Anya, feleség, ultrafutó, edző – mondhatnánk, ilyen sztorival találkoztunk már a szabadidős sportolás kapcsán, ám Evetovics-Balla Hajnalka története annyiban mégis különlegesebb, hogy esetében a hosszútávfutás nem egyéni szenvedély, hanem családi program. Ráadásul a Csupasporton is gyakorta idézett futnimentem.hu oldal létrehozója, szerkesztője, szerzője az elmúlt napokban nívós versenyt nyert: a Balatonfüredi Ultrafutó Fesztivál (BUFF) 12 órás számában végzett az első helyen, mégpedig 117.5 kilométerrel. Beszélgettünk a kezdetekről, Spartathlon-érzésről és persze arról, két szülés után a gyereknevelés, a munka mellett hogyan osztják be egymás idejét szintén ultrafutó férjével, az idei Ultrabalatont negyedik alkalommal egyéniben sikerrel teljesítő Evetovics Milánnal.
„Lassan húsz éve futok – mondta a Csupaportnak Evetovics-Balla Hajnalka. – Középiskolás koromban kézilabdáztam, majd tizennyolc évesen abbahagytam, de éreztem, hiányzik a mozgás, így muszáj volt belevágnom valamibe. Kollégista voltam, és a futásra esett a választásom, hiszen bárhol, bármikor űzhettem, úgyhogy szinte minden este, a tanulószoba után három-négy kilométert lefutottam. Egyszer csak azt éreztem, beleszerettem. Kisebb-nagyobb megszakítások voltak, de mindig visszatértem a futáshoz – a szerelem megmaradt a mai napig.”
Fotó: TillasPhoto
A 37 esztendős hölgy először Sárváron vett részt ultraversenyen, és – mint kiderült – nem vitte túlzásba a felkészülést.
„Kétezerhéttől a BSI-ben dolgoztam, ott és akkor tapasztaltam meg, milyen jó hangulata van a futóversenyeknek. Elkezdtem félmaratonikat futni, majd kétezertízben beneveztem a Spar Maratonra, és a férjem segített, hogy sikerüljön a nagy futás. Először ugyanis Milán szemezett az ultrafutással a családban, ő teljesített először huszonnégy órás versenyt, én pedig a segítője voltam az ikonikus sárvári versenyen. Akkor és ott annyira megtetszett az esemény és a légkör, hogy megfogadtam, jövőre elindulok.
Kétezertizenegyben aztán a tizenkét órások mezőnyében Sárváron lefutottam életem első ultratávját. Nem volt nagy futás, az volt a célom, hogy végig a pályán legyek. Jól éreztem magam, de visszagondolva, nem tudom, hogyan mertem elindulni minimális felkészültséggel, hiszen csupán az utolsó hónapban kértem edzői segítséget.
Viszont azóta is Barát Gabriellával dolgozom együtt, neki köszönhetem, hogy a verseny után nem dobtam kukába a futócipőm, és hogy azóta is szeretek futni. Kétezertizenkettőben aztán megszületett a kisfiam, majd amikor ismét nekiálltam mozogni, tudtam, ultratávokat szeretnék futni. Onnantól célirányosan készültünk, sorban hat-, tizenkét, huszonnégy órás versenyeken vettem részt, aztán következett az Ultrabalaton. Folyamatosan keresem a kihívásokat, olyanokat, amelyeket teljesíthetőnek érzek.”
Evetovics-Balla Hajnalkának egyértelmű volt, hogy a kisfia, majd a kislánya születése után a lehető leghamarabb visszatér a futáshoz.
