A Fuss Te is Akadémia vezetőjének tanítványai eddig 26 alkalommal teljesítették a Spartathlont, és ebből ötször győztek is a kultikus viadalon.
1. Az egyik legnehezebb a felkészítés, hiszen majd’ egy napot futnak a versenyzők, míg aki nem ér el annyira jó eredményt, az harminc óra felett ér célba. Ehhez pedig még gyerekcipőben jár edzéstudomány. A klasszikus, olimpiai versenyszámok két-három óra alatt lezajlanak, az Ironman, ami hosszabb, is „csak” 8-9 óra, 20 fölé nagyon kevesen mennek, ezért még mindig nagyon keveset tudunk erről a terhelésről, hogy megtaláljuk azt az edzésmetodikát, amely a genetika mellett szükséges ahhoz, hogy valaki le tudja futni ezt a távot.
2. Meleg van. Erre az évre körülbelül 25 fokot mondanak, ami kifejezetten hűvös az átlaghoz képest, viszont még mindig nagyon meleg, így jelentős a folyadékveszteség, komoly kihívást jelent energetikailag. Ott vannak a vízhólyagok, és kérdés, hogyan viseli a szervezet azt, ami a maratoni távon még nem jelentkezik. Itt mindenképpen kell enni, nem is keveset, 15-20 percenként, szóval végig kell enni, inni a versenyt, amihez nagyon jó gyomorral kell rendelkezni. Ezért nemcsak a lábainkat, hanem az emésztőrendszerünket is fel kell készíteni a versenyre.
3. A gyomor edzését illetően fontos, hogy minél jobban eltoljuk az energia pótlását abba az irányba, hogy ne a szénhidrátra támaszkodjon a szervezet, hanem inkább a test zsírraktáraiból fedezze az elvesztett energiát. Ehhez kényszeríteni kell a szervezetet, hogy ne legyen más lehetősége, amire úgy lehet készülni, hogy edzés előtt és edzés közben sem fogyasztunk szénhidrátot – hosszú futás esetén csak a táv második felében –, ezért a szervezet kénytelen zsírt égetni. Persze egy ilyen hosszú távon nem lehet csak a zsírégetésre hagyatkozni, valamennyi szénhidrátbevitelre is szükség van, és meg kell tanulnia a szerveznek menet közben emésztenie. Ezért a szénhidrát nélküli edzések mellett olyan tréningek is vannak, amelyek során 15-20 percenként enni kell.
Figyelni kell, hogy könnyen emészthető táplálékot fogyasszunk, minél kevésbé terheljük az emésztőrendszerünket, hiszen a futás miatt folyamatosan 10-15 centis rázkódásnak van kitéve a gyomrunk, ami akár hányáshoz is vezethet, és ha az emésztés akadozik, nem lesz energiája a futónak, s akkor a tempója is lassulni fog, sőt, ez feladáshoz is vezethet.
4. A frissítés másik izgalmas része, hogy bár alapvetően sportkajákat fogyasztanak, energiazselét, izotóniás italt, de a hétköznapi ételek is előkerülhetnek, például a főtt rizs vagy krumpli, szendvicsek, palacsinta. S mivel energiazselén nem is lehet 20-30 órát futni, meg egysíkú is, érdemes olyan ételt is tenni a repertoárba, amit nagyon szeret a futó, de egyben alkalmas is mint frissítő. Sőt, az is előfordul, hogy a frissítőállomásokon időnként megállnak 15-20 percet aludni a versenyzők, különben futás közben aludnának el. Persze az élmezőny nem alszik, de még ők sem futják végig a távot, előfordul, hogy bele-belegyalogolnak, egy-két percre megállnak a frissítőpontokon, és úgy haladnak tovább.
5. A pálya nem sík. Mivel aszfalton zajlik a Spartathlon, ezért sokan síkra asszociálnak, de ez az útvonal nem olyan, kifejezetten dombos, sőt hegy is van benne, amin felfelé csak gyalogolnak a versenyzők, erre is fel kell készülni.
6 – Nagy szerepük van a kísérőknek, akinek van lehetősége, annak ajánlom, hogy kísérővel teljesítse a távot. Menet közben hatalmas terhet vesz le a futóról, hiszen egy napon keresztül figyelni kell magadra, evés, ivás, zoknicsere, fáradtság, egy idő után már a nevedet sem tudod, és ilyenkor hatalmas segítség a kísérő. Hozzáteszem, a mezőnynek legalább a fele kísérő nélkül fut, de jó eredményt csak így lehet elérni, emocionálisan is rengeteg segít, ha van melletted valaki. És ezzel együtt a kísérőnek is készülnie kell, hiszen ahogy a futónak, neki is 20-30 órán keresztül ott kell lennie fejben és testben is.
