Egymás után dőltek a világcsúcsok

A koronavírus-járvány miatt eseménytelenné váló évben sem maradtunk nagyszerű eredmények, produkciók nélkül, az év zárásaként összegyűjtjük ezeket. Sorozatunk második részében a külföldiek kiemelkedő teljesítményeit elevenítjük fel.

Zach Bitter felülmúlta Csécsei csúcsait

A magyarok sikereit listázó összeállításunkban már felelevenítettük Csécsei Zoltán parádés futását, amellyel megdöntötte a 12 és a 24 órás, továbbá a 100 mérföldes futópados futás világcsúcsát. Aztán májusban jött Zach Bitter, és a háromból két rekordot átírt, a 24 órás csúcsteljesítmény maradt Csécseié. A koronavírus-járvány tombolása miatt otthonában futott, segédei virtuálisan csatlakoztak hozzá. Az amerikai honlapunknak is nyilatkozott, beszámolt a kísérlet részleteiről, kihívásairól és nehézségeiről, továbbá azt is elmondta: ismeri és tiszteli Csécsei Zoltánt, akiről tudta, mire képes.

Mo Farah első világrekordja

A négyszeres olimpiai és hatszoros világbajnok életében is vannak még meghódítatlan csúcsok, szeptemberben egyet kipipált közülük. A 37 éves klasszis először állított fel világrekordot, miután megdöntötte a fennálló csúcsot egyórás futásban. Ráadásul egy legendát sikerült letaszítania a trónról, hiszen az eddigi legjobbat Haile Gebrselassie tartotta 21 285 méterrel – 13 évvel korábbról. Mo Farah 21 330 m-ig jutott, és egyúttal az Európa-rekordot is átírta. Nem is rossz ahhoz képest, hogy a brit a brüsszeli eseményen versenyzett először 2020-ban. Egyébként ne feledkezzünk meg a nők között ugyancsak rekorddal nyerő Sifan Hassanról, a 27 éves holland futó 18 930 métert tett meg, 2008-as csúcsot adott át a múltnak.

Peres Jepchirchir – AFP

Két világcsúcs egy hónap alatt

Akármennyire is furcsán alakult az év, Peres Jepchirchir nem lehet elégedetlen, hiszen kétszer is átírta a félmaratoni világrekordját. Kezdésként szeptemberben Prágában futott a valaha volt leggyorsabban a kizárólag női résztvevőkkel rendezett félmaratonin. 1:05:34-es ideje több mint fél perccel jobb, mint Natsanet Gudeta 2018-as 1:06:11-es eredménye. Aztán Gdyniában, a félmaratoni világbajnokságon 1:05:16-tal győzött, ez az aranyérem mellett újabb világcsúcsot ért. A 2016-os siker után 2020-ban már anyukaként örülhetett, hiszen 2017-ben megszületett kislánya, Natalia.

Négyen is a világcsúcson belül

Az év végére sem maradtunk kiemelkedő produkció nélkül, hiszen Kibiwott Kandie hatalmas világcsúcsot ért el december 6-án a valenciai félmaratonin. A kenyai 57:32-es eredménnyel, csaknem fél perccel múlta felül Geoffrey Kamworor 58:01-es világcsúcsát, amelyet a honfitárs 2019-ben Koppenhágában ért el. Kandie magához képest több mint egy percet javult. Extrém, hogy rajta kívül még három atléta, Jacob Kiplimo, Rhonex Kipruto és Alexander Mutiso is a régi csúcson belül futott. Érdekesség, hogy Valenciában már októberben is született rekord: az ugandai Joshua Cheptegei férfi 10 000, az etióp Letesenbet Gidey női 5000 méteren állított fel új csúcsot a Világrekordok napja elnevezésű eseményen.

Haftór Júlíus Björnsson – AFP

Fél tonnát „emelt el”

A sok futóeredmény után idézzünk fel egy egészen más jellegű produkciót. Honlapunk komplett sorozatot szentelt az elképesztő testépítő-teljesítményeknek, amelyben helyet kapott a Trónok harca hegyeként is ismert Haftór Júlíus Björnsson produkciója is. Több mint fél tonnát, 501 kilót mozgatott meg elemeléssel. Ez az erőemelés egyik fogásneme: felhúzzák a súlyt, amíg a láb teljesen ki nem egyenesedik, és megtartják néhány pillanatig a felső pozícióban, majd leengedik. Az izlandinak korábban nem sikerült a csúcsdöntés, májusban azonban igen – nem mellesleg 100 ezer dollárt, akkori árfolyamon több mint 31 millió forintot is bezsebelt a rekordjával.

Sorozatunk első, a magyarok sikereiről szóló részét itt olvashatják.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Könnyek között sikítva ért célba a tizedik maratoniján
Maga is meglepődött, de 490 kilométer után is tökéletes állapotban érezte magát
Van értelme télen futni? Megnéztük!
A vb-ezüstérmes Nagy László sikere adhat lendületet a pétanque-nak
Nem bízott magában, árokba borult, mégis szintidőn belül futotta le a 490 km-t

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői
Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.