Mikor kezdte a futást?
Három éve – mondta Voják Tamás. – Korábban a párommal Írországban éltünk, és az egyik karácsonyt Máltán töltöttük, majd úgy alakult az életünk, hogy oda is költöztünk. Ekkor elhatároztuk, hogy életmódot váltunk, sportosabbak leszünk. Eleinte a tengerparton sétáltunk nagyokat, volt, hogy naponta tíz-tizenöt kilométert is megtettünk. A főnököm és a párom testvére is futott, kedvet kaptam, és azt mondtam, ha megveszem az első sportórámat, akkor elkezdem. Így is történt.
Hogy kezdődött?
Először a hosszú futások csupán öt kilométeresek voltak, majd rövid idő múlva havonta már hetven-nyolcvan kilométert tettem meg.
A párom is elkezdte a futást, és ősszel megbeszéltük, hogy a következő tavasszal Rómában lefutjuk a maratont. Ekkor már a félmaraton megvolt, de nyilván fejlődnöm kellett, így a barátnőmmel csatlakoztam egy máltai futóegyesülethez. Szigorúan követtem az edzéstervet, ám a koronavírus-járvány miatt lemondták a Róma Maratont. Azonban privátban lefutottuk a párommal, és a következő évben Rómában is teljesítettük versenykörülmények között, két óra ötvenhét perces idővel értem a célba. A párom lengyel, és ezt követően elköltöztünk Lengyelországba.
Egyértelmű volt, hogy az ultrát is kipróbálja?
Nem akartam ultrázni, úgy voltam vele, ki akarja büntetni magát az ultratávokkal?! Ám elégedett voltam a maratonimmal, gyorsan fejlődtem, és kíváncsi lettem, mire vagyok képes. Tavaly júniusra volt kiírva a kislányunk születése, és elhatároztam, hogy előtte megpróbálkozom az Ultrabalatonnal. Havonta négyszáz kilométert futottam, három maratoni volt a hátam mögött, addig egyben a leghosszabb ötvennyolc kilométer, így tudtam, hogy hiányzik a tapasztalat.
Az edzőm tíz százalék esélyt adott, hogy teljesítem a kétszáztizenegy kilométeres távot, ám ennek ellenére huszonnyolc óra és harmincegy perc alatt beértem a célba.
Hihetetlen élmény volt, úgy, hogy előtte sosem voltam ultraversenyen. Tudom, hogy nem így kellett volna, fokozatosan kellett volna lépkedni, de a baba érkezésekor kapuzárási pánikom lett, így muszáj volt megpróbálnom. Az Ub után azt mondtam, soha többet nem ultrázom, ám két hét múlva megváltozott a véleményem.
Olyannyira, hogy idén az OmszkiUltra száz kilométeres távján a negyedik helyen végzett.
Január elsején Lengyelországban megnyertem egy maratoni távú versenyt, aztán jött az OmszkiUltra. Kiváncsi voltam, hogy versenykörülmények között mire vagyok képes száz kilométeren. Előzetesen nyolc óra alatt akartam beérni, végül ötvennyolc perccel túlléptem. Távol volt a kitűzött cél, de sokat tanultam a versenyből. Hetven kilométerig jól ment, aztán megzuhantam, sokat kellett sétálnom, begörcsöltem, előjött néhány probléma. Ám összességében elégedett vagyok, a negyedik helyen értem célba.
Kezdő vagyok még az ultrafutásban, fejlődnöm kell minden téren.
Milyen céljai vannak?
A májusi Ultrabalaton lesz a következő nagy kihívásom, merész célt tűztem ki magam elé, huszonkét óra alatt akarok beérni. Tudom, hogy ez elég keményen hangzik, ám ha huszonnégy óra alatt teljesítem, már elégedett leszek. Örülök, hogy belekerültem a futóközegbe, sokan rengeteget tesznek azért, hogy egyre népszerűbb legyen a futás. Én egyelőre keveset versenyeztem, de vannak terveim. Például a Backyard Ultra nagyon érdekel, mindenképpen ki akarom próbálni előbb-utóbb. Ami a hosszú távú vágyakat illeti, az első helyen a Spartathlon van, jó lenne egyszer teljesíteni a legendás versenyt.
CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!
