Szombaton részt vettem a Fuss, Szada! terepversenyen, amely igencsak jól sikerült rendezvény volt. Három távot lehetett választani, 7, 12 és 22 kilométer. Tizenkét kilométeren indultam, a távhoz háromszáz méteres pozitív szintemelkedést írtak, amely során a Gödöllői-dombság legszebb részét csodálhatom meg. Nos, a természetre rá is csodálkoztam, abban nem volt hiba 🙂
A rajtcsomagban nem volt semmi felesleges dolog, viszont kaptunk egy Compressport csuklószorítót, aminek kifejezetten örültem, és a szervezők felhívták a figyelmet, hogy a frissítőpontokon nem lesz egyszer használatos pohár, ezért is jár a piros pont nekik. Vittem magammal vizet és izót is, hogy az ivással ne kelljen vacakolni, viszont már a rajt előtt éreztem, hogy éhes vagyok, a szokásos futás előtti vajas-mézes pirítós most kevésnek bizonyult. Nem baj, majd bekapok valamit a frissítőponton. A startnál hátul helyezkedtem el, és az első néhány emelkedőnél próbáltam előzgetni. Aztán az erdőben jöttek még az emelkedők folyamatosan, időnként a sártenger, amikbe muszáj volt belelépni, s ekkor hálát is adtam, hogy a terepcipőmben vagyok. Az első frissítés három kilométer után jött, ettem banánt, szőlőcukrot, így az éhség megszűnt. Élveztem a versenyt, jó volt a teljesen ismeretlen terep, és az elején még érvényes volt a mondás, amely szerint ha felfelé mész, utána majd le is kell jönni.
A szadai terep: szűk ösvények, és emelkedők mindenütt
Ezt egy idő után már nem érzékeltem, a lejtőket valahová máshová helyezték, de mivel a meredek részeken mindenki sétált körülöttem, nem csináltam belőle én sem problémát. Kremlicza Levente egyébként figyelmeztetett, hogy rengeteg alattomos emelkedő lesz, és igen, Levi, igazad volt, viszont a nem alattomos, hanem látványra is rettenetes emelkedőről elfelejtettél tájékoztatni 🙂 No, de sebaj, nem csillámpónipartira jöttünk, hanem terepversenyre.
A sík és néha lejtős szakaszokon próbáltam meghúzni, aztán amikor vártam, hogy az órám berezegjen tíz kilométernél, agyban annyira elkalandoztam, hogy hatalmasat estem egy gyökérben. Ahogy azt kell, térdre, s bele a sárba.
Két csaj, aki mögöttem futott, kérdezte, megvagyok-e. Persze, mondtam, menjetek csak… Összeszedtem magam, aztán futás tovább. Már csak két kili volt hátra. Persze még a célkapuhoz is kaptatni kellett fölfelé, de ezen csak jót mosolyogtam. Arra gondoltam előzetesen, hogy 1:30 óra körül lesz a befutóidőm, ez végül 1:41:08 óra lett, a táv pedig 12.6 kilométer, de ha beleveszem a kajálást,a szerencsétlenkedéseket a telómmal, és az esést, nem olyan gáz. A célban sört kaptunk, amit rögtön felpattintottam, míg a helyi nyugdíjasklub tagjai lángossal, palacsintával várták a befutókat.
Mennyei volt a futás után a sör a finom lángossal! Óriási köszönet érte! Mindent összevetve jól megszervezett, korrekt verseny volt, és a Gödöllői-dombság tényleg gyönyörű!
No, de nemcsak Szadán volt futóverseny, hanem még rengeteg helyen az országban, és országon kívül.
Nézzük, mások miről posztoltak!
BARATRUNNING.COM
Pataki-Bíró Zsolt Oslóban vett részt a nyolcvan kilométeres versenyen, a pozitív szintemelkedés 1700 (!) méter volt. A szerző indulás előtt nemigen érezte magát felkészültnek erre a hatalmas megmérettetésre, de az írásból kiderül, hogy nem akármilyen fából faragták, ügyesen, kitartással, okos frissítéssel végigcsinálta! Innen is gratulálunk neki!
