Elkerülhetetlen a dagonyázás

Ha Nyáregyháza, akkor alapvetően motokrossz, a helyi pályán azonban nemcsak a motorok száguldanak, hanem hagyományosan a Brutálfutásnak is otthont ad a terep – az idén már nyolcadszor.

Nem véletlen, hogy egy kismalac a jelképe a június 22-én, szombaton sorra kerülő Active O2 Brutálfutásnak. A sáros pályán garantálható a dagonyázás, ráadásul életkortól függetlenül mindenki kedvére „fetrenghet” a sárban, miközben természetesen futni is kell, no meg megküzdeni a különböző akadályokkal.

„Az egyik kollégámmal találtuk ki a versenyt; sokat autóztam arrafelé, és azon gondolkoztam, kellene szervezni valamit – mondta Kocsis Árpád, a verseny ötletgazdája és a versenyt szervező BSI ügyvezető-versenyigazgatója, aki az eddigi hét alkalomból hatszor teljesítette a versenyt. – Az ötlethez hozzájárult egy kanadai ismerősöm, aki szólt, hogy nagyon népszerűek az ilyen típusú akadályversenyek. Gyorsan megnéztem néhányat, és gondoltam, ez nálunk is népszerű lesz. Szerencsére nem kellett csalatkozunk. Egyébként hamarabb volt a mi versenyünk, mint a Spartan Race, és annyiban másabb is, hogy mivel futók vagyunk, alapvetően erre koncentrálunk. A Spartan Race-ben sok az erőelem, a cipekedés, a húzódzkodás, nálunk a kúszás kivételével nem a felsőtestet, hanem a lábat kell használni, egy erős, jó állóképességű ember mindkettőn végigmehet.”

 

A szervezők még fel is locsolják a pályát, hogy a víz és a sár biztosan megmaradjon.

 

Az Active O2 Brutálfutás egyik sajátossága a rengeteg víz, a másik meg ugye a motokrosszpálya, amelynek 25 emelkedőjére kell felfutni. A pálya hét kilométer hosszú, ezalatt kétszer kell teljesíteni a motorok által használt részt, s van olyan emelkedő, amelyet folyamatosan locsolnak a még nagyobb dagonyázás érdekében. A rajt után 700 méter a futás, majd jönnek az emelkedők, aztán a 1.5–2 kilométeres erdei futás, s újra a brutálkör, azaz a motokorsszpálya.

A versenyre 2600-an nevezhetnek, nagyjából 2400–2500 résztvevő biztosan lesz. A nevezéskor meg kell adni, hogy melyik futamban akarunk indulni, mert így lehet biztosítani, hogy egy-egy futamban ne legyenek túl sokan, s ne akadályozzák egymást a szenvedésben, dagonyázásban. Egyébiránt a 360 fős futamok óránként indulnak, és még itt is három részre osztják a versenyzőket. A legjobbak a nap végén újra dagonyázhatnak, merthogy záróakkordként következik a döntő, amelyben a brutálkört csak egyszer kell teljesíteni, de így is garantáltan a fejünk búbjáig sárosak leszünk.

Az előnevezéseket már lezárták, a helyszínen 15 000 forint ellenében lehet besározódni, a nevezési díj tartalmazza a frissítést, a befutócsomagot és az egyedi érmet is. Ha pedig megnézzük a korábbi viadalok képeit, láthatjuk, a rajtnál rengeteg üres cipő hever a fűben. Vajon miért?

„A motorosok is így indulnak, állnak a motorok, majd odarohannak hozzá – és ha már motokrosszpályán vagyunk, ezt találtuk ki a futóknak is – mondta Kocsis Árpád, hozzátéve: mivel ki gyorsabban, ki lassabban öltözködik, ez is segít abban, hogy kisebb legyen a torlódás az akadályoknál. – Egy-egy futóverseny után is tele van a közösségi média a különböző szelfikkel, de azt tapasztaltam, hogy nálunk még több fotó árasztja el a különböző oldalakat – mocskosan, sárosan, mosolyogva posztolnak a résztvevők.”

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Könnyek között sikítva ért célba a tizedik maratoniján
Maga is meglepődött, de 490 kilométer után is tökéletes állapotban érezte magát
Van értelme télen futni? Megnéztük!
A vb-ezüstérmes Nagy László sikere adhat lendületet a pétanque-nak
Nem bízott magában, árokba borult, mégis szintidőn belül futotta le a 490 km-t

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői
Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.