Cseke Lilla már az utóbbi egy-két évben is megmutatta, bőven van keresnivalója az ultrafutás világában, de idén különösen odatette magát. Kezdte a szekszárdi hatórás országos bajnokság első helyezésével, majd megnyerte a Balaton Szupermaratont, a sárvári tizenkét órás futás első helyét is megszerezte, s rá egy hétre sem bírt magával, ugyanis a Borvidék első helyét is megkaparintotta – mégis mi vitte rá ilyen őrültségekre, s mik a további tervei? Miután honlapunk népszerű bloggere, és a cikk szerzője, Vágó Boglárka az interjúalanynak egyben versenytársa is, a tegeződés közöttük teljesen természetes.
Az első, amit általában mindenkitől szokás kérdezni, mikor kezdted és miért pont a futásra esett a választásod?
Sok kapcsolatom nem volt a futással, Nagyatádon a gimiben előszeretettel lógtam el a tesiórákat, és az volt a büntetésem, hogy fussak egy kört a kórház körül.
Amikor felkerültem Budapestre, előfordult, hogy kimentem, mondjuk, havi egyszer futni a Ligetbe, de ennyi. Kétezertizenhatban a Vivicittán futottam tíz kilométert, és nagyon megtetszett, hogy kapok pólót, érmet, a futást is nagyon élveztem, ezért úgy döntöttem, szeretném folytatni, újabb célokat kitűzni. Nyáron futottam félmaratonit, majd ősszel harminc kilométert, és persze a maratoni is nagy vágyam volt, de abban az évben már nem volt erre lehetőség. Így fordult elő, hogy előbb futottam ultratávot, mint maratonit. Januárban szervezik ugyanis a hídfutást, ami több mint ötven kilométer, és mivel szerettem volna látni Zámbó Jimmy sírját, végigmentem a csapattal. Aztán Nagyatádon szerveztek olyan futófesztivált, amelynek programjában szerepelt maratoni is, de hogy biztos legyek a dolgomban, előtte egy héttel még lementem Sárvárra a hatórás versenyre.
Hogyan fest az edzésprogramod?
Márton Attiláékkal szoktam edzeni, ez körülbelül heti három tréningezésből áll, de ha nagyon készülünk valamire, előfordul, hogy ötször is van közös futás, amelyben vannak résztávozások és hosszú edzések is, utóbbiak inkább a hét végére esnek. Szeretem a közös edzéseket, de ha éppen nincs erre lehetőség, akkor is kedvelem, ha van mellettem valaki futás közben.
Ha már nagyon unom az aszfaltot, terepen edzek, illetve terepversenyeken is részt veszek – ezek jól kiegészítik egymást.
Nagyon jó a kapcsolatom Márton Attilával, a futás kapcsán nem erőltet rám semmit, a versenyeken szinte mindig ott van velem, s ha látja, hogy éppen elegem van mindenből, mert éhes, szomjas vagyok, fáj mindenhol, mindig tud olyat mondani, amitől lendületet kapok.
Mi lesz a következő kihívás, amelyen részt veszel?
Egy kísérleti jelleggel indított kétnapos versenyen, amelynek lényege, hogy minden órában hét kilométert kell futni, s ha megvan, a még megmaradó percekben pihenhetsz. Ahogy telik az idő, nyilván egyre nehezebb teljesíteni ezt a bizonyos hét kilométert, úgyhogy kíváncsi vagyok, meddig bírom. Egyfajta bulinak fogom fel, de fejben persze ott kell lenni. A távolabbi tervek közt szerepel még a korinthosz.hu, a Szentedre Trail, illetve az Ultrabalaton, egy huszonnégy órás futás, illetve negyvenesztendős korom előtt a hatnapos verseny.
Mindig mondják, hogy főleg fejben kell ott lenni az ultrában. Mire gondolsz ilyenkor, illetve a frissítésedben mennyire vagy tudatos?
Nem szoktam szénhidrátot számolgatni, persze izót iszom, eszem zselét, de az is döntő, hogy mit kívánok meg éppen a frissítőasztalról, csokit vagy banán. A Balaton Szupermaraton utolsó napján például már csak ittam, nem tudtam szilárdat leerőltetni.
Fejben pedig igyekszem minél jobban kikapcsolni, és hagyni, hogy inkább az érzések domináljanak, persze azért nálam is előfordul, hogy már nem tudok elvonatkoztatni a fizikai nyavalyáimtól, és arra figyelek, éppen hol fáj a legjobban.
Ezért is jó, hogy ott van Attila, mert amikor elpanaszolom neki az aktuális nyűgömet, figyelmesen meghallgat, mondja, hogy jól van, de fussál már, én pedig elröhögöm magam, és futok tovább.
Néha a környezet hangjai, néha a monotonul ismétlődő zene ad aláfestést a hosszú távú futásnak
Zene vagy madárcsicsergés?
Edzésen nem szoktam zenét hallgatni, és terepversenyeken is szívesebben hallgatom a természetet. Hosszabb versenyeken viszont, főleg ha körözünk, szükségem van a ritmusra.
Előfordul, hogy egy-egy számot tízszer is meghallgatok egymás után. Kedvenceim a Vad Fruttik, Red Hot Chili Peppers, Coldplay, de órákig elhallgatok keresztény rockdalokat is.
Sok futó végez keresztedzéseket, erősítés, jóga, kerékpározás, úszás…
Na, ebben sem vagyok tudatos. Tavaly egy sérülés miatt sokat bicajoztam, felpattantam a biciklire, és már csak azt láttam, hogy letekertem száz kilométert. Havonta talán egyszer szakítok időt a kondiedzésre vagy jógázásra, de inkább a pihenésen van a hangsúly, úgyhogy inkább elmegyek koncertre, mint súlyokat emelgessek.
Volt valami nagyon emlékezetes verseny, amelyikre örömmel vagy bosszúsággal gondolsz?
Az első terepversenyemen véletlenül férfiként neveztem, és csak otthon vettem észre, hogy a nők között második lettem volna. Ekkor igencsak elkeseredtem, mondtam, soha többet, bár ma már csak nevetek rajta.
És melyikre vagy a legbüszkébb?
A Salomon Ultra-trail Hungary dobogójának legfelső fokán is állhatott már Fotó: terepfutas.hu
Mindegyikre, mivel rizikós, hogyan végződik egy verseny, és már a célba érkezés is óriási öröm. A viccet félretéve, az idei hatórás országos bajnokságon futott 77.059 kilométerre és a Balaton Szupermaratonon elért 15:17:02 órás eredményeimre nagyon büszke vagyok. Terepversenyek közül a tavalyi Visegrád trail első helyének örülök a legjobban. Ezúton is köszönöm a felkészítést edzőmnek, Márton Attilának.
Mi ez a bagózás?!
Ez ilyen érzelmi cigizés. Ha éppen nagyon stresszes vagyok, rágyújtok, s pöfékelek egy hétig, aztán van, hogy hónapokig rá se nézek a cigire. A futás a stresszlevezetésben is segít.
Hozzáteszem, a futás nem gyógyszer, de segít sok mindenben, például megszabadulni a rossz szokásaimtól, és kevesebbet hisztizem. Bár a bőrömből nem tudok kibújni, úgy érzem, jó úton haladok.