„Attól tudok jó anya, jó feleség és jó ember lenni, hogy rendszeresen futok, ezért is volt egyértelmű, hogy két gyermekem születése után is sportoljak. Ezáltal levezetem a feszültséget, kiszellőztetem a fejem. A távjaimon egyedül vagyok, rendezhetem a gondolataimat, adott esetben jól kihajtom magam. Segít, hogy minden rendben legyen körülöttem, minden téren kihozhassam magamból a legtöbbet, egyben tart. Maximalista vagyok, ami jó és rossz is egyben, hiszen általában nem vagyok elégedett, ellenben arra sarkall, hogy még jobb legyek. A férjemmel megbeszéljük, kinek mikor van edzése, alkalmazkodunk, és segítjük egymást. Ha szükséges, tudunk módosítani, de mindkettőnknek fontos, hogy sportolhasson. A fix futás mellett ott van a család, a gyerekek, a háztartás, a munka. Nagy segítség, hogy mindketten otthonról dolgozunk, ez rugalmasabbá teszi az életünket. Az elmúlt tíz évben remekül kifejlesztettük, hogyan működik jól ez a rendszer, úgy, hogy a gyerekek se szenvedjenek hiányt semmiben.”
A szülések után gyorsan regenerálódott, elmondása szerint most remek állapotban van.
„Igyekeztem óvatos lenni. Mindkét szülést követően hat héttel kezdtem újra futni, nem nagy távokon, inkább fokozatosan építettem fel magam. Azt gondoltam, gyorsabban visszatérek az ultrákhoz, ám a vártnál lassabban jött el az első hosszabb futás. Az igazán kemény munka ez év elején kezdődött, akkor éreztem, hogy készen állok rá. Vannak még nehézségeim, de már tudok olyan edzésmunkát végezni, amiből jó eredmények jöhetnek ki.
A testem nem felejtett, az elmúlt években végzett edzések nem tűntek el nyomtalanul, és most, a második szülésem után jobb formában vagyok, mint az elsőt követően.
Fizikailag és mentálisan is erősnek érzem magam.”
És itt jön a képbe a győzelem a Balatonfüredi Ultrafutó Fesztivál 12 órás versenyén.
„Sok ultrán voltam már, ám úgy még nem álltam a dobogó tetején, hogy én lettem az abszolút női első. Nem azzal a céllal mentem, hogy mindenáron szeretném megnyerni a versenyt, azt akartam, hogy jót fussak, és javítsak az egyéni csúcsomon. Örülök, hogy sikerült a csúcsjavítás, az első hely pedig hab a tortán. A világot nem haknizom körbe ezzel az eredménnyel, ugyanakkor büszke vagyok rá.”
Fotó: TillasPhoto
Edzőként is dolgozik, és sokat tesz azért, hogy egyre jobb trénerré váljon.
„Több mint két éve dolgozom edzőként, mára elég népes a csapatom. Van, aki most kezdte a futást nulláról, és öt-tíz kilométerre készül, van, aki lefutotta már a Korinthosz 160-at vagy az Ultrabalatont. Azt szoktam mondani, helyettük nem nekem kell futnom, csak mutatok egy irányt, ami szerintem működik, és ez segíthet céljaik elérésében. Sokat tanulok tőlük, tudom, fejlődnöm kell még edzőként. Olvasok, képzem magam, előadásokat és más edzőket hallgatok, folyamatosan bővítem a tudásomat. A Gyerünk, Anyukám! futóközösségnek vezetője vagyok, itt nem személyre szabott, hanem csoportos edzéstervet készítek, és próbálom az anyukákat mentorálni a futásban.”
Az ultrafutónak hatalmas élményt jelentett a 2017-es Spartathlon, a jövőben mindenképpen vissza akar térni a legendás versenyre.
„A görögországi verseny életem legjobb futóélménye volt. Annyira jól éreztem magam, hogy ha erre gondolok, most is libabőrös leszek. Nehéz volt, nem volt végig örömfutás, keményen meg kellett dolgoznom érte, de megérte. Visszavágyom a Spartathlonra. Azért is örülök a mostani tizenkét órás verseny eredményének, mert ez a teljesítés kvalifikációt is jelent a Spartathlonra. Persze tudom, rengeteget kell edzeni, ám ha úgy érzem, itt az idő, mindenképpen visszatérek – na persze a rajthoz állás attól is függ, mikor sorsolnának be a Spartathlon-indulók közé. Az eszem azt mondja, két év múlva jöhetne el a pillanat, meglátom, hogyan alakul a felkészülésem. Egy biztos, ismét szeretném átélni azt a fantasztikus érzést, amelyet négy évvel ezelőtt.”
Címlapfotó: Evetovics Milán
CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!