7. Mivel történelmi eseményre épül a verseny, átélhetjük azt, amit a görög mitológiából megtanultunk. Megtapasztalhatjuk, min mentek keresztül az ókori görögök, milyen távot teljesített Pheidippidész, a futár. Csak míg az ókorban a bozótosban, felszereléssel együtt futottak, addig a 21. században high tech-felszerelésekkel és körülmények között lehet rajthoz állni, ennek ellenére csak a résztvevők 60-70 százaléka ér célba, ami jól mutatja, micsoda kihívást jelent a teljesítés.
8. A viadal speciális felszerelést igényel, főleg a futócipő szempontjából, sokszor olyan cipőben indulnak a versenyen, amivel még maratonin sem találkozunk. A résztvevők szerint a még puhább cipőket, amelyeket kifejezetten ilyen megméretésre gyártanak és azért vannak, hogy 20-25-30 órán keresztül tudjunk benne futni. A versenyzők visznek magukkal kis övtáskát, esetleg háti táskát, amiben a személyes dolgaik, néhány frissítő található, ez is fél-egy kiló, amit vinni kell magunkkal, főleg, ha kísérő nélkül megyünk. Igaz, ez még mindig kevesebb, mint az UltraTrail-futásra vitt 5-6 kiló.
9. Ami a ruházatot illeti, a zoknit sem kötelező cserélni, van, aki ugyanabban a szettben érkezik célba, mint amelyben elindult, de ha valaki hajlamos az izzadásra, annak érdemes erre odafigyelnie, hiszen a vízhólyag nedves, meleg közegben alakulhat ki a legkönnyebben, ezért érdemes a zoknit szárazon tartani és cserélni, vagy akár cipőt is váltani. Mivel éjszaka is futnak a versenyzők, és pont akkor mennek fel a hegyre, ahol hideg tud lenni, ezért hosszú ujjú pólót, széldzsekit szoktak ilyenkor cserélni. A kidörzsölődés ellen nagyon zsíros krémeket lehet használni, illetve fehér vagy világos ruhát kell viselni, no meg sapkát, hogy ezzel is visszaverjük a napsugarakat és elkerüljük a napszúrást. Nagyon fontos a jegelés, egy versenyző akár 60 kiló jeget is elhasználhat. Sapka alá, kézbe, lányoknak a melltartó alá, a hűtés is nagyon fontos a versenyen.
10. Vízhólyag. Szinte elkerülhetetlen, hogy a talpunkon vízhólyagok keletkezzenek, ezért a célba érkezőket egyből elkísérik az egészségügyi sátorba, ahol az orvosok és a nővérek mindenkit kezelésbe vesznek. Leveszik a cipőt, megmossák a lábat, fertőtlenítenek, s ha szükség van rá, lefektetik a versenyzőket, majd a szállodákban is használt papucsot kapnak a résztvevők, s abban slattyognak ki a sátorból.
11. Rengeteg országból, szinte minden kontinensről érkeznek résztvevők, és sokan közülük rendszeresen visszatérnek. Aki egyszer részt vett a Spartathlonon, hajlamos elkapni ezt a „betegséget”. Az egyik legnagyobb „beteg” a német Karl Hubert, aki már hússzor teljesítette a távot, akárcsak Lőw András. S miközben többen harmadszor, negyedszer, ötödször vágnak neki a távnak, sokan próbálnak bekerülni a résztvevők közé.
12. A Spartathlonon nem indulhat bárki, nem lehet a semmiből rajthoz állni, komoly kritériumoknak kell megfelelni, amiből látszódik, hogy a jelentkezőnek van köze az ultrafutáshoz.
13. Vannak edzők, köztük én is, akik specializálódnak az ultrafutók felkészítésére. Már nemcsak a sprintereket, a rövid- vagy éppen a hosszútávfutókat edző szakemberek vannak, hanem ultrafutókra szakosodott trénerek is. Ők már maratoni futókkal sem foglalkoznak, annyira más módszerekre van szükség, annyira más folyamatok zajlanak egy ultrafutó szervezetében.
+1 Az első órák után kevés az élmény, nem láthatunk euforikus mosolygást. Ahogy fáradnak a futók, egyre több lesz a morcos tekintet, a nyomottság, amikor viszont közeledik a cél, megérkeznek Spártába, ahol az egész város várja őket, látják Leonidász szobrát, és már érzik, hogy sikerül teljesíteni a versenyt, akkor jön a katartikus élmény.
Rengeteg munka van abban, hogy az ember felérjen ide, az ultrafutás egyik csúcsára, ahová nagyon kevesen, és elmondhassa magáról, hogy spártai hős lesz.