FUTNIMENTEM.HU
Sokan érezzük futás közben a „boldogságérzést”, az úgynevezett runner’s high-t, ami a fokozott endorfintermeléssel van kapcsolatban.
Evetovics-Balla Hajnalka bejegyzéséből ennek hátteréről, és tudományos magyarázatáról kapunk információkat.
SZABÓ SÁNDOR HEGYIFUTÓ (Facebook)
Sándor a World Mountain Running Association által szervezett hegyifutó-világkupa első állomásán vett részt a franciaországi Annecyben. A táv 16 kilométer volt, 950 méter szintemelkedéssel. A nagyon olvasmányos és izgalmas íráson jól átjön, amit a versenyen átélt, és ahhoz képest, hogy az első húszba várta magát, a tizennegyedik helyezést sikerült elérni. És ez még lehetett volna jobb is, ha nem jön a nyavalyás vádligörcs…
GYURKOO.COM
Reméltem, hogy találok egy jó kis beszámolót a tihanyi félmaratoniról, mert sok mindent olvastam róla, a rajt előtti hirtelen pályamódosítást, a sok örömködős posztot, láttam a gyönyörű érmet, szóval nagyon érdekelt ez a verseny. Nagy György szerencsére élvezetes beszámolót írt!
Remélem, az ajánlónk alapján mindenki talál kedvére való olvasnivalót, továbbra is várjuk az élvezetes verseny- és futásbeszámolókat! Fussatok, fussatok!!!
MIRŐL ÍR A FUTÓBOLOND?
Akarat, erő
Az ideális eredményhez elengedhetetlen a megfelelő fizikai felkészülés, azonban önmagában ez nem elég egy sikeres versenyhez. Sokszor olvashatjuk beszámolókban, hogy „nem voltam ott fejben” vagy „fejben szétestem.” Akár tapasztaltabb versenyzőknél is előfordul ez. A pszichés állapotunk nagyban befolyásolja a teljesítményünket, hatással van a kitartásunkra és a komfortérzetre is. Már akár tíz kilométeren is fontos tényező ez, de hosszabb távokon, maratonin vagy ultrákon pedig az egyik legfontosabb. Ha a test már feladná, a lélek visz minket tovább. A mentális kitartásunkat, akaraterőnket nemcsak a futásokon lehet edzeni, bizony máshogy is kell. A hétköznapokban is tudatosan kell fejleszteni ezeket. A motiváció, az önbizalom, a reális önismeret mind-mind kellenek, hogy a legjobbat hozzuk ki magunkból. Számtalan módszer és szokás van, a tapasztaltabb sportolóknak megvan a saját módszerük, szokásaik. Érdemes magunknak is kifejleszteni ezeket, kitapasztalni, mi segít verseny előtt fenntartani a motivációt, növelni a mentális felkészültséget.
Ugyan nem hiszek abban, hogy minden fejben dől el, legalábbis nem a klasszikus értelemben, de az biztos, hogy a pszichés és lelki tényezők elronthatnak vagy sikerre vihetnek egy erőpróbát. Szoktam a tanítványaimnak mondani, hogy csináld azt, amiben rossz vagy. Én például nem bírom a monoton futásokat, de az augusztusban esedékes Korinthosz 80-ra sok sík pályás futással készülök majd, hogy amikor a hatodik órája futok a sík aszfalton, ne aludjak el ott a töltésen.
Szerintem a legjobb módszer, ha a kihívások előtt átnézzük a korábbi jobb versenyeink képeit, átgondoljuk, miért csináljuk, miért szeretünk futni, mik a céljaink. Izgulni természetes dolog, de túlagyalni és -görcsölni nem szabad. Nem engedhetjük, hogy a kétségek, félelmek korlátozzanak minket, elvegyék a lelkesedésünket – de erre ugyanúgy edzeni kell.
