Edzés és önvédelem – hogyan segít az izraeli harcművészet a futóknak?

A krav maga javítja az éberség képességét, a váratlan helyzetek kivédését, és már a rendszeres, heti két edzés is a hasznunkra válhat.

Minden futó veszélynek van kitéve, ha kietlen helyeken jár, vagy csak este, sötétedés után tud edzeni. Gondoljunk a Margitszigeten megtámadott Makai Viktória esetére vagy a 2013-ban meggyilkolt Kardosné Gyurik Krisztina történetére.

Nagy András edző segítségével megmutatjuk, miért hasznos a krav maga a futóknak, nemcsak az esetleges inzultálások miatt, hanem az edzettséget tekintve is, valamint összegezzük, mire figyeljünk, ha egyedül megyünk futni.

A krav maga önvédelmi és taktikai rendszer, az 1910-ben Budapesten született Lichtenfeld Imre nevéhez kötődik, aki sikeres atléta, birkózó és ökölvívó volt. Pozsonyban, a zsidó negyedben a sporttársaival együtt védte a helyi lakosságot az antiszemita támadásoktól. Ott tanulta meg, hogy a valódi utcai küzdelmek távolabb állnak a küzdősportok és harcművészetek világától. Később az izraeli hadseregben a testnevelés és a közelharc oktatási vezetője lett, majd aktív szolgalati évei után a katonai krav magát a civil és rendőri igényekhez igazította, és világszerte sok, ma is aktív oktatót nevelt ki. Magyarországon a Krav Maga Global nevű iskola az egyik legismertebb, amelynek Eyal Yanilov a vezető oktatója.

Miért hasznos a futóknak a krav maga?
– Élesíti az éberséget ismeretlen vagy gyanús környezetben. A saját képességek ismerete alacsonyabb pulzusszámot, így fokozottabb figyelmet eredményezhet egy veszélyes helyzetben. Rutinszerűvé válik a menekülő útvonalak és lehetőségek gyorsabb felismerése és használata.

– Földre esések esetén megoldásokat kínál a mielőbbi álló helyzetbe való visszajutásra, mindazonáltal a földön történő erőszakos cselekmények ellen is megoldásokhoz segít.

– Ha együtt futunk másokkal, akik gyengébbek, sebezhetőbbek, a krav maga személyvédelmi megoldásait alkalmazva nemcsak a magunk, hanem mások testi épségére is vigyázhatunk.
– Ezek mellett hasznos, kiegészítő edzéstípus, a futásra jellemző monotonitást színesítheti egy olyan mozgásrendszerrel, amelyre jellemző, hogy a gyakorlás leggyakrabban néhány másodperces intenzív feladat-végrehajtásokból áll. Az edzésekre jellemző, hogy általános vagy az adott napi edzéstémához illeszkedő, specifikus bemelegítés után párban szimuláljuk és gyakoroljuk be az utcán bizonyos gyakorisággal előforduló szituációkat. Mivel az edzéseken ez játékos formában valósul meg, sokkal könnyebb megtanulni.

Az, hogy mennyi idő alatt lehet elsajátítani a krav magát elégséges vagy magasabb szinten, függ az oktatótól, az edzőtársaktól, a fizikai és mentális egészségtől, az edzéslátogatás rendszerességétől, egyéb sportban szerzett mozgásminták minőségétől és persze az egyéni tanulási képességtől is, amely a kor előrehaladtával általában lassul. Egy fizikailag és mentálisan átlagosan egészséges ember küzdősportbeli vagy harcművészeti előélet nélkül – heti két, kilencvenperces edzéssel számolva – nagyjából három-öt hónap alatt az utcai támadások körülbelül hatvan százalékát képes lehet kezelni. További edzésekkel két év alatt elérhető a haladószint, ezzel a tudással összetettebb helyzeteket is hatékonyan lehet kezelni.

Végzetül néhány hasznos javaslat szabadban futóknak:
Lehetőség szerint ne fussunk egyedül lakatlan helyen és sötétben, és legyen nálunk mobilkommunikációs eszköz, ha bármi baj történne.
– Ha mégis egyedül, sötétben futunk, tervezzük úgy az útvonalat, hogy az a rész, ahol már elfáradhatunk, sűrűbben lakott, látogatott terület legyen.

– Ha előnytelen szituációba kerülünk, mindig mérlegeljük, megéri-e az anyagi javakat megtartani.

– Segíthet, ha a lélekjelenlétnek köszönhetően rövid ideig a támadóval együttműködőnek tűnünk, majd amikor elbízza magát, megfelelő pillanatban a magunk javára fordíthatjuk a helyzetet.
– Szóbeli sérelem esetén ne álljunk meg, és ne kezdjünk hősködni, ugyanis fáradtabbak is lehetünk a támadódnál, és sosem lehet tudni, van-e nála bármilyen fegyver.

Nem véletlen, hogy a krav maga egyik ismert szlogenje a „Juss haza épségben, bármi áron!”. Ezt futóként is tartsuk mindig szem előtt.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Ha már az első, legyen még nagyobb kihívás: cél a 24 órán belüli egyéni Ub!
Egy spanyol szörfös merész vállalkozása: 15 nap mobiltelefon nélkül
Kéri Veronika remek formában várja a dupla Balaton-kört
Június közepén rendezik meg az idei Gerecse 50-et
Minden rekordot megdöntött a 40. Telekom Vivicittá

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Negyven év után ment fel a hegyen elhunyt édesapja hátizsákjáért két argentin nő
A „Svájci Gépezet” halálakor még a futballmeccsek is elcsendesültek
Az egyik legjobb magyar sziklamászó, aki felmászott a mennyország kapujáig

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.