Vajda Zoltán először vett részt a 115 kilométeres Ultrabalaton Trailen, és 10:44:58-as idővel rögtön megnyerte a versenyt.
A rajt előtt az aranyérem megszerzését tűzte ki célul?
Sosem tűzök ki helyezést a versenyek előtt, azonban vannak elvárásaim magammal szemben, ami most a tizenegy órán belüli teljesítés volt – nyilatkozta a Csupasportnak Vajda Zoltán. – Úgy voltam vele, ha ez elég ahhoz, hogy jó helyezést érjek el, akkor rendben van. A korábbi időeredményeket nézegetve nagyjából azért tudtam, hogy tíz óra harminc perc és tizenegy óra közötti idővel dobogóra lehet kerülni.
Jól számolt, 10:44:58-cal megnyerte a versenyt.
Szerencsére mostanában jól kijön a lépés, az Ultrabalaton Trailen is végig úgy ment a futás, ahogy elterveztem. Azért választottam ezt a versenyt, mert jól futható a pálya, nincsenek benne brutális emelkedők és lejtők. Alföldi futóként ezeket nem igazán szeretem. Végig élveztem, minden feküdt, a terepes része nem volt túl technikás. Először indultam a versenyen, s valószínűleg többet nem is veszek részt rajta, ugyanis ennél jobb helyezést nem tudok elérni. Félreértés ne essék, nagyon tetszett, ám szeretem a változatosságot. Jövőre, az esemény időpontjában valószínűleg egy másik versenyen leszek, vagy éppen nyalogatom a sebeimet egy kemény futás után.
Mi volt a legnehezebb a viadalon?
Nem volt ilyen. Nyilván akadtak holtpontok, amikor megkérdeztem magamtól, mégis mit keresek itt… Negyvenkét kilométer körül beugrott, hogy egyelőre csak egy maratoni táv van meg, még sok van hátra. Ám ez csak rövid ideig volt bennem, gyorsan helyretettem a gondolataimat. Persze később elkezdtem fáradni is, majd jöttek a kérdőjelek: vajon a többiek merre járhatnak? A vége felé természetesen már izgatott a helyezés is, éreztem, hogy ebből valami jó is kisülhet. Huszonöt kilométert leszámítva végig vezettem, tíz kilométerrel a cél előtt az ember már nem szeretné, hogy megelőzzék.
A fiatal Kulcsár Marcell üldözte, milyen volt a csata kettejük között?
Mivel az előző két versenyem száz és százhatvan kilométeres volt, tudtam, hogy milyen tempót kell felvennem ahhoz, hogy ne üssön vissza a végén. Tíz kilométerig négyen-öten együtt haladtunk, majd elléptünk a többiektől Kulcsár Marcellel, aki árnyékként követett, jött mögöttem, majd ötvenegy kilométernél meg is előzött. Ekkor elértünk egy nagyobb emelkedőhöz, láttam, hogy nekem elég meredek, ezért úgy voltam vele, több energiát veszítek, mint amennyit nyerek, ha tartom vele a lépést. Visszavettem a tempóból, elengedtem. Mint kiderült, remek döntés volt. Ezt jelenti a rutin, sok versennyel a hátam mögött már tudom, hogy mibe érdemes energiát fektetni, márpedig abba az emelkedőbe nem volt szabad. Hetvennégy kilométernél, a szentantalfai ponthoz már szinte egyszerre értünk oda, majd nem sokkal ezután megelőztem. Legnagyobb meglepetésemre a hidegkúti pontnál észleltem, hogy Marcell nincs sehol, azonban egy másik futó jó tempóban közeledett.
A rajtszámát nem láttam, de úgy emlékeztem, hogy ő is az én távomon indult. Úgy éreztem, van még bennem annyi, hogy magasabb fokozatba kapcsoljak, de azért vissza-vissza nézegettem, hogy merre tart a rejtélyes futó. Egyszer csak eltűnt, máig nem tudom, ki volt ő, ám remek inspiráció volt.
Örültem, hogy világosban értem be, így nem kellett fejlámpát használnom. Az utolsó három kilométeren elkezdett szemerkélni az eső, szerencsére a nagyja engem elkerült, de a többiek kaptak belőle rendesen. Amikor meghallottam a zenét a célhoz közelítve, szinte úgy repültem be.
Milyen céljai vannak?
Van némi izomfájdalmam ilyen hosszú táv után, azonban nekem még nem ért véget a szezon. December elején az Azori-szigetekre utazom a családommal, a pihenés mellett beiktatok egy versenyt is. Igaz, nem a leghosszabb, azaz a száz kilométeres távra neveztem, most csak hatvanat futok. Úgy voltam vele, a nyaralásból ne vegyen el egy egész napot a versenyzés, ám futás nélkül ezt a kirándulást sem tudom elképzelni.
CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!
