Már számolgatom a napokat… November 4-én, vasárnap részt vehetek Olaszországban, Torinóban a maratoni versenyen, véget ért a tizennégy hetes, erre az eseményre felépített felkészülésem. Hálás vagyok mindenkinek, aki segített abban, hogy rajthoz állhassak, jó néhány barátomnak köszönettel tartozom. Már becsomagoltam a táskába – de aki ismer, az nem lepődik meg rajta, mert decemberben a barátaimmal az Egyesült Államokba utazunk NFL-meccseket nézni, és már arra az utazásra is összepakoltam a bőröndömet… Ilyen vagyok, na!
A torinói csomagban természetesen ott van a futócipőm és két pár zokni – pontosan tudom, melyikben akarok futni, de biztos, ami biztos, bekészítek egy másikat is.
Megvan a pólóm, de egy aláöltözetet is betettem, pedig kilencvenkilenc százalékban biztos vagyok benne, hogy nem lesz rá szükség – de igyekszem mindenre felkészülni. Az utolsó napok kicsit olyanok, mint várni egy nagy mérkőzést, esetleg egy jó kis rockkoncertet – én egyébként szeretem ezeket a várakozással teli órákat is. A korábbi versenyek tanulsága, hogy már pénteken útnak indulok (velem lesz a barátnőm és a kislányom is – ennek is nagyon örülök), így nem kell kapkodni, mindenre van idő: körülnézni a városban, átvenni a rajtcsomagot.
A szállást is úgy kerestem, hogy minél közelebb legyen a verseny helyszínéhez. Amikor Amszterdamban futottam, Utrechtben töltöttem az éjszakát a barátaimnál, akiket akkor ismertem meg, amikor ott futballoztam.
A két város között negyven kilométer sincs, időben felkeltem, bőven a rajt előtt ott voltam a rajtnál, mégis ideges voltam attól a gondolattól, hogy esetleg elkések.
E tapasztalatok birtokában próbáltam megszervezni az utazást, és bízom benne, hogy semmilyen zavaró körülmény sem jön közbe. Az utolsó hét már igazán nem volt megterhelő, csak kedden volt fárasztó edzés – az előírások szerint legalább három napot már teljes pihenéssel kellett töltenem, márpedig az elmúlt tizennégy hétben mindent az előzetes tervek szerint csináltam, pontosan betartva az előírtakat. Szóval, itt a verseny – alig várom. És hogy mi lesz utána? Nem azért kezdtem el futni, hogy teljesítsem a maratoni távot, hanem azért, mert szeretem, szükségem van rá, és hiányzik, ha nem mozgok. Szóval futok majd Torino után is, de azt még nem tudom megmondani, mennyit…
