Jó napot, ez itt már az Alpok? A Déli-sark? Na mindegy, maradok!
Van pár meleg cucc, bár egy pár vastagabb gatya, a herelengető mellé meg egy kabát még elkélne. Itt meg, ahogy látom, nincs még egy sarki közért sem, nemhogy pláza. Ott, abban az igluban van a fókaparty? Okés, akkor bekenem magam kézműves vazelinnel, jobban csússzak, bár az úszógumim még fűt egy kicsit, de van azért itt vodka, barátom. Azt mondd még meg mikor van a rajt? Reggel kilenc?
Azért még szólj előtte, mert ahogy elnézem, itt túl sok különbség nincs a napszakok között, hogy bírjátok ezt az állandó, retinaszaggató fényt, mondom én, ezt télen kellene rendezni.
Igaz, nem merül így le a fejlámpa, meg mínusz hatvan helyett csak mínusz negyven fok van.
Az igluban már sül a welcome fóka.
Jó napot, vegán menüt kérnék! Nincs? Jó, akkor szopogatom kint a jeget, úgysem ildomos verseny előtt bezabálni. Esetleg ha egy kis meleg víz akad, összedobnék egy Vifon-levest. Igen, ez ott fenn a messzi északon a csóró egyetemisták utolsó mentsvára a hó végén, hogy ne haljanak éhen. Én is hordok mindig magamnál legalább egy-két tasakkal.
Tudom, más óvszert hord magánál, de az én koromban meg sportomban már változnak az igények.
Reggel kilenc. Illetve: valószínűleg reggel kilenc. A nap ugyanúgy süt, nem aludtam semmit, talán a fény miatt, talán a hipotermia miatt, de legalább alacsony a pulzusom. Ha még van egyáltalán. Előző este tájékoztattak minket az útvonalról: menjetek egyenesen körülbelül ötven kilométert, de a pontokon úgyis jelezik, hogyan tovább, majd lesz egy fordító, ahol ugyanezen az útvonalon vissza kell futni a célig.
Útközben gyönyörködhetünk a festői hóban – és én meg azt hittem a csepeli bekötőútnál nincs ingerszegényebb környezet.
Kilenckor ellövik a startszigonyt, majd a fennmaradó kábé tizennégy-tizenöt órában nem történik semmi a jó pár zakózáson kívül a fagyos talajon. A panorámáról valóban el lehet mondani, hogy eléggé fehér. A szopózsákban megfagyott az izó vagy Vifon-leves – nem tudom, már mit töltöttem bele, de tök mindegy, úgysem jutok hozzá.
Hahó, hahó, itt egy pont!
Az ember (vagy mi) vagy elaludt vagy megfagyott, így az Ózból tanulva végig a sárga köves úton, avagy itt követni a pingvineket.
Vagyis követni kellene, de ezen időjárási körülmények közepette, amikor már fájdalmat sem érzel, mert már az is lefagyott, eléggé demotiváló, hogy egy kétszáz kilós császárpingvin simán lesprintel.
Azért lecsekkoltam, van-e rajtuk rajtszám a pincérruhájukon. Versenyen kívül vannak, így legalább kevésbé megalázó, hogy a versenytársakon kívül még a többi állat is megelőz, nem mintha emberi létformának láttam volna bármi nyomát. Gyanús. Lehet, eltévedtem? Kérdés, hogy itt a totális semmi közepén lehet-e eltévedésről beszélni. Hopp, mit látok, lehet délibáb, de a fordító, amit egy cövek jelez. Az anekdota szerint egykor, azaz úgy félórája állt itt egy ember is. A pingvinek biztos tudnak valamit (nem csoda, hogy kétszáz kilósak). A napsütötte South Beachen hirtelen lecsap egy kis hóvihar, így végre izgalom is kerül a maradék harminc kilométerre. Milyen igaz a mondás, gyorsan telik az idő, ha az ember jól mulat, meg ha éppen halad valamerre, valamikor, valahol, miközben az orráig nem lát, de a süvítő szél diktál valami diszharmonikus dubstepet a dobhártyában.
Mit nem látok! A célkapu! Volt, mert összeroskadt. Nem fogad senki. Fura ez, legalább a tiszteletet megadhatnák, ha már beértem. A pofátlanság netovábbja.
Jó napot, estét, vagy reggelt, nem tudom mi van, de itt volnék!
Hol a póló? Hogy három órája volt a rajt? Hát ellőtték a startszigonyt. Azt vadászatra használják?
De nézzék már az órát, én elindultam reggel kilenckor, akkor volt a rajt. Hogy tíz óra időeltolódás van, én meg nem állítottam át?
Egy Vifon-levest azért kaphatok?
