Hogyan értékeli élete első Spartathlonját?
Nehezebb volt, mint amire számítottam – mondta Virág Pál, aki 31:51:35-ös időeredménnyel ért célba. – Tisztességesen felkészültem, tudtam, hogy hol várnak rám a nehezebb részek, hol van kemény emelkedő, ahol nem szégyen belesétálni. Összességében nap közben szépen haladtam, időnként jéggel és hideg vízzel hűtöttem magam.
Aztán éjszaka, amint odaértem a hegyhez, nehézzé vált a dolog… A combjaimat megviselte a felfelé futás, muszáj volt legyúratnom, utána jobban haladtam.
Hajnalban aztán nagyobb hullámvölgybe kerültem, de szerencsére túllendültem rajta, majd világosban ismét könnyebben haladtam. Ekkor már tudtam, hogy jól állok, nem kellett tartanom attól, hogy kicsúszom a szintidőből. Aztán az utolsó harminc kilométer ismét elképesztően nehezen ment, a combjaim begörcsöltek, így eléggé lelassultam, viszont tudtam, hogy már nincs sok hátra, és ha tartom a tempót, kora délutánra beérek a célba. Abszolút elégedett vagyok a teljesítményemmel, bár lehetne rajta faragni, összességében fantasztikus élményt adott a Spartathlon.
Milyen érzések kavarogtak önben, amikor beért a célba?
Egész éjszaka, és a nehéz pillanatokban az lebegett a szemem előtt, hogy elképzeltem, amint beérek a célba. Ez vitt előre, illetve az, hogy otthonról nagyon sokan szurkoltak és követtek végig. Az utolsó kanyar után megkaptam a magyar zászlót, a feleségem és a kísérőim vártak a célban, nagyon hálás vagyok nekik, hogy rám áldozták ezt a pár napot. Az utolsó egyenes életem egyik legnagyobb élménye, és amikor megérintettem Leonidász szobrát… Nem tudom szavakkal elmondani, hogy mit éreztem.
Elérzékenyültem, a feleségemmel azt beszéltük, hogy közös életünk legjobb, legmeghatóbb pillanata volt a célba érkezés.
Hozzátenném, hogy sokat köszönhetek a feleségemnek, mindenben támogat, minden futás alkalmával rengeteget segít nekem.
Mit élt meg a legnagyobb kihívásnak?
A hegyet. Az előtte lévő szerpentines részen jól haladtam, de amikor elkezdtem felfelé menni a sziklás talajon, akkor már éreztem, hogy elég kemény a helyzet. Nem is tudtam futni végezni, inkább sétáltam, úgy láttam jónak, ha biztonságosan haladok, és majd az aszfaltos részen futok ismét.
Edzőjével, Evetovics-Balla Hajnalkával tisztességesen felkészült a versenyre: minden úgy ment, ahogyan tervezték?
Amit megbeszéltünk, megcsináltam, nagyon koncentráltam. Hajni nagyon hitt bennem, a négy év közös munka eredményeként úgy álltam rajthoz, hogy történjen bármi, végigmegyek. Szerencsére a frissítésem és a gyomrom is jól működött. A legfontosabb célt elértem, szintidőn belül maradtam. Előzetesen harminc-harmincegy órát lőttem be, ebből kicsit kicsúsztam, de ettől függetlenül teljesen elégedett vagyok. Amennyire lehet, élveztem a futást.
Visszatér még a Spartathlonra?
Jövőre biztosan nem. Adok magamnak pár évet, és akkor térek vissza, amikor automatikusan ki tudom harcolni a kvalifikációt, és nem kell a sorsolásra várnom. Most úgy érzem, teljesült a vágyam, megpróbálok új célt kitűzni magam elé. Jövőre a BSZM-en ott leszek, illetve az Ultrabalatonon javítani szeretnék az időeredményemen, a többit meglátom. Az biztos, hogy maradok az ultrafutásban.
