Elképesztő pályacsúcsot döntött a privát Ultrabalatonon, a jelek szerint bombaformában van. Ennyire jól sikerült a téli felkészülés?
A formám szépen alakul, de ami talán még fontosabb: volt kedvem ehhez a futáshoz – mondta a Csupasportnak Erős Tibor, aki 17 óra 4 perces idővel teljesítette a privát Ultrabalatont, ezzel megdöntötte a pályacsúcsot. – Volt bennem egy belső hívás, hogy fussak egy ekkora távot, mert tudtam, mennyire fontos lenne a közelgő kihívásaim miatt. Az ilyen nehezített körök nemcsak fizikailag készítenek fel, hanem önismeretet is adnak, visszajelzést arról, hol tartok, milyen állapotban vagyok.
A pályacsúcs ott lebegett a szeme előtt a rajtban is?
Igen, a terv egyértelműen a pályacsúcs megdöntése volt. Ugyanakkor az ultrafutásban bármikor közbejöhet valami, ami borítja a tervet… De abban biztos voltam, ha nincs komolyabb sérülés, akkor semmi nem állíthat meg.
Futottam már sokkal keményebb körülmények között is – például Hollandiában, egy huszonnégyórás versenyen, ahol tizenkilenc órán át szakadt az eső, és viharos szembe széllel kellett küzdeni. Ahhoz képest a Balaton most barátságos volt.
Beszélünk majd az időjárásról és a körülményekről, de előtte még arról, hogy a tavalyi Ub-győztes idejét is harmincegy perccel megdöntötte. Ez is benne volt a pakliban?
Tudtam, hogy bennem van ez az időeredmény. Ha nem is pont ilyen körülmények között, de már megfutottam korábban. Ahogy telik az idő, egyre jobban megismerem magam, és ez pluszt ad az elszántságomhoz, a kitartásomhoz. Lehet, hogy idősebb lettem, de minden ultratáv új tapasztalatot hoz, és ezzel együtt egyre nagyobb belső erőt és magabiztosságot is.
Milyen volt a PUB? Minden a terv szerint ment, vagy adódtak váratlan kihívások is?
Ami biztosan a terv szerint ment, az az, hogy a kísérőim – Hudanik Zoli és Lobog Gergő – nagyszerű munkát végeztek, fantasztikus támogatást kaptam tőlük. Fizikailag viszont volt kihívás, körülbelül harminc kilométeren át vádlifájdalmakkal küzdöttem, amit próbáltam nyújtással enyhíteni. Ez nem szerepelt az előzetes forgatókönyvben. Mentálisan is dolgoznom kellett rajta, hogy ne uralkodjon el rajtam a fájdalomérzet. A sötétedés is nehezebb volt, mivel még viszonylag korán jött az este, és több maradt a távból a sötétben. A fejlámpás futás nálam még tanulási folyamat, koncentrációt igényel, főleg egyenetlen úton. Ezen még dolgoznom kell, de ez is egy fontos tapasztalat lett.
Térjünk rá akkor az esős időjárásra: ez zavarta?
Az időjáráson nem tudok változtatni, így nem is foglalkozom vele különösebben, csak annyiban, hogy felkészülök rá. Hideg, eső, szél – ezekre mindig próbálok megfelelően öltözni. Most is volt olyan pont, ahol annyira eláztam és lehűltem, hogy át kellett öltöznöm. A száraz ruha olyan érzés volt, mint egy meleg takaró. Nagyon kellett az a pillanat.
Közeledik az áprilisi Projekt422. Elég biztatóak a jelek…
Most minden koncentrációm a regenerációra irányul. Figyelek a testem jelzéseire, hagyom, hogy a terhelés beépüljön. Még van néhány hét edzés, finomhangolás, aztán jöhet életem eddigi legnagyobb kihívása, a dupla Balaton-kör. A mostani forma biztató, de nem szabad elvakítson, tudom, hogy ami jön, sokkal nagyobb nálam. Ugyanakkor nagyon szeretném teljesíteni.
Ez nemcsak rólam szól, hanem arról is, hogy ezzel a futással figyelmet és támogatást generálhatunk a Kék Vonal alapítvány számára. Ez a küldetés lelki szinten is erőt ad.
A Projekt422 után mi vár önre az év második felében?
Magyar válogatott ultrafutóként célom, hogy októberben részt veszek a Franciaországban megrendezésre kerülő huszonnégy órás világbajnokságon, és méltó módon kell képviselnem hazánkat. A kijutáshoz szükséges A-szinttel már rendelkezem, amelyet a tavalyi hollandiai huszonnégy órás versenyen elért 260.535 kilométeres eredményemmel teljesítettem. Bízom benne, hogy a magyar válogatott csapat tagjaként eredményesen és büszkén állhatunk majd rajthoz a világ legjobbjai között.
Fotók: Erős Tibor
