Láttam a Csupasport kihívását, 500 kilométert kell teljesíteni, nagyon tetszik. Megpróbáltam kiszámolni, nekem ez mennyi idő alatt jön össze, először fejben, de aztán előkaptam egy számológépet (haha), szóval: attól függ, mikor hol tart az ember, éppen mire készül. Átlagosan ötven kilométer egy hét alatt összejön nekem, vagyis tíz hét, az ugye két és fél hónap – van, amikor kilenc hét kell ekkora távolsághoz, máskor tizenkettő akár, ez azért sohasem állandó.
Ami biztos: a következő hétvégén körbefutjuk a Balatont, ketten. Tavaly hárman voltunk Jakab Viktorral és Ferenczi Istvánnal, régebbi csapattársammal, a Vasas edzőjével, és már akkor is azon rágódtam, hogy ketten megcsinálni, az mekkora lenne! Küldtem is a csoportunkba egy kérdést, kinek van kedve hozzá.
Jó hülye voltam, amikor mindketten igent válaszoltak, akkor csak néztem a telefont: ebből hogy jövök ki? Odaírtam, ismer valaki egy negyedik jelöltet, aki csatlakozhatna? Végül Pisti talált egy srácot, én meg Viktorral leszek egy brigádban. Lehettek volna ők is ketten, akkor én kerestem volna valakit.
A hangulatom? Néha az ugrik be, mennyire fáj majd, máskor az, micsoda öröm, élmény lesz, alig várom, hogy induljunk! Izgatott vagyok, mint annak idején egy fontos válogatott mérkőzés előtt! Olvasgattam róla, nem kell iramot menni, nem az idő a fontos, hanem a táv teljesítése, egy nap a cél. Szombat fél kilenckor start Füredről, másnap reggelre be kellene érnünk, a kulcs a vitaminok, ásványi anyagok pótlása. A tervünk szerint két szakasz között annyi pihenőidő jut, amennyit futottunk, ha egy óra, akkor egy óra, ha másfél, másfél, meglátjuk, hogyan alakul.
Mi lesz éjszaka? Kíváncsi vagyok, alvás nélkül hogy bírom.
Miért csinálom? Vasárnap reggel hétkor kifutottam Pallagra, kicsit esett az eső, senki nem volt az úton, az erdőben a madarak csicseregtek – ez a boldogság. Jól éreztem magam. Ez a lényeg, nem igaz?
