Nagy László első maratoniját futotta

Sikeresen teljesítette a SPAR Budapest Maratont a korábbi válogatott kézilabdázó, a Telekom Veszprém kézilabdacsapatának sportigazgatója, aki elmondta, kifejezetten jónak tartja az idejét.

Hogyan érzi magát?

Köszönöm, jól – válaszolta a sportigazgató, aki jó másfél órával a verseny után már autóban ülve utazott a Telekom Veszprém Balatonfüred elleni, vasárnapi bajnoki mérkőzésére. – Szerencsére most egy ideig nem kell megmozdulnom, máskülönben „mackósra” sikerülne a mutatvány. Hál’ istennek, túléltem!

Jöhet a regeneráció?

Igen. A veszprémi csapat gyúrója, Szűcs Tóni még a fiúk meccse előtt megmasszíroz egy kicsit, de holnap is lesz nála jelenésem. Még korábban megbeszéltük, hogy a verseny után kezelésbe veszi a lábamat. Ezen kívül sok pihenés vár rám.

Milyen céllal vágott neki élete első maratonijának?

Mivel nem tudtam előre, mennyien indulnak, nem helyezésben gondolkodtam. Elsősorban arra törekedtem, hogy minél jobb időeredményt érjek el.

Az volt a tervem, hogy mindenféleképpen négy és fél órán belül érjek célba. Abban azért biztos voltam, hogy sikerülni fog. A négy óra húsz perces vagy azon belüli teljesítményt már a verseny előtt aláírtam volna, a négy óra tizenhét perc pedig kifejezetten jó eredménynek számít. Az csoda lett volna, ha négy óra tizenöt percen belül érek célba.

Hogyan készült a megméretésre?

Kissé ad hoc módon, de sok mindenkitől kaptam hasznos tanácsokat, amelyeket nagyrészt megfogadtam. Hálás vagyok mindenkinek, aki segítette a felkészülésemet, többek között a korábbi atlétának, Veress Marcinak, akivel sokat futottam együtt, továbbá az egykori országos bajnok maratoni futónak, Szűcs Tóninak. Nem hagyhatom ki a felsorolásból Kocsis Árpádot, a rendezvény főszervezőjét sem.

Megfordult a fejében, hogy korábbi koronavírus-fertőzése miatt nem indul el a rendezvényen?

Nem, mert miután meggyógyultam, elhatároztam, hogy terheléses vizsgálaton veszek részt.

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a veszprémi csapat kardiológusa remek szakember, ő vizsgált meg a rajt előtt egy héttel, és mivel megfelelőnek találta az eredményeimet, nyugodt szívvel engedett el a megméretésre.

Van-e a Telekom Veszprém csapatában olyan játékos, aki ön szerint le tudná futni a maratonit?

Nehéz kérdés, mert a kézilabda és a maratoni futás egymástól teljesen eltérő mozgásforma, ráadásul a játékosok testi adottságai is különbözőek. Mivel naponta edzenek, némi pluszfelkészüléssel jó néhányuk le tudná futni a negyvenkét kilométert. Más kérdés persze, volna-e kedvük részt venni ilyen hosszú távú versenyen.

Megvan a maratoni, mi jöhet még?

Egyelőre nincs semmilyen kitűzött célom. Biztos vagyok benne, hogy az előttem álló időszakot aktív és passzív pihenéssel töltöm. Harminc kilométer után az ugrott be, ez az első és egyben utolsó maratoni versenyem, de a célba érés után néhány perccel már azon gondolkodtam, melyik lesz a következő, amelyen elindulhatok. Az idén azonban már nem állok rajthoz semmilyen hosszú távú futórendezvényen.

 

Nagy László a 35. SPAR Budapest Maraton Fesztiválon
Időeredmény: 4:17:49
Helyezés: 952.
Kategóriahelyezés (M35): 144.

 

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

A vb-ezüstérmes Nagy László sikere adhat lendületet a pétanque-nak
Nem bízott magában, árokba borult, mégis szintidőn belül futotta le a 490 km-t
Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői
Kanadától Japánig: a világ leghosszabb túraútvonalai
Minden vágyát túlteljesítve, egyéni rekorddal nyert a szegedi félmaratonin

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak
18 évesen 14 nyolcezres: a tinédzser szerint ideje, hogy elismerjék a serpákat

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.