A vasárnapi edzésterv alapján tizenhárom kilométert kellett futnom, ezért újfent meglátogattam a hegyemet. Útközben belső késztetést éreztem, hogy változtassak a szokásos útvonalon, és elkanyarodjak arra, amerre régebben jártam, mert egy acsarkodó kutya többször keménykedett velem, így sokáig inkább elkerültem azt a szakaszt. Ahogy haladtam más irányból a hegy felé, nagyon jó érzés töltött el, hogy ismét milyen szép helyen kocoghatok, így a hegy tetején úgy döntöttem, azon az úton futok le, amelyen egyébként egyedül nem szeretek, és nem is szoktam. És jó döntést hoztam! Nagyon élveztem a vadregényes tájat, találkoztam két futóval, őrült tempóban tekerő bringásokkal – és nagyon kereknek éreztem a világot. Mikor leértem a hegyről, olyannyira elégedett voltam magammal, hogy a büszkén felszegett fejemmel a távolba nézelődtem, így nem vehettem észre a kiálló gyökérdarabot, és… Mit szépítsem, elterültem, mint a nagy alföld. A földön ücsörögve először próbáltam értelmezni, hogyan történhetett meg, majd felmértem a károkat: a ruhám nem szakadt ki, s bár itt-ott alaposan megütöttem magam, nem volt vészes a helyzet. A nagy botlás helyszínétől már csak négy kilométer volt hátra, így magamon jókat röhögve futottam hazáig, újabb terepeket felfedezve a hegyoldalban. Soha rosszabb edzést!
A blogszemlét a „magamat kikacagom” elv szerint kezdjük egy olyan írással, amely szintén a tereppel folytatott küzdelem során megnyilatkozó akaraterő, továbbá az önostorozás jegyében íródott.
NEMMARATONMAN.BLOG.HU
A blogot Marcsinkó Péter vezeti, és a legutóbbi bejegyzésében az egyik különleges terepversenyének stációit osztja meg az olvasókkal. Egy instant terepfutáson, a Sunset eTrailan járt a Vértesben. A remek beszámolókat író hobbifutó legutóbbi élményanyagában olvashatunk arról, milyen, amikor a természet erői elő akarnak törni, s ezt a kellemetlen ingert miként lehet egy terepversenyen megoldani… Arról is szó esik, hogy a téli-nyári időeltolódás váltásakor miért érdemes a biztonsági őr tanácsát megfogadni, illetve figyelmen kívül hagyása milyen meglepetéssel kecsegtethet a célban…
A negyvenkét kilométeres tereptáv vége több lett egy kód leolvasásának hiánya, illetve bepótlása miatt, s e kerülővel kapcsolatosan az is kiderül, ha fáradt, elgyötört az ember, milyen érzelmeket tud kiváltani a kis mókus és kis sün vidám útmutatása.
SZUFLAVEDER.HU
Az üdítő, nyolc kilométeres Miklós-napi futásról olvashatunk a blogban, amelynek távja nem extra hosszú, az idő azonban, amely alatt hősünk lefutotta (31:40 óra, ami 3:58-as perc/kilométer átlagot jelent), igencsak dicséretes!
FUTNIMENTEM.HU
Evetovics-Balla Hajnalka ismét hasznos bejegyzéssel jelentkezik gyakran frissülő honlapján: a víz-és vérhólyagokról van benne szó.
Az első profi futócipőmet azért kellett parkolópályára tennem, mert mindig vérhólyagokat dörzsölt a lábamra, ami hosszabb futásoknál nem annyira kellemes. Hajnalka kitér a lehetséges okokra és megoldásokra is.
MEMUKAFUT.BLOG.HU
F. Szabó Emese beszámolóját olvashatjátok a BUMM (Barátom, Ugyan Mozdulj Már) elnevezésű félmaratonijáról, amiből kiderül, miért szerethetők az amatőr versenyek, és hogy a táv végén milyen fájdalmas lehet hetven méter szintemelkedés.
LUBICS SZILVIA FACEBOOK-OLDALA
Szilvi „ezerrel készül” az április 28-án rajtoló Namib-sivatagi versenyére, felkészülését Facebook-oldalán kísérhetitek figyelemmel. A tavaly az Atacama-sivatagban teljesített 250 kilométerhez hasonlóan ilyen hatalmas kihívást jelentő táv vár rá.
A háromszoros Spartathlon- és kétszeres Ultrabalaton-győztes hosszútávfutó legutóbb a Kéktúra útvonalán teljesített száznegyven kilométert három nap alatt a csaknem tíz kilogrammot nyomó speciális sivatagi hátizsákjával – vagyis már úgy edz ezekben a hetekben, hogy próbálja modellezni a sivatagi ultramaratoni körülményeit. A Facebook-oldalára videót is posztolt, érdekes információkkal.
MIRŐL ÍR A FUTÓBOLOND?
Az akarat néha erősebb, mint a test
A legtöbb hobbisportolóban is megvan a vágy, hogy egyre jobb és jobb legyen, egyre többet hozzon ki magából. Nőnek a versenyek távjai, csökkennek a célidők, ennek megfelelően persze a heti kilométerek is növekszenek, gyorsulnak az edzések. Ez munka és család mellett elég megterhelő. Sokszor túlzottan is, de hát jön a verseny. Mindjárt itt a maratoni, az első terepultra, a következő hatórás verseny – és így tovább. Kitűztünk egy célt, és azt el akarjuk érni mindenáron. A kitartás és a céltudatosság jó dolog, de ahogy az edzőm mondta egyszer, az akarat néha erősebb, mint a test. Olykor tehát el kell engedni egy célt, visszavenni a kemény munkából, s pihenni. Ez még a profi sportolókra is igaz, ránk, hobbifutókra pedig főleg. Nem azt mondom, hogy az első tüsszentés vagy fájó lábujj miatt le kell mondani a versenyt, de tudni kell, mikor kell nyomni és mikor kell leállni kicsit. Ahogy olvasgattam az ezzel foglalkozó szakirodalmat, szinte mindenhol azt láttam, hogy az amatőr sportolók világában a legtöbb sérülést a túlterhelés, a túl kevés pihenés okozza. Nem tudom, ki hogy van vele, de szeretnék húsz-harminc év múlva is sportolni, ehhez pedig elengedhetetlen, hogy figyeljek magamra. Az egészségünk fontosabb bármelyik versenynél. Bevallom, hajlamos vagyok „túltolni”, de már megtanultam, nem az a lényeg, hogy széthajtsam magam. Hosszútávon az óvatosabb terhelés jobban kifizetődik, a megfelelő regeneráció talán még fontosabb is, mint az edzésmennyiség. A pihenést nem lehet pótolni, nem oldja meg táplálékkiegészítő, nem lehet máskor letudni, mint az edzést. A legfontosabb, hogy ne feledjük el, azért kezdtük a futást (a testedzést), mert szeretjük, és maradjon szeretett hobbi. Tegyük oda magunkat, de vigyázzunk az egészségünkre!
