, hogy fejlődjek, és minden évben akár perceket javítsak az egyéni maratoni csúcsomon. Erre alapozva reménykedem, hogy meglesz az ötkarikás kvóta, de nem szeretnék kizárólag Párizsra összpontosítani, mert csak nyomasztana.”

Jóllehet 2021-ben inkább a félmaratoni távon ért el sikereket, jövőre a maratonit helyezi előtérbe Gáspár, hiszen a kettő közül mégiscsak az utóbbi a klasszikus olimpiai szám.

„Ez persze nem jelenti azt, hogy jövőre nem szeretném megdönteni a félmaratoni csúcsomat, hiszen meglehetősen régen, még 2015-ben értem el. Azóta nem nagyon foglalkoztam vele, ezért újra tervbe vettem a javítást. Emellett akad más fontos teendőm is.

Meg kell futnom a szintidőt a maratoni távon, hogy részt vehessek az augusztusi müncheni Európa-bajnokságon. Ehhez javítanom kell az októberben, Amszterdamban elért egyéni csúcsomon.

Tavasszal külföldön szeretnék indulni egy maratoni és egy félmaratoni viadalon. Emellett természetesen nem felejtkezem el a maratoni és félmaratoni országos bajnokságról sem. Meglátjuk, hogyan alakul a versenynaptár.”

Csere Gáspár kislánya, a nemsokára egyéves Kamilla is lassan hozzászokik édesapja életmódjához, pontosabban fogalmazva, egyre jobban összerázódik a háromftagú család.

Fotó: Tumbász Hédi / Nemzeti Sport

„Szerencsére sikerült kialakítanunk a megfelelő rutint – fogalmazott a büszke apa. – Az elején persze voltak nehézségeink, sőt még most is előfordul, hogy egy-egy éjszaka rövidebb a megszokottnál, de összességében remekül alakultak a dolgok. Azt vettem észre magamon, hogy most már nemcsak magamért, hanem a családomért is futok, amiből rengeteg erőt merítek. Ráadásul ahogy beteszem a lábam az otthonom ajtaján, és elmerülök a családi élet szépségeiben, minden feszültség köddé válik.”

A BEAC atlétája az október 17-i amszterdami maratonin 2:14:34 órás új egyéni csúcsot állított fel, és alig négy másodperccel maradt el a 2022-es Európa-bajnoki szintidőtől. Új egyéni legjobbja másfél perccel volt jobb, mint a 2017-es Berlin Maratonon elért időeredménye. Amszterdami teljesítményével a magyar örökranglista 20. helyére jött fel. A maratoni mellett a félmaratonin is ért el szép sikereket 2021-ben: megnyerte a Generali Night Runt, a Telekom Vivicittát és a félmaratoni országos bajnokságot is.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

A vb-ezüstérmes Nagy László sikere adhat lendületet a pétanque-nak
Nem bízott magában, árokba borult, mégis szintidőn belül futotta le a 490 km-t
Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői
Kanadától Japánig: a világ leghosszabb túraútvonalai
Minden vágyát túlteljesítve, egyéni rekorddal nyert a szegedi félmaratonin

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak
18 évesen 14 nyolcezres: a tinédzser szerint ideje, hogy elismerjék a serpákat

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.