Elképesztő teljesítményt nyújtott, segítő nélkül, pályacsúccsal futotta le a privát UTT százharminc kilométerét.
Már tavaly szerettem volna teljesíteni a privát UTT-t, de akkor sajnos nem volt rá lehetőségem, most nagyon örültem, hogy jutott nekem időpont – mondta Gerda Lajos, aki 12 óra 49 perccel pályacsúccsal teljesítette a távot. – Ott szerettem volna lenni az Ultrabalatonon, de mivel mostanra kaptam időpontot, le kellett mondanom, ugyanis egy hét volt a kettő között. Hozzám közel van a Tisza-tó, többször voltam már segítővel, de most meg akartam tapasztalni, milyen kísérő nélkül. Kíváncsi voltam, hogy milyen az, amikor magadra vagy utalva és önállóan kell intézni mindent, cipelni a cuccokat és bevásárolni. A célom az volt, hogy a legjobb segítő nélküli idővel, tizenöt órán belül célba érjek. Az első fele után már éreztem, hogy ebben több is lehet.
Milyen volt a futás?
Az időjárás sokat segített, igaz, egyszer egy gyors zápor is elkapott. Harminckét kilométerig volt nálam elég frissítő, ezt követően folyamatosan gondoskodnom kellett a pótlásról. A futás nagyon jól ment, igaz, az utolsó tizenöt és öt kilométer közötti rész borzalmas volt, sokkal nehezebben ment, mint az addigi százhúsz. Fejben fáradtam el, alaposan megküzdöttem, ráadásul egy kutya nekem támadt… Lőrinc Olivér edzőm meghatározta, milyen pulzuszónában haladjak, ezt szerencsére sikerült is tartanom. Általában el szoktam futni az elejét, ám most sikerült tartanom a tervet, ami meg is hozta az eredményét. Jó tempóban haladtam, kifutottam magam, úgy éreztem, egy méterrel sem bírtam volna tovább menni. Magamnak kellett bevásárolni és izót keverni, összesen volt húsz perc mosdószünetem, ezeket nézve elég jó időt mentem.
Mi okozta a legnagyobb nehézséget?
Fejben végig erősnek maradni és elhinni, hogy igenis meg tudom csinálni. Éreztem, hogy a lábaim bírják, de mentálisan voltak holtpontok. Az első kör rendben ment, de a másodikban voltak olyan pillanatok, amikor azt éreztem, minek kell ez nekem… De a feleségem, a gyerekek, a család és a barátok szurkolása nagyon sokat segített. A vége nehéz volt, a gyomrom is fájt, nem mertem enni sem, de az utolsó öt kilométerre helyre jöttem. A gyerekek otthon készítettek nekem befutóérmet, egyértelműen ez a legfontosabb számomra.
Motiválta a pályacsúcs?
Azt tudtam, hogy jó ütemben haladok, de nem motivált a pályacsúcs, csak a maximumot akartam kihozni magamból. Ahogy említettem, tizenöt órán belül szerettem volna beérni, és a legjobb segítő nélküli időt megfutni. Három éve egyéniben az egyik barátom kísért és tizenkét óra negyvenöt perc alatt értem be, ahhoz képest, hogy most teljesen egyedül haladtam elfogadható eredmény, hogy csak négy perccel értem el rosszabb időt…
Milyen céljai vannak az esztendő második felére?
Nem sokat versenyzem, a két gyermekem triatlonozik, az ő eseményeikhez alakítom a naptáram. Az utolsó Korinthoszon ott szeretnék lenni, annak idején az volt első ultraversenyem, sokat jelent nekem az a viadal. A Spartathlonra harmadjára adtam be a jelentkezésemet, szerencsére most kisorsoltak, így a legendás görög verseny a fő esemény, ennek rendelek alá mindent, remélem, teljesíteni tudom a távot.
