Csordás Csaba ezerszer futott fel az Írott-kőre

Igazán különleges teljesítmény van Csordás Csaba háta mögött, ezerszer futott fel az Írott-kőre, ezt a kihívás közel tíz év alatt teljesítette, és összesen 16 050 kilométert tett meg 2227 óra alatt

Honnan jött az ötlet, hogy ezerszer felfusson az Írott-kőre?

Kétezertizennégy szeptemberében kezdtem a feladatot teljesíteni, akkor költöztünk ugyanis Velembe, a Kőszegi-hegység lábához, ahol már előtte is sokat futottam és bringáztam, és kínálta magát a nagy kihívás lehetősége – mondta Csordás Csaba a Csupasportnak. – Úgy voltam vele, először százszor fussak fel az Írott-kőre, és csak utána mutassak nagyobb aktivitást.

Nos, a száz felfutás túl gyorsan meglett, így ezerre váltottam. Kétezerhét óta vezetem naplószerűen, pontosan a futásaimat, így folyamatosan jegyeztem, hol is tartok.

Akkoriban teljesítménytúráztam és futottam, a sportszenvedély pedig megmaradt, így extrém nagy kihívást nem jelentett ez. Több útvonalon is fel lehet érni az Írott-kőre, a legrövidebb út oda-vissza tizenkét kilométer, de persze lehet hosszabban is haladni, így jön ki az átlag tizenhat. Azért nem ezer napra jött ki, mert előfordult, hogy kétszer-háromszor vagy éppen ötször értem fel egy nap, és hogy ne legyen unalmas, mindig más útvonalon mentem.

Apropó, unalom: előfordult, hogy megingott a kihívás során?

Közel húsz éve rendszeresen futok, így a teljesítést a saját magam által előírt feladatnak fogtam fel, szóval nem untam meg. Persze, ahogy mással is előfordul, előfordult, néha nehezen vettem rá magam a futásra, de amint felvettem a cipőm, minden kétség szertefoszlott. Egy alkalommal viszont kevéssel az Írott-kő előtt visszafordultam, mivel olyan csúnya felhő tornyosult a láthatáron, hogy arra gondoltam, jobb lesz elfutni a vihar elől. Persze szétáztam, ráadásul guggoló járásban araszoltam haza, mert villámlott is.

Gyanítom, sok szép élményt szerzett a futások alatt: ha egyet emelhetne ki, mi lenne az?

Nekem mindegyik futás más élményt adott. Lehet, hogy az első öt méter, lehet a közepe, de előfordult, hogy a vége volt emlékezetes.

Sok fényképet készítettem, szeretem megosztani a közösségi oldalon, mégpedig azért, mert évek múlva kedves emlékként jelenik meg.

Ráadásul a visszajelzések is pozitívak voltak, az ezredik Írott-kő-futásomra készített videóm kifejezetten népszerű lett, és ha csak egy embernek is meghoztam a kedvét ezekkel a sportoláshoz, vagy ahhoz, hogy járjon egyet a természetben, már megérte.

Az ilyen nagy kihívások mindig vonzották?

Igyekeztem mindig kitűzni magam elé valami feladatot. Az első teljesítménytúrám kétezerhétben az Írott-kő 70 volt, majd nem sokkal később következett a Kinizsi Százas. Nos, a Kinizsin láttam, hogy emberek micsoda távokat képesek lefutni, számomra hihetetlennek tűnt, hiszen még gyalog is nagy kihívásnak tűnt. Akkoriban jóval kevesebb információszerzési lehetőség volt, próbáltam sok adatot gyűjteni és beszámolókat olvasni. Kétezernyolcban vettem részt az első száz kilométeres terepfutóversenyen, majd elkezdett érdekelni a triatlon is. Azonban az élet másfelé sodort, a terepfutás maradt, abban próbálom a mai napig szinten tartani magam.

Nem mondom magam ultrafutónak, az más világ, de szoktam ultratávokat teljesíteni. Ötven kilométert gyakrabban, száz kilométert ritkábban teszek meg, de jellemzően csak terepen futok.

Van ön előtt ehhez hasonló következő nagy feladat?

Régen sokat futottam mezítláb, most ismét elkezdtem, szeretnék minél több kilométert így megtenni.

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Könnyek között sikítva ért célba a tizedik maratoniján
Maga is meglepődött, de 490 kilométer után is tökéletes állapotban érezte magát
Van értelme télen futni? Megnéztük!
A vb-ezüstérmes Nagy László sikere adhat lendületet a pétanque-nak
Nem bízott magában, árokba borult, mégis szintidőn belül futotta le a 490 km-t

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői
Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.