A pécsi székhelyű Mecsek Maraton Team Sportegyesület egyik kimagasló eredményt elérő amatőr sportolója Unyi Zsófi, aki nem csak az egyesületben számít igazi példaképként. A hidrogeológus mérnök négy éve egy súlyos betegség leküzdése után kezdett futni. Eleinte 5-10 métert tudott egyben lesétálni, most pedig 112 kilométernél jár, és eszében sincs ennyivel megelégedni.
Két éve vagy tagja a Mecsek Maraton Teamnek – mit adott neked a közösséghez tartozás?
Nem sokkal korábban költöztem haza Izlandról, és kezdtem el ismerkedni a terepfutással a Mecsekben. Többször láttam MMT-s mezben futókat, és nagyon vágytam rá, hogy egyszer bekerülhessek a csapatba. Az azóta eltelt idő alatt minden egyes edzést és versenyt is MMT-s mezben teljesítettem, mert hihetetlen jó érzés, amikor ismeretlenek rám kiáltanak, hogy „Hajrá, Mecsek!”, de óriási inspirációt is ad, hiszen egy MMT-s nem adja fel soha! Nem hozhatok szégyent a csapatra és a mezemre sem!
A sport szeretete már gyermekkorod óta jellemző volt rád?
Versenyszerűen sosem sportoltam, de már akkor sem bírtam megülni egy helyben túl sokáig, kétéves koromban már két keréken bicajoztam egyedül. Régebben teniszeztem, kungfuztam, de a búvárkodás és síelés is gyerekkorom óta nagy szenvedély. Már akkor hajtott a bizonyítási vágy.
Az ultrafutás csapatmunka
„Nem is a távok teljesítése az, ami büszkévé tesz, hanem a barátaim által a háttérből irányított csapatmunka. Ők mindvégig ott voltak mellettem, és hasonló megpróbáltatásokkal küzdve végigasszisztálták velem a távokat. Nélkülük egyik verseny teljesítése sem sikerült volna, rájuk és erre a csapatmunkára vagyok a legbüszkébb. A három leghosszabb futásomat sem tudtam volna nélkülük teljesíteni: 2017-ben a Piros 85 terepfutóverseny, 2018-ban az Attila Unokái 100 kilométeres távja, amelyen egyedüliként értem célba, mert az embertelen időjárási viszonyok miatt mindenki más feladta, valamint a 2019-es Ultrabalaton, amelyen lefutottam életem eddigi leghosszabb távját, 112 kilométert. Ezeket a sikereket mind együtt értük el.”
Az egészségügyi problémáid sem hátráltatnak a céljaid elérésében?
Volt egy mononukleózis nevű betegségem hat éve, aminek a következménye szívizomgyulladás és szívritmuszavar lett. A szívgyógyászati kezelőorvosom doktor Kónyi Attila, aki az idén lefutotta egyéniben az Ultrabalatont – nos, az ő javaslatára kezdtem el futni, hogy megerősödjek, bár azt ő sem gondolta, hogy egyszer ennyit fogok futni. Akkoriban még napi három szívgyógyszert kellett szednem, ma már csak egy felet szedek, és most kezdjük el megpróbálni elhagyni azt is, annyira megerősödött a szívem – a hidegfront tud csak nagyon legyengíteni. A futásnál figyelnem kell a pulzusomra és a megfelelő frissítésre, az elektrolitok pótlására.
Melyik volt a legemlékezetesebb versenyed?
Nehéz lenne egyet választani, mert a legtöbb versenynek, amelyen elindultam, mindig volt valami extra jelentősége. Sosem mással versenyzek, mindig csak magammal. Kiemelhetném a 2017-es Ultrabalatont: öt jóbarát küzdötte körbe magát a Balaton mentén, feledhetetlen és sajnos pótolhatatlan élményeket szerezve. Vagy ott volt a 2018-as Tubes Ultra Trail, amely egy 12.4 kilométeres körökből álló verseny, és az utolsó körömben rajtam kívül már mindenki tudta, hogy nyerni fogok.
Melyik az a verseny, amelyre szívesen eljutnál, és még nem vettél részt rajta?
Izlandon a Laugavegur ultramaratoni, amely ötvenöt kilométer, és a világ nekem leggyönyörűbb táján halad!
Melyek a fő céljaid ebben az évben?
Az elmúlt években a magam útján haladtam a futásban, az vitt előre, hogy megtudjam, egyedül mit tudok elérni. A mostani Ultrabalaton után elérkezettnek láttam az időt, hogy szakember segítségével haladjak tovább, így Szűcs Fatima iránymutatása alapján fogok edzeni és versenyezni. Neki már elárultam a céljaimat, de még sok munka vár ránk a megvalósításig. Az idei versenyeket még nem tűztük ki, de nagyon izgatott vagyok a közös munkát és eredményeket illetően!
